Talajpusztulás

A talajok hasznosítása, tulajdonságainak megváltoztatása a mezőgazdasági műveléssel egyidős. A hibás gazdálkodás a talajleromlásához vezet.

Magyarországon a mezőgazdasági területek kiterjesztése a mezők feltörésével, az erdőirtással, a mocsarak lecsapolásával, a folyószabályozással gyakorlatilag a XIX. század végére befejeződött. A talajok termőképességét ezután leginkább a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása befolyásolta. A hatalmas gépekkel történő művelés megváltoztatta a talajok szerkezetét, a mocsarak lecsapolása, az ésszerűtlen öntözés pedig sok helyen szikesedéshez vezetett. Környezetszennyezést okozott a túlzott műtrágyázás és a növényvédő szerek alkalmazása is.

A Száhel-övezet A trópusi területeken sok okból irtják az esőerdőt, de legnagyobb arányban azért, hogy termőterülethez jussanak. A következmények súlyosak: a gyenge, nagyon alacsony humusz tartalmú talaj pár év alatt kimerül, elveszíti termékenységét. A bőséges esőzések a felhagyott területekről pedig lemossák a talaj maradékát egészen az alapkőzetig.A szárazabb területeken a sivatagosodás jelenti a legnagyobb veszélyt. Az amerikai prérin kiirtották a szárazságtűrő növényzetet, hogy helyükön hatalmas kukoricatáblákat hozzanak létre. Betakarítás után a csupaszon maradt, kiszáradt, porrá vált talajt a szél akadálytalanul széthordta. A megoldást szélfogó sövények telepítése és a növénytermesztés szüneteltetése jelentette.Afrikában, a szavanna öv szárazabb területein a túlzott legeltetés vezetett és vezet sivatagosodáshoz. Ezeken a területeken a lakosság hagyományosan pásztorkodó állattartással foglalkozik. A lakosság növekvő létszáma miatt egyre több állatot tartottak, a hatalmas nyájak szinte letarolták a szavanna növényzetét. A fű nem sarjadt újra, a kiszáradt talajt a szél széthordta, a csordák nyomában sivatag maradt. Ma ezt a területet Száhel (éhség) övezetnek nevezik.