Az ember immunrendszere

Az ember élete során nagyon sok kórokozóval: baktériummal, vírussal, gombával, élősködő egysejtűvel vagy féreggel, illetve azok különböző anyagaival kerül kapcsolatba. Ha a kórokozók bejutnak a szervezetbe, és elszaporodnak, akkor enyhébb vagy súlyosabb lefolyású betegséget okozhatnak.

A szervezet védekezik a belső környezet állandóságát veszélyeztető, úgynevezett testidegen anyagokkal szemben. A szervezet számára idegen anyag forrása lehet minden olyan sejt vagy makromolekula, amely mozgósítja a szervezet védekező rendszerét. Idegen anyag lehet egy másik szervezetből átültetett szövet vagy szerv, rendellenes osztódású daganatképző sejt, baktérium vagy vírus, nagy molekulájú fehérje vagy poliszacharid. A védekező reakciót kiváltó anyagokat összefoglaló néven antigéneknek nevezzük. Az antigének ellen a szervezet védekező rendszere, más szóval az immunrendszer lép fel. Az antigének felismerésének és elpusztításának folyamata az immunválasz.

A védekező rendszer szervei és sejtjei elszórtan, az egész szervezetben megtalálhatók. Közéjük tartoznak például a nyirokcsomók és a vörös csontvelő. Az antigének felismerésében és közömbösítésében a fehérvérsejteké, köztük is a nyiroksejteké a vezető szerep.

A védekezési reakciók egy része a fertőzés megelőzését szolgálja. Ezek az antigén fajtájától függetlenül, lényegében hasonló módon játszódnak le, vagyis nem fajlagos, más szóval nem specifikus védekezési reakciók. A védekezés másik formája egy meghatározott antigén ellen irányul, azaz specifikus folyamat. Ez esetben a cél a szervezetbe már bejutott kórokozó elszaporodásának megakadályozása.

Nem specifikus védekező reakciók a kórokozók ellen

Baktériumokat bekebelező falósejt A kórokozók ellen az első védelmi vonalat a testfelszínt borító bőr, illetve a külvilág anyagaival közvetlenül érintkező belső szervek – tápcsatorna, légzőszervek, kiválasztó és ivarszervek – üregeit bélelő nyálkahártya jelenti. A nyálkahártya hámrétegből és az alatta húzódó kötőszövetből áll. A külső és a belső testfelszínek szorosan illeszkedő hámsejtjei gátolják a kórokozók átjutását a mélyebben fekvő szövetekbe. A nyálkahártya mirigyei ezen felül olyan váladékokat termelnek, amelyek elpusztítják a felszínükön megtelepedő mikroorganizmusok jelentős részét. A légutak nyálkahártyájának váladéka például gyengén savas kémhatású, ami gátolja a baktériumok és a gombák jelentős részének az anyagcseréjét. Emellett a nyálkában olyan enzimek is vannak, amelyek lebontják a belélegzett levegővel bejutó és a nyálkába beleragadó baktériumok sejtfalát, és ezzel elpusztítják azokat.

A második védelmi vonalat a nyálkahártyák kötőszövetében található fehérvérsejtek jelentik. Ha valahol megsérül a bőrünk vagy belső szervünk hámrétege, a seben keresztül gyakran kórokozók, például baktériumok jutnak szervezetünkbe, és gyorsan szaporodni kezdenek. A baktériumsejtekből felszabaduló anyagcsere-termékek, a sérült szöveti sejtek anyagai felhalmozódnak a seb körüli kötőszövetben. Hatásukra megnő a környező hajszálerek áteresztő képessége, és a vérből granulociták, monociták, valamint nagyobb mennyiségű folyadék lép ki a fertőzött területre. A seb körül bőrpír, pirosas duzzanat, gyulladás alakul ki. A kötőszövetben a monociták átalakulnak állábas falósejtekké. Endocitózissal felveszik, majd lizoszómáik segítségével lebontják a baktériumokat, a sérült szöveti sejteket. A kórokozók elpusztításában főként a granulociták vesznek részt. Előfordul, hogy a sérült szövetek törmelékeiből, az elpusztult fehérvérsejtekből és baktériumok maradványaiból sárgás színű genny alakul ki a seb környékén. A fentiekben ismertetett védekező mechanizmus lényegében minden kórokozó esetében hasonlóan játszódik le, vagyis nem fajlagos.

A falósejtek szerepe a kórokozók elleni védekezésben