Magyarázat:
A faj az egyik legvitatottabb biológiai fogalom (a fenti definíció sem tökéletes!). Ennek egyik oka az, hogy a biológia egyes részterületeinek művelői - speciális nézőpontjukból adódóan - mást és mást tartanak kiemelendőnek az élőlényeket jellemző tulajdonsághalmazból. A tankönyvben szereplő definíció pl. inkább az állatrendszertanban használható, hiszen a növényeknél gyakran előfordul, hogy különböző fajok (sőt néha még különböző nemzetségek!) egyedei is termékeny utódokat hozhatnak létre. Így pl. a búza (Triticum) és a rozs (Secale) könnyen kialakuló, továbbszaporodó hibridje a Triticosecale (Triticale néven is említik). Még állatok esetén is van példa hasonló jelenségre: közismert pl. a nagymacskák állatkerti keresztezhetősége, de ez inkább "kivétel, ami erősíti a szabályt". Mégis akkor vagyunk tehát pontosabbak, ha a "termékeny utódokat hozhatnak létre" helyett a "tulajdonságaik átörökítésére képesek" kritériumot alkalmazzuk. A "fejlődésük azonos szakaszában" kitételre pedig azért van szükség, mert a teljes átalakulással fejlődő fajoknál a lárvaalak olyannyira eltérhet a kifejlett állattól (pl. hernyó és lepke), hogy sok esetben különböző fajokhoz tartozóknak vélték azokat.
Magyarázat:
A legkezdetlegesebb növényi szerveződés az egysejtű, amelyre a barnamoszatok kivételével minden moszattörzs képviselői között találunk példát. Jól illusztrálható ez a szerveződési szint, pl. néhány ostorosmoszat (Euglena-fajok) mikroszkópos felvételével:
Fejlettebb szerveződést jelent a sejttársulás, amelynek legegyszerűbb típusában az osztódó sejtek közös nyálkaburokban történő együtt maradásáról van szó. A Gonium zöldmoszatnemzetség egyik faja, pl. 16 sejtből álló "táblákban" pörögve úszkál a vízben:
A Scenedesmus zöldmoszat 4, néha 8 sejtes társulásait harmonikamoszatnak is nevezik: Ennél a fajnál már azt látjuk, hogy a sejtek szorosan egymáshoz tapadnak, de szó sincs azok összenövéséről.
Bizonyos, még fejlettebb fajoknál a sejtek vékony plazmahidakon keresztül összeköttetésben állnak egymással. Ez a cönóbiumnak nevezett sejttársulás-típus a Volvox zöldmoszatnemzetségre jellemző. Feltételezhetően a plazma-összeköttetéseknek köszönhető, hogy a cönóbiumot alkotó több ezer ostoros egysejtű összehangoltan csapkod, s így a gömb tovagördül. A képen a nyálkagömb belsejében képződő s onnan kiszabaduló új gömbkolóniákat láthatjuk.
Az egysejtű forma továbbfejlődésének tetőfokát az ún. polienergidás óriássejtek jelentik. Ezekben egyetlen sejt számtalan sejtmagot és színtestet tartalmaz (feltételezhetően sejt-összeolvadási folyamatok miatt). Jellemző példa erre a sárgásmoszatok törzsébe tartozó, talajokon élő fejesmoszat (Botrydium).
A gombák közül a moszatgombák csoportjára jellemző ez a testfelépítés (ld: pl. fejespenész).
Az eddig tárgyalt szerveződési típusokat összefoglaló néven Protophyta szerveződésnek nevezzük. Tőlük eltérő fejlődési vonalon jöttek létre a Thallophyták, a telepes növények. Ezek egyedfejlődése jellemzően úgy indul, hogy egy ostoros sejt az aljzaton az oldalára fekszik, hossztengelye irányában osztódik, de a sejtek közös sejtfallal elválasztva együtt maradnak, s így fonalakat hoznak létre. Az osztódási aktivitás általában a csúcssejtre korlátozódik, de néha lejjebb is bekövetkezhet, s ez elágazódások kialakulásával jár. Ilyen pl. a Chaetophora zöldmoszat szerveződése.
A tankönyvben is említett békanyálmoszat a Cladophora nemzetséget jelöli. Ennek külön érdekessége, hogy elágazó fonalaik polienergidás sejtekből állnak.
Álszövetes telepről (teleptestről) akkor beszélünk, ha a sejtfonalak különböző irányú szövedéke jellegzetes, háromdimenziós képleteket alkot, amelyek külsőleg a fejlettebb hajtásos növények szerveire hasonlíthatnak, de azokkal ellentétben szöveteket nem, legfeljebb szövetkezdeményeket tartalmazhatnak. Ez a szerveződés jellemző a vörös- és barnamoszatok többségére, sok zöldmoszatra (pl. csillárkamoszat), a bazidiumos gombákra és a mohákra.
