A népességek szétterjedve egyre újabb területeket hódíthatnak meg, és a populáció távolodó részei elkülönülhetnek az eredeti népességtől. Az elkülönült populációk genetikai összetétele az új élőhelyek környezeti viszonyaihoz alkalmazkodva megváltozik, és végül más fajok alakulnak ki. Ez a folyamat az adaptív szétterjedés.

Az evolúció számos jelensége felismerhető a Galápagos-szigetek benépesülésében. Ez a szigetcsoport a Csendes-óceán keleti részén, Ecuador partjaitól mintegy 1000 km-re, az Egyenlítő mentén található. A szigetek vulkanikus eredetűek, sosem voltak kapcsolatban a szárazfölddel. Már Darwin felfigyelt rá híres utazásai során, hogy a szigetcsoport szomszédos szigetein élő, egymással rokonságban álló fajok nagyon hasonlítanak egymásra és a dél-amerikai földrész rokon fajaira is. A szigetcsoport benépesülése nyilván a szárazföld felől történt: a szél és a víz sodrásával, a tengeren úszó hordalék révén jutottak ide a spórák, magok, illetve az állatvilág képviselői. Ez a jelenség önmagában jól példázza az alapító hatást, hiszen a dél-amerikai kontinens eredeti populációiból csak néhány példány érkezhetett a szigetekre. Itt aztán, versenytársak hiányában gazdag lehetőség nyílt az adaptív szétterjedésre. A Galápagos-szigeteken élő 13 pintyfaj, a Darwin-pintyek hasonlósága például arra enged következtetni, hogy egyetlen közös, kiindulási fajból származnak mindnyájan. A szigeteken előforduló különböző élőhelyek lehetőségeihez alkalmazkodva különültek el egymástól.

A Galápagos-szigeteken, és más, elkülönülő földrajzi fekvésű területeken, például különálló magashegységekben, elzárt vizekben stb. az evolúció az élet sajátos formáit hozta létre. Ezek a szigetszerűen elhelyezkedő, különleges élővilágú életközösségek kicsiny populációik miatt általában igen sérülékenyek. Sokuk – például a Galápagos-szigetek jelentős része – szigorú védelem alatt áll.

Galápagos-szigetek