Emlékezet

Az emlékezés, más néven a memória az alapja a beszédnek, a tanulásnak, a gondolkodásnak. A memória az emléknyomok rögzülésének, megőrzésének és felidézésének képessége. Az emléknyomok rögzülésének módjáról még nem sokat tudunk, de az biztosnak látszik, hogy megkülönböztethető a rövid idejű és a hosszú idejű memória. A legfeljebb néhány másodpercig vagy percig tartó rövid idejű memóriára jó példa, amikor egy ismeretlen telefonszámot a kikeresése után emlékezetből hívunk. A környezetünkből folyamatosan érkező új információk kiszorítják a rövid idejű emléknyomokat. A hosszú idejű memória tartósan tárolja az emléknyomokat, ezért a hívott számot többnyire elfelejtjük. Az információk rögzülését sokféle tényező befolyásolja. Ezek közül a legismertebb az ismétlés. Könnyebben megmaradnak a memóriában olyan emlékek is, amelyek más ingerekhez, például látványhoz, illathoz, hanghoz kapcsolódnak. (Egyes illatok ismételt megérzése például egész történeteket idézhet fel az emlékezetben.) Nagyban elősegíti az információk rögzülését az is, ha az egyén fontosnak tartja azokat.

Az emléknyomok jelentős része az idő múlásával eltűnik, ez a jelenség a közismert felejtés. A felejtés – bár gyakran nem örülünk neki –, élettanilag fontos, hiszen lehetővé teszi az új információk rögzülését. Emellett tudni kell, hogy a legtöbb ember memóriájának kapacitása olyan bőséges, hogy a szándékos tanulás lehetőségét alig korlátozza.

Adottságok és szocializáció

Az agy felépítése és működése egyénenként rendkívüli hasonlóságokat mutat, de különbségek is észrevehetők. Az emberek közötti különbségek egy része öröklött. Az ilyen, veleszületett tulajdonságokat adottságnak nevezzük. Az adottságokra építve tanulással, gyakorlással, tapasztalással képességek fejleszthetők ki. Tény, hogy az emlékezés, a gondolkodás részben adottságokon múlik, ez azonban nem értékmérő. Lényeges, de nem egyéni érdem, hogy egyes emberek gyorsan, mások lassabban képesek felismerni a jelenségek, információk közötti kapcsolatokat, illetve meglevő ismeretek felhasználásával következtetéseket levonni, általánosítani, szabályszerűségeket alkalmazni.

Az értelmi képességek, gondolkodási tulajdonságok jellemzésére gyakran használják az intelligencia kifejezést. Sokféle értelemben használatos ez a szó, de legelterjedtebben azt értik alatta, hogy az ember milyen mértékben képes információszerzésre és a megszerzett információk alkalmazására. Az intelligencia mérésére rendkívül sokféle tesztet kidolgoztak már; a mérés eredményeként kapott szám az intelligenciahányados (IQ). Az átlagos intelligenciájú emberek IQ-ja 100 körüli érték. A 120-nál magasabb IQ már igen magas intelligenciát jelöl, az embereknek csak 9%-ára jellemző. A 70-nél kisebb IQ esetén pedig értelmi fogyatékosságról beszélünk.

Az emberi faj sikere a beszéd kialakulásán múlt, a beszéd pedig társadalmi jelenség. Minden ember magatartása hosszú fejlődés eredményeként alakul ki. Az adottságokra alapozva a különféle tanulási folyamatok során az ember társadalmi lénnyé válik. Ez a fejlődési folyamat a szocializáció.

A szocializáció során az emberek elfogadják környezetük elvárásait, belátják a feléjük irányuló igények jogosságát és helyességét, és ezért lemondanak bizonyos előnyökről is. (Például a javak nyilvánvalóan egyszerűbb eltulajdonítása helyett belátják, hogy dolgozni kell a javak megszerzéséért stb.) Az is előfordul, hogy a szocializáció nem jól működik: a társadalmilag fontosnak, nélkülözhetetlennek tartott értékek nem mindenkinek épülnek be a belső értékrendjébe. Ennek sokféle oka lehet, például az, hogy a gyermek nevelése során a környezet rossz mintát mutat, vagy a felnőttek az elfogadtatás helyett durva erőszakkal igyekeznek ráerőltetni elvárásaik teljesítését a gyermekre, ami viszont éppen az érték elutasítását válthatja ki.

Érzelmi élet

Az ember magatartását a gondolkodáson, a tanuláson kívül az érzelmi élet is befolyásolja. A külvilág ingerei vagy gondolataink jellegzetes folyamatokat indítanak el bennünk, amelyeket érzelmeknek, indulatoknak nevezünk. Az érzelem tartós, nem túl nagy intenzitású gondolati állapot. Érzelem például a szeretet és az ellenszenv. Az indulat hirtelen megnövekedett, rövid hatású, de a gondolatokat teljesen kitöltő állapot, mint például a félelem, a düh. Az indulatok ébredését a szimpatikus idegrendszer aktiválódása kíséri. Ennek biológiai jelentősége az, hogy elősegíti az indulatot kiváltó jelenséggel szembeni védekezésünket (düh esetén), vagy menekülésünket (félelem esetén).

A szocializáció egyik funkciója éppen abban keresendő, hogy megtanuljunk uralkodni fölösleges indulatainkon. Megtanuljuk, hogy mások érdekei és igényei sem kevésbé fontosak, mint a mieink, és – az indulatainkból adódó késztetésekkel szemben – céljaink eléréséhez nem alkalmazhatunk erőszakot embertársainkkal szemben.

Tevékenységünk általában arra irányul, hogy jól érezzük magunkat, kellemes legyen a hangulatunk. A hangulat az egyidejű érzelmek összességével kialakuló tartós állapot. Céljaink elérése elégedetté, vidámmá tesz bennünket, a kudarc viszont bánatot okoz. Éppen ezért fontos, hogy lehetőségeinknek megfelelő, erőfeszítéssel elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé, és azokat igyekezzünk is elérni.