Az a növény, amely leveleit nem egyszerre hullajtja le, hanem folyamatosan váltja.

Jellemzően fászárú növényeket tartalmazó társulás.

A hideg mérsékelt övezet nagy kiterjedésű, tűlevelű erdőségei (fenyvesek).

Száraz vagy aszályos területeken élő növények. Levelük bőrszerű, vagy szőrözött, vagy pozsgás, de hiányozhatnak is. Kutikulája vastag, légzőnyílásai besüllyedtek. Száruk is gyakran pozsgás.

A nyáron csapadékos monszun éghajlatú területek örökzöld, a szárazságot kevéssé tűrő fákból álló erdőségek.

A napsugarak a légkörön áthaladva először a felszínt melegítik fel. A levegőt a felszín által kisugárzott hő melegíti. A levegőben levő vízgőz és szén-dioxid nem engedi megszökni a kisugárzott hőt, hanem visszaveri a felszínre. Ez a jelenség az üvegházhatás.

Fás társulásokra jellemző növényzeti szint. A fák lombkoronája alakítja ki. Állhat több szintből is, pl. a trópusi esőerdőkben alsó, középső és felső lombkoronaszintet különböztetünk meg. Zártsága befolyásolja az aljnövényzet fényellátottságát, ezáltal fejlettségét.

Olyan védett terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára, amely megvédendő a káros mezőgazdasági és ipari hasznosítástól, és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is.

Társadalmi tevékenység, melynek célja az ember környezetet károsító tevékenységének csökkentése és a létrejött károk mérséklése és az eredeti állapot visszaállítása.

Bennszülött , endemikus faj olyan növény vagy állatfaj , amelynek elterjedési területe egy határozott helyre korlátozódik. Vannak kis területre korlátozódott endemizmusok és a rokonságtól messze elkülönült maradvány fajok(reliktumok).

A fenyvesek hűvösebb éghajlatú, jó vízellátottságú, de tápanyagokban viszonylag szegény talajokon fordulnak elő. Aljnövényzetük kevés fajból áll, mivel a lehulló tűlevelek miatt a talaj savassá válik.

A vizeket szegélyező, főleg nád, gyékény, és tavi káka alkotta azonális társulás.

A nyirkosabb, hűvösebb klímát kedvelő társulások. Zárt lombkorona szintjük miatt a cserje és gyepszintje gyér, kevés fajból áll. Egyeduralkodó fafaja a bükk. Elvétve közönséges gyertyán, korai juhar, magas kőris, hegyi juhar. Cserjeszintjük jellemző növénye a farkasboroszlán. Lágyszárú fajai a szagos müge, az erdei madársóska, az egyvirágú gyöngyperje, a bükkös sás, és a fehér perjeszittyó.

Középhegységek meleg, száraz lejtőin elhelyezkedő fátlan társulások. Alapkőzet szerint megkülönböztetünk szilikátos, meszes és dolomit lejtősztyeppréteket. Vastag talajrétege alól az alapkőzet csak ritkán bukkan elő. Egyéves növények jellemzik.

A száraz erdőtársulások egyik fajtája a molyhos-tölgyes bokorerdő, amely főleg napfénynek kitett, déli fekvésű hegyoldalakon fordul elő, sziklás, vékony termőrétegű talajon alakul ki. Lombkoronaszintje fellazuló, sok fényt enged át, főleg alacsony fák alkotják: 4-5 méter magas molyhos tölgy és virágos kőris csoportok. A cserje és gyepszintje fejlett, lejtősztyepprétekkel keveredik.

Folyók, patakok mentén, árterekben kialakuló fás társulás. Több típusuk van, a fő állományalkotó faj alapján. Állományalkotó fáik a vízellátás bőségét, az áradást jól tűrik, ezek lehetnek: mézgás éger, a fehér és fekete nyár, fehér és törékeny fűz, kocsányos tölgy, magas és magyar kőris, mezei és vénic szil. A cserjeszintben veresgyűrű som, hamvas szeder, kányabangita jellemző.

Bizonyos természeti értékek az adott települési önkormányzatok által, jogi úton védetté való nyilvánítása.

A hínárosok álló vagy lassan folyó vizek azonális társulásai. A hínártársulásokat két nagy csoportra osztjuk: a lebegő, és a gyökerező hínárosokra.