Porcos halak osztálya

A porcos halak osztályának tagjai a cápák és a ráják. Az osztály elnevezése arra utal, hogy belső vázuk porcokból áll, csontot nem tartalmaz. Porcszövetüket a belerakódott mész szilárdítja. Kopoltyúfedőjük és úszóhólyagjuk nincs. Többségük tengerekben élő, ragadozó állat. Közismert, hogy sok fajuknál a farokúszó aszimmetrikus, ugyanis a felső lebenye általában jóval nagyobb, mint az alsó.

A cápák teste elöl-hátul elvékonyodó hengeres alakú, áramvonalas, így kisebb a k özegellenállása. Többségük ezért viszonylag gyors úszásra képes. A cápák érdekes tulajdonsága, hogy a halak többségétől eltérően, belső megtermékenyítésűek. Külső kopoltyúnyílásaik a test két oldalán találhatók. Köztudott, hogy egyes cápafajok (például a fehér cápa és a tigriscápa) olykor az embert is megtámadják.

A legtöbb rája főként a tenger aljzatán tartózkodik, testük lapos. Külső kopoltyúnyílásaik a hasi oldalon helyezkednek el.

Bár a legtöbb porcos hal ragadozó, de szép számban vannak köztük békés planktonevők is. Ilyenek a legnagyobb termetű cápák és ráják, például a 12 méteresre is megnövő óriáscápa, valamint a 6 métert meghaladó méretű ördögrája.

A sugarasúszójú halak osztálya

A porcos halakon kívül az összes többi halfaj belső vázát főként csontszövet építi fel, ezért ezeket az állatokat összefoglaló néven csontos halaknak nevezik. A csontos halak legfontosabb rendszertani csoportja a sugarasúszójú halak osztálya. Ide tartozik a halak túlnyomó többsége. Nevüket onnan kapták, hogy úszóikat egymás után sorakozó csontos pálcák, úgynevezett úszósugarak merevítik. Mozgásukban az úszókon kívül fontos szerepet játszik az úszóhólyag is, amelynek gáztartalma szabályozható. Amikor az úszóhólyagban levő gáz mennyiségét az állat növeli, akkor a test felemelkedik, ellenkező esetben pedig lesüllyed a vízben.

A sugarasúszójú halak légzése

A sugarasúszójú halak kopoltyúit kívülről csontos kopoltyúfedő takarja. Ennek ritmusos mozgása tartja fenn a vízáramlást a szájnyílás és a kopoltyúk között. Légzéskor az állat a szájnyílásán beszívott vizet a garat két oldalán levő réseken keresztül juttatja ki a kopoltyúkhoz. A kopoltyúk felületén megtörténik a gázcsere az átáramló víz és a kopoltyúk hajszálereiben levő vér között.

A sugarasúszójú halak kültakarója

A sugarasúszójú halak többségének testfelületét a bőr hámrétege alatt kialakuló csontos pikkelyek borítják, melyek védenek a sérülésektől, de biztosítják a test hajlékonyságát. A bőrön keresztül gázcsere is történik (bőrlégzés), a felszínét borító nyálkaréteg pedig csökkenti a súrlódást a vízben.

Bojtosúszós halak

A csontos halak közé tartozik a bojtosúszós halak osztálya is. Ma már csak egyetlen fajuk él a tengerben, amelyet maradványhalnak neveznek. A földtörténet régebbi korából a bojtosúszós halaknak elég sok kövülete maradt fenn. Legidősebb leleteik korát 400 millió évre becsülik, vagyis a földtörténet óidejéből származnak. Abban az időszakban a szárazföldön még nem éltek gerincesek. A kövülete ken jól felismerhetők a különös felépítésű, a többi halétól jelentősen eltérő páros mell- és hasúszók, amelyek a maradványhalnál is megfigyelhetők. Ezeknek az úszóknak izmos és több csontot tartalmazó nyelük van, ami a szárazföldi gerincesek ötujjú végtagjaira emlékeztet. Más lényeges, a magasabb rendű gerincesekhez hasonló tulajdonságaik is voltak, ezért feltételezhető, hogy az egykori bojtosúszós halak lehettek a kétéltűek ősei.

Sugarasúszójú halak képviselői

A hazai vizekben előforduló csontos halak közül a legismertebbek a ponty, a keszeg, a kárász, a harcsa, a csuka. A tengeri halak igen sok faját fogyasztják. Legnagyobb tömegben a heringet, a szardíniát, a tőkehalat és a tonhalat halásszák.

A csontos halak csoportján belül a sugarasúszójú halak jelentősége igen nagy a népélelmezésben. A tengeri halászat az utóbbi évtizedekben rendkívüli mértékben megnövekedett. A halászflották annyira sok halat fognak, hogy a tengerek, óceánok kimeríthetetlennek gondolt halállománya sem képes pótolni a kifogott mennyiségeket. A világtengerekben élő halak mennyisége napjainkra érezhetően csökken. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint az ezredforduló halászati statisztikáit figyelembe véve az évente kifogott mennyiséget legalább 30%-kal kellene ahhoz csökkenteni, hogy az óceánok halállománya ismét egyensúlyba kerüljön.