Magyarázat:
A crossing over a meiózis első osztódásának előszakaszában (profázis I.) történik. Előfeltétele, hogy a homológ kromoszómák összetapadjanak egymással. Az összetapadás pontos, a homológok teljes hosszukban illeszkednek, köszönhetően a közöttük megfigyelhető kb. 10 nm átmérőjű fehérjegömböcskéknek, az ún. rekombinációs nodulusoknak. Valószínűleg ezek a nodulus-fehérjék irányítják a DNS-szálak megtörését valamint az újbóli összeillesztés bonyolult folyamatát.
Még a profázis I.-ben (annak is az ún. diplotén szakaszában) megkezdődik a homológ párok lassú szétválása, de azokon a pontokon, ahol a crossing over megtörtént, továbbra is összetapadva maradnak. Ezeket a tapadási pontokat kiazmának nevezzük, s ezek egészen a középszakasz (metafázis I.) végéig sajátos módon összetartják a homológ kromoszómapárok tagjait. (Szerepük kicsit olyan, mint a mitózisban a centroméráé, azzal a különbséggel, hogy míg a centroméra két kromatidát kapcsol össze, addig a kiazma két, egyenként két kromatidás kromoszómát.):
A crossing over az apai és az anyai eredetű kromoszómák genetikai anyagának keveredését (azaz a rekombinációt) eredményezi, s ez önmagában is biztosíthatná, hogy a meiózissal keletkező sejtek genetikailag különbözők legyenek (és így igen változatos utódok jöhessenek létre belőlük).
Ezt a keveredést azonban még tovább fokozza az apai és anyai kromoszómák véletlenszerű szétválása. Az ugyanis, hogy például az emberi 23 pár kromoszóma közül hány és melyik apai és anyai (az utódsejt szempontjából nagyapai és nagyanyai) kromoszóma kerüljön az utódsejtekbe, 223-féleképpen képzelhető el! Hogy ezek közül melyik valósul meg, teljesen a véletlenen múlik (azon, hogy a párbaálláskor éppen melyik kromoszóma került a bal vagy a jobb oldalra).
A két hatás (a crossing over és a véletlenszerű szétválás) együtt már szinte a végtelenhez közelítő számú variációt eredményez, biztosítva ezzel az utódok nagyfokú változatosságát.
Magyarázat:
A méhlepény a terhesség 3. hónapjára éri el jellemző felépítését. A külső magzatburok (chorion) nagy felületű bolyhokat képez, közöttük válaszfalak (septumok) emelkednek ki a méhnyálkahártyából, amelyek kehely formájú tereket képeznek a bolyhok körül. A bolyhokban a méhfal artériái felszakadnak, a vér körülfolyja a bolyhot, majd vénák vezetik el:
A bolyhokban futó gazdag érhálózat csak a boholy felületén átjutni képes anyagokat veheti fel, közvetlenül nem keveredik az anyai és a magzati vér. A gázok, a víz és az ásványi sók egyszerű diffúzióval léphetnek át a bolyhok burkolatán. A glükóz, az aminosavak és a vitaminok viszont aktív transzporttal kerülnek át (így magyarázható például az, hogy a magzat vércukorszintje kb. 70%-kal magasabb az anyáénál).
A méhlepény átengedi a kisebb méretű immunglobulinokat (így pl. az Rh-antigén ellen termelődő IgG-t), de átjárhatatlan a nagyobb méretűek (pl. az A és B vércsoport-antigének ellen termelődő IgM) számára. Ezzel magyarázható, hogy miért pusztítja el egy Rh-negatív anya szervezete - Rh-pozitív vérrel való találkozás után - Rh-pozitív magzatát (ez az ún. Rh-összeférhetetlenség), és hogy miért nincs ilyen probléma az AB0-vércsoportrendszerrel kapcsolatosan.
A méhlepény sejtjei képesek az anyai vér koleszterinjéből és ösztrogénjéből progeszteront előállítani, s ezzel átveszik a 3. hónaptól működésképtelenné váló sárgatesttől a a terhesség fenntartásának szerepét is.
