Biológiai tanulmányaink során eddig azzal foglalkoztunk, mi jellemző az élőlények sejtjeinek, szöveteinek, szerveinek, szervrendszereinek felépítésére és működésére. Vizsgálatunk tárgyát az élőlények egyedei, illetve a testükön belül elkülöníthető szerveződési szintek jelentették. Az élőlények egyedei azonban nemcsak belső felépítésükben, hanem egymással való együttműködésükben is nagyfokú szervezettséget mutatnak. Hiszen nem elszigetelten élnek, hanem szoros kölcsönhatás van köztük és környezetük között is. A természetben az egyedek közös sajátságokkal jellemezhető, összehangoltan működő életközösségeket, ún. egyed feletti szerveződési szinteket: populációkat, társulásokat, biomokat, bioszférát alkotnak.Az ökológia tudománya azt vizsgálja, milyen tényezők együttes hatásai eredményezik az életközösségek kialakulását, fennmaradását és változásait.
Populációk
A populációk, más szóval népességek az azonos fajba tartozó élőlények természetes szaporodási közösségei. A nagyobb elterjedési területtel bíró fajok a természetben több, egymástól többé-kevésbé elkülönült szaporodási közösséget alkotnak. A populációkon belül az egyedeket sokféle kapcsolat fűzi össze. Például egy erdei pinty populáció egyedei versengenek egymással a táplálékért, a fészekodúkért, territóriumot foglalnak, párosodnak, költenek és utódokat nevelnek.
Társulások
A társulásokat különböző fajokhoz tartozó, egymással szoros kölcsönhatásban élő populációk alkotják. Egy gyep- vagy erdőtársulás termelő, fogyasztó és lebontó szervezeteit táplálkozási kapcsolatok fűzik össze, a termelők zömét alkotó növénypopulációk versengenek egymással a fényért és a talaj tápanyagtartalmáért. A társulások faji összetétele többé-kevésbé állandó, populációik hasonló környezeti feltételekhez alkalmazkodtak. A társulások képét az uralkodó növényfajok határozzák meg.
Biom és bioszféra
Egy-egy éghajlati övezet hasonló megjelenésű társulásai magasabb egységekbe, biomokba csoportosíthatók. Ilyen társulásegység többek között a trópusi esőerdő, a mérsékelt övi füves puszta vagy a tajga.Az egyed feletti szerveződési szintek csúcsa a bioszféra, amely magában foglalja az élővilág összes előfordulási helyét a Földön. A bioszférában a társulások, illetve az azokból felépülő biomok a nagy légköri és geológiai folyamatok révén lépnek egymással kölcsönhatásba.