Az északi sarkkör és a tundra élővilágában megtalálható kis testű rágcsálók. Testtömegük 30-110 gramm, testhosszuk 7-15 centiméter. Leveleket, magvakat, fűféléket fogyaszanak. Nem alszanak téli álmot.

A hideg övezetben, a sarkkörök vidékére jellemző fátlan társulásegység (biom).

A ragadozók rendjébe, az úszólábúak (Pinnipedia) közé tartozó emlősök. Mellső lábaik úszó lábakká módosultak a hátulsók pedig elcsökevényesedtek. Testük orsó alakú, áramvonalas, és a bőr alatt található vastag zsírréteg megóvja őket a hidegtől a vízben és a szárazföldön egyaránt.

A jegesmedve (Ursus maritimus) a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő ragadozó emlősfaj. A többi medvefajnál nagyobb termetű, testömege 400-600 kg is lehet. Bundája fehér vagy sárgás színű, tömött szőrű. Nem alszik téli álmot. Fő tápláléka a fóka. A globális felmelegedés következtében folyamatosan eltűnik élőhelye, ezért kihalás fenyegeti.

Az Északi sarkkör és tundra vidékén élő, kis testű rókaféle. Fehér, tömött, masszív bundázata és testének zsírtartalma az extrém életkörülményekhez történő alkalmazkodást szolgálja. Tápláléka kisebb állatokból és tojásokból áll. Átlagos testtömegük 3 kilogramm.

A mediterrán éghajlatú területekre jellemző, örökzöld, szárazságtűrő fákból álló erdőségek.

Az oxónium ion túlsúlya miatt kialakult kémhatás. A pH 0 -7 közötti tartományban van.

A farkas (Canis lupus) a kutyafélék családjába tartozó ragadozó emlős. Fejlett, hierarchikus családi közösségekben, falkában él, esetenként nagyobb csoportokba verődve vadászik. Táplálékban nem válogat, szinte mindent megeszik, amit el tud ejteni. Sok alfaja van, ezek a világ nagy részén elterjedtek. A közhiedelemmel ellentétben emberre nem támad, sőt élőhelyeinek elvesztése miatt egyre inkább veszélyeztetett, számos alfaja kihalófélben van. Magyarországon fokozottan védett, de alig fordul elő. A farkas háziasításával alakult ki mintegy 100 000 éve a kutya.

A nyírfafélék családjának névadó nemzetsége. Lombhullató fák. Sok faj szalicilvegyületet tartalmaz, melyet a gyógyszeripar használ fel.

lipidek apoláris oldószerekben oldódó, az élőlényekben előforduló szerves
anyagok összefoglaló neve.

A harmatfűfélék családjába tartozó 5 – 15 cm magas védett évelő növényfaj. A trópusoktól a sarkvidéki területekig az egész Északi féltekén előforduló lágyszárú növény. Túlnyomórészt lápok nitrogénvegyületekben szegény tőzegén él. Rovarfogásra módosult levelei tőlevélrózsában állnak. Levelei érintés hatására tigmonasztiás mozgásra képesek, és összecsukódnak, csapdába ejtve a rovarokat. A levélszéleken mirigyszőrök vannak, amelyek végén harmatcsepphez hasonló ragadós anyag válik ki, emésztőenzimet tartalmaz. A rovarok lebontásával elsősorban nitrogénigényét fedezi. Termése toktermés.

Mocsaras területek növénymaradványaiból néhány ezer év alatt képződött természetes szénféleség.

Mérsékeltövi és trópusi területek határán, monszun éghajlaton kialakuló, főként örökzöld fajokból álló erdőségek. Szubtrópusi esőerdőnek is nevezik. A fák többsége örökzöld, leveleik fényesek és bőrneműek. Gyepszintje, moha-, és zuzmószintje egyaránt fejlett. Délkelet-Ázsia természetes növényzete babérlombú erdő.

A hárpia (Harpia harpyja) a vágómadárfélék családjába tartozó, Közép-, és Dél-Amerika trópusi őserdeiben élő, hatalmas ragadozó madár. Testhossza 1 m körüli, szárnyfesztávolsága akár 2 méter is lehet. A tojó testmérete jóval nagyobb a hímnél. Nyaka és szárnyai kékesfeketék, feji és hasi része piszkosfehér. Farka hosszú keresztcsíkos. Csőre és karma erős. Fején felborzolható tollbóbita van.

A pillangósvirágúak családjába tartozó, kétszikű növények, melyek zömmel fás szárúak. Levelük összetett, lombkoronájuk ernyő formájú, termésük hüvelytermés. Szárazságtűrő növények. Mintegy 1300 faj tartozik ebbe a nemzetségbe, amelynek legismertebb tagjai a szavannák 20-30-as csoportokban növő jellegzetes fái.

Különböző fajok tartós együttélésének egy típusa. Jellemzője, hogy az együttélésben résztvevő két vagy több faj mindegyike számára előnyökkel jár. Ilyen szimbiózisban élnek például a zuzmót alkotó moszatok és gombák.

A gepárd (Acinonyx jubatus) a ragadozók rendjébe, a macskafélék családjába tartozó emlős. A leggyorsabb szárazföldi állat, rövid távon 120km/h sebességet is elér. Karmai csak félig visszahúzhatók. Elsősorban nyílt területeken él, félsivatagos, szavannás élőhelyeken. Ma főleg Afrikában honos, régebben Ázsia egyes területein, pl. Iránban és Indiában is gyakori volt. Veszélyezetetett, helyenként kihalófélben levő faj. Rendszerint magányosan él, egyedül vadászik.

Ragadozó és dögevő madarakra jellemző, erős, kampós csőr.

A főemlősök rendjébe, az emberfélék családjába (Hominini) tartozó emberszabásúak, az ember legközelebbi rokonai. Két fajuk van, mindkettő Afrikában él: a bonobo más néven törpecsimpánz (Pan paniscus) és a közönséges csimpánz (Pan troglodytes). Mindenevők, nagyobb csapatokban élnek főleg erdős területeken. Ma már mindkét fajuk erősen veszélyezetett, főleg az élőhelyek elvesztése, a fakitermelés miatt. Mivel genetikai állományuk 98,4%-ban azonos az emberével, korábban előszeretettel alkalmazták őket orvosi kutatások során, mára ezek többségét betiltották. Fejlett intelligengiájuk miatt ma már elsősorban tanulási kísérletekben vesznek részt.

Az őserdők jellegzetes epifiton (fán lakó) növényei. A vizet önmagukban tárolják. Leveleik körkörösen helyezkednek el, tölcsért képeznek. Ezekben a levelekben akár 10 l víz is elfér. A broméliák fák törzsén élnek és olykor előfordul, hogy a gazdafa kisméretű gyökeret ereszt a bromélia levél tölcsérébe. Ez a vízzel telt tölcsér itatóul szolgálhat egyes állatok számára (pl. madarak, majmok) ugyanakkor élőhelyként (mikrobák, algák) és a szaporodás színteréül (szúnyoglárvák, béka peték).

Az egészen rövid életű növények, egy év alatt több nemzedéket hoznak létre. Ilyen pl. a pásztortáska, a tyúkhúr, stb.

Zonális társulás az egyenlítő környékén.

A trópusi területekre jellemző vegetáció a cserjés szavanna. A csapadék mennyiségének csökkenésével az erdős szavannától a cserjés szavannához jutunk. Jellemző növénytakarója elefántfüvek, akáciák, tüskés bozótok.

A pozsgás növények szárazságtűrő, levelükben vagy szárukban sok vizet raktározó, húsos, vaskos hajtású növények. Közéjük tartozik például a kövirózsa vagy a kaktuszok.

A hőmérséklet szempontjából széles ökológiai tűrőképesség, vagyis képesség a hőmérséklet relatív nagymértékű megváltozásának elviselésére.

Trópusi területeken megjelenő füves puszták (szavannák) egyik fajtája, olyan területeken alakul ki, ahol a hőmérséklet magas, de a csapadék csak 500-1000 mm évente, a száraz évszak hosszú, így összefüggő erdő nem alakul ki. A növénytakaró többnyire lágyszárúakból (főleg pázsitfűfélékből) áll, fák csak elszórtan, legfeljebb kisebb csoportokban találhatók, azok is főleg a szárazsághoz alkalmazkodni képes lombhullatók (pl. akáciák, majomkenyérfák) közé tartoznak.

Az állandó vízállapotú növények testét bőrszövet védi a kiszáradástól. Párologtatásuk szabályozottan, a gázcserenyílásokon keresztül történik.

A Földön élő legnagyobb bogarak közé tartoznak góliátbogarak, a ganajtúrófélék családjának tagjai . Afrika esőerdeiben élnek, gyümölcsökkel, fák nedveivel táplálkoznak. A hímek mintázata általában barna-fehér-fekete vagy fekete-fehér, míg a nőstények mintázata a sötétbarnától a fehérig terjed.

Lombhullató, körülbelül 20 méter magasra megnövő, jellegzetesen vaskos, pozsgás törzsű, tányérszerűen elterülő lombkoronájú fa. Élettere a trópusi, szubtrópusi Afrika. Termése a baobab, amely sokrétű emberi fogyasztásra alkalmas, így a majomkenyérfa haszonnövény.

A kolibrifélék családjába (Trochilidae) tartozó madarak a világ legkisebb madarai közé tartoznak. Tollazatuk rendkívül színes, repülő ékszereknek is nevezik őket. Egyhelyben és hátrafelé is képesek repülni, amit a másodpercenként akár 12-90 szer csapkodó szárnyukkal tudnak elérni. Repülési sebességük a 15 m/s-ot is elérheti. A kolibri a virágok édes nektárjával táplálkozik, anyagcseréje rendkívül gyors.

A forró övezet egyik öve. Az átmeneti övben egy forró száraz és egy meleg csapadékos évszak alakult ki. Az évi középhőmérséklet 23-27°C, az évi közepes hőingás 3-10°C. A nedves évszakok hossza 2-3 hónap, az évi csapadékmennyiség 300-1500 mm.

Mezőgazdasági, fakitermelési célból, és az urbanizáció következtében az erdőségek nagy mértékű irtása anélkül, hogy ezt szakszerű erdőtelepítés követné. Az erdőirtások következtében a talaj biomassza előállító képessége csökken, a légköri szén-dioxid mennyisége nő, a természetes élőhelyek és ez által az ott élő flóra és fauna állományának rohamos csökkenéséhez vezet.

Más néven húsevő növények. Rovarok illetve más ízeltlábúak csapdába ejtésére specializálódott növények. A zsákmányszerzésre módosult szervük lehet levél vagy virág. Energiájukat fotoszintézissel nyerik, a rovarok emésztésével elsősorban nitrogénigényüket fedezik. Ilyen növény például a kancsóka, illetve a vénusz légycsapója.

A társulások függőleges térbeli elrendeződése, tagolódása, amely a fényért való versengés következtében alakul ki. A legtagoltabb társulás, az erdő, amelyben a lombkoronaszint mellett legtöbbször cserjeszint és gyepszint is megfigyelhető.

Nagytestű dögevő madarak. Az Óvilágban és az Újvilágban is megtalálhatók. Tipikus jellemzőjük a tollmentes, kopasz fej és nyak, ami fontos szerepet játszik hőháztartásuk szabályozásában.

A trópusi esőerdőkre jellemző növények, melyek a fák törzsén, ágain és lombkoronáiban telepszenek meg. Az életfenntartásukhoz szükséges vizet a csapadékból és a levegő páratartalmából biztosítják.

Szigetszerűen elkülönülő, gazdag növényzetű terület a sivatagban, amely valamilyen vízlelőhely, forrás környezetében alakul ki.

A csalánozók törzsébe tartozó állatok névadó sejttípusa. Érintés hatására belőle csalánfonal vágódik ki és ebből maró - mérgező anyagok jutnak az eltalált állat - ember testébe.

A legegyszerűbb felépítésű állatok. Szerveik, szöveteik nincsenek, testfelépítésük álszövetes. Helyhez kötött életmódú, gyakran telepes élőlények. Tengerekben és édesvizekben egyaránt megtalálhatók. Táplálékukat a testükön átáramló vízből szűrik ki, jellegzetes galléros-ostoros sejtjeik segítségével. Váztűik anyaga alapján kovaszivacsokat, üvegszivacsokat, és kova-szaruszivacsokat különítünk el.

A csalánozók törzsébe tartozó mészvázas, telepalkotó tengeri állatok.

Jellemző azokra az élőlényekre (növényekre, gombákra), amelyek testében a különböző alakú és működésű sejtek nem alkotnak csoportokat, szöveteket. (Az állatok esetében az álszövetes jelzőt használják.)

Puhatestű, kétoldali szimmetriájú állatok. Meszes vázuk két részből álló teknő. Tengeri és édesvízi fajaik is vannak. Lassú mozgásúak, gyakran helyhez kötöttek. Szűrögető életmódot folytatnak, táplálékukat a héjak közé beszívott vízből szűrik ki a kopoltyúk segítségével. Főbb testtájaik a zsigerzacskó és láb, köpenyszegélyük gyakran összenő, fejük csökevényes.

Az emlősök osztályába tartozó rend. A cetek testalkata teljesen a vízi életmódhoz alkalmazkodott. Két csoportjuk a fogascetek (pl. delfinek) és sziláscetek (pl. kékbálna, hosszúszárnyú bálna stb).

Tengerekben élő emlősök, a cetek rendjébe tartoznak. Nevüket a fogak helyett a szájüregben megtalálható szarulemezekről kapták, ezek a szilák. Ezek segítségével szűrik ki a vízből táplálékukat, mely főként planktonokból áll.

A plankton a vízben lebegő apró, többnyire csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények összessége. Vannak köztük termelő, fogyasztó és lebontó szervezetek is.

A puhatestűek egyik csoportja, ide tartoznak a kalmárok, tintahalak, polipok, nautiluszok. Testtájaik a fejláb és a zsigerzacskó. A szájnyílás körül találhatók karjaik, amelyeken tapadókorongok lehetnek. Szájukban két papagájcsőrszerű állkapocs található, benne radulával. Jellegzetes szervük a tintazacskó, melyből veszély esetén sötét folyadékot ürítenek, amely megzavarja a támadót. Többségük képes a gyors színváltoztatásra. Szemük hólyagszem, felépítése nagyon hasonló a gerincesek szeméhez.

A csalánozók emésztőürege. Fejlődéstörténetileg az ősbélüregnek felel meg.

A sugarasúszójú halak osztályába, a tőkehalfélék családjába tartozó halak. Testük megnyúlt, áramvonalas, úszásuk gyors. Ismert fajuk az atlanti tőkehal (Gadus morhua), mely az Atlanti-óceán és az Északi-tenger vizeiben honos, nagy tömegben halászott halfaj, emiatt fennmaradása veszélybe került.