Hajtásos növények gázcseréje
A növények gázcseréje a hajtásbőrszöveténekgázcserenyílásain keresztül zajlik, és a sejtlégzés, valamint a fotoszintézis arányától függ. A sej
Napfényben a növények fotoszintetizálnak, sejtjeik zöld színtesteibenszén-dioxidból és vízből szerves anyagok és oxigén képződnek. A szén-dioxid a gázcserenyílásoklégrésein át lép be a sejt közötti járatokba, innen pedig a fotoszintézist végző alapszöveti sejtekbe jut. A keletkező oxigén egy részét a sejtek felhasználják sejtlégzésükhöz. A felesleges gáz a sejt közötti járatokba jut, innen pedig a gázcserenyílásoklégrésein keresztül távozik. A fotoszintézisintenzitása erősen függ a környezeti tényezők együttes hatásától. Elsősorban két korlátozó tényező befolyásolja: a fény erőssége és a szén-dioxid koncentrációja.
Éjszaka csak a sötét szakasz zajlik, ezért ilyenkor csak a sejtlégzéshez kapcsolódó gázcsere észlelhető. Nappal mind a légzés, mind a fotoszintézis folyik. Megfelelő fényviszonyok mellett a fotoszintézis mértéke meghaladja a légzését. A légzésben keletkező szén-dioxidot a fotoszintézist végző sejtek azonnal felhasználják, sőt még a légkörből is jelentős mennyiséget kötnek meg. Ennek következtében a növények nappal szén-dioxidot vesznek fel, és oxigént adnak le a gázcserenyílásokon keresztül.