Pikkelyes hüllők képviselői

A hüllők osztályába nagyon eltérő életmódú és testfelépítésű állatok tartoznak. Hazai fajaik kivétel nélkül védelem alatt állnak.

A pikkelyeshüllők csoportjára jellemző, hogy a bőrtszarupikkelyek borítják. Ide tartoznak a gyíkok, a kígyók és a kaméleonok. Valamennyien ragadozó állatok, ránőtt fogaik vannak.

A kígyókna k nincsenek lábaik, állkapcsuk pedig lazán rögzül, szájuk így igen nagyra nyitható. Nagy termetű zsákmányállatot is képesek egészben lenyelni. Nyelvükkétágú tapintószerv, amely a szaglásban is szerepet játszik. Az óriáskígyók, például a pitonok testük izomerejével ölik meg zsákmányukat. A mérgeskígyóktrópusi területeken gyakoriak, nálunk a viperák igen ritkák. A méregfog nyugalmi helyzetben hátracsukódik a szájüreg felé, és csak a száj nyitásakor billen előre a harapáshoz.

A teknősök

Óriásteknős a Galápagos-szigetekről A teknősökpáncélját a vastagon elszarusodott bőr és az alatta képződő csontlemezek alkotják. A páncél egy domborúháti és egy laposabb hasi pajzsból áll. Fogaik nincsenek, állkapcsukat erős szarubevonat, úgynevezett szarukáva borítja. Ragadozók és növényevők is vannak köztük. A teknősfajok túlnyomó része szárazföldi állat, néhány tengeri faj azonban állandóan vízben él.

Krokodilok

A krokodilok a ma élő hüllők közül a legnagyobb termetűek. Meleg éghajlaton, elsősorban trópusi területeken élnek. Testüket szarupajzsok fedik. Valamennyien ragadozó állatok. Több előremutató tulajdonságuk is van, ami fejlettségüket bizonyítja. Szívükben a kamrák közötti válaszfal teljes. Fogaik már nem ránőttek, hanem mélyen az állkapocsba ágyazódó gyökeres fogak. Kemény, meszes héjú tojásokkalszaporodnak.

Hüllők evolúciója - az emlősök kialakulása

Az evolúció során az első hüllők a földtörténet óidejének végén, az ősi kétéltűekből alakulhattak ki. A földtörténet középidejében a trópusi éghajlat, a dús növényzet és a vetélytársak hiánya nagyon kedvező feltételeket teremtett elterjedésükhöz. Ebben az időben a hüllők uralták a szárazföldet. Az ősi, gyíkszerű hüllőkevolúciója egyszerre több irányban zajlott. Az egyik fejlődési vonalon, az óidő és a középidő határán, létrejöttek az emlősszerűőshüllők, az emlősök elődei.

Hüllők evolúciója - a madarak kialakulása

A földtörténet középidejében az ősi, gyíkszerű hüllőkevolúciója egyszerre több irányban zajlott. Az őshüllők egyik fejlődési ágán az emlősszerű őshüllők alakultak ki, egy másik nagy jelentőségű hüllőcsoport fejlődése később a madarak kifejlődéséhez vezetett. A pikkelyek a test nagy részén tollakká alakultak, a mellső végtag pedig szárnnyá módosult. Az ősmadár még a hüllők egyes jellegzetességeit is magán viselte, például erős fogazata és hosszú, mozgékony farka volt.

Dinoszauruszok

A földtörténet középidejében volt a sárkánygyíkok, a dinoszauruszokvirágkora. A szép számban fennmaradt kövületekből megállapítható, hogy közéjük tartoztak minden idők leghatalmasabb szá razföldi állatai. Egyes feltételezések szerint a dinoszauruszok egyes késői képviselőiből alakulhattak ki az ősmadarak. A középidőben a dinoszauruszokon kívül számos más nagytermetű őshüllő is élt, amelyek a szárazföld mellett meghódították a vizeket és a levegőt is. A földtörténeti középidő végén a nagytermetű őshüllők – máig tisztázatlan körülmények között – kihaltak.

Pikkelyes hüllők

A pikkelyes hüllők testét szarupikkelyek és szarupajzsok fedik. További csoportosításuk a hagyományos rendszerekben a végtagok és a függesztő övek (váll- és medenceöv) meglétén vagy hiányán alapult, így a gyíkok, a kígyók és a kaméleonok egy-egy alrendet alkottak.

A gyíkok megnyúlt testű, négy lábú állatok, de egyes fajokban a végtagok másodlagosan csökevényesek, vagy pedig hiányoznak. Zömében kicsi, mozgékony állatok. Általában nappal, többnyire csak napfényes, meleg időben mozognak. Ragadozók, főként rovarokat zsákmányolnak. Jellemző sajátságuk az öncsonkítás (autotómia), ami azt jelenti, hogy veszély esetén ledobják farkukat, így terelik el támadójuk figyelmét. Az elveszett farokregenerálódik, de ritkán nő akkorára, mint az eredeti, és gyakran eltérő rajta a pikkelyek mintázata is. A gyíkokszemhéja mozgatható. Hazánkban 7 fajuk honos.

A kígyók hosszú, megnyúlt testű állatok. Csigolyáik száma megnövekedett, a fejgyám kivételével mindegyikhez kapcsolódnak bordák. Szegycsontjuk nincs. Bordáik és haspajzsaik segítségével siklanak a szilárd aljzaton. Mellső függesztő övük mindig hiányzik, a hátsó maradványai egyes fajokban még fellelhetők. Belső szerveik is alkalmazkodtak a megnyúlt testalakhoz, rendszerint csak a jobb oldali tüdejük van meg. Néhány kivételtől eltekintve eleven zsákmányt ejtenek, melyet elsősorban szaglás útján találnak meg. Folyamatosan öltögetik villás nyelvüket, így gyűjtik össze a szaganyagokat, és továbbítják a szájpadláson található Jacobson-féleszervhez. Állkapcsuk laza felfüggesztésű, szájuk igen tágulékony, ezért saját átmérőjüknél nagyobb zsákmányt is képesek lenyelni. Prédájukat testük izomerejével fojtják meg, vagy méregfoguk segítségével ölik meg. Szemhéjukáttetsző, összenőtt, ezért nem pislognak, tekintetük „merev”. Hazákban 7 fajuk honos.