A nagyvárosokban a közlekedés zaja tartós és szinte megoldhatatlan probléma. Az ezredfordulót megelőző és az azóta eltelt években a zaj a városi lakosságot terhelő környezeti ártalmak közül a levegőszennyezés után a második helyre került.

A zajt általában zavaró vagy kellemetlen élménynek tekintjük. Az viszont egyéntől függ, hogy ki mit tekint zajnak. A természet hangjait, a madárdalt, a tenger moraját inkább elfogadjuk, mint a gépek zaját vagy az emberi zajokat.

A zajkeltő eszközök többsége XX. századi találmány. Mindennapjaink már elképzelhetetlenek nélkülük – rádió, tévé, magnó, hangerősítő berendezések állandó hangözönében élünk. A ránk zúduló hangáradatból ki-ki ízlése szerint válogat: egy részüket zavaró lármának, más részüket lélekfrissítő zenének tekintjük. A legnagyobb környezeti zajt azonban a közlekedés és a gépek tömege adja.

A hangerősséget decibelben (dB) mérik. 0 decibeles az a leghalkabb hang, amit az átlagember még éppen képes meghallani, a 140 decibeles hang pedig már károsíthatja a hallószervet. A hangerősség decibel-skálája nem egyenesen arányos a hang fizikai intenzitásával, hanem ennek logaritmusát mutatja. A 140 decibeles hang valójában 10¹⁴-szer (100 billiószor) erősebb, mint az, amely éppen hallható.

Hosszabb időn át 85 decibel feletti zajban tartózkodva időszakos vagy akár maradandó halláskárosodás léphet fel. Ez a zajszint egy átlagos plázamozi hangerejének felel meg. Egy szabadtéri hangverseny 110-120 decibeles erővel dübörög. Egy esti kávéház – zenével, gőzölős presszógéppel, feltörő kacajjal együtt – szintén meghaladhatja a 80 decibeles értéket.

A lakóterületek zajhelyzetét a tömör beépítésű, sűrűn lakott belső kerületekben az utak mellett a közlekedés, a forgalomtól távolabbi, csendesebb részeken az oda települt műhelyek, szórakozóhelyek és a helyi lakosság okozta zajterhelés határozza meg. Kedvezőtlen helyzetben vannak az iparterületekbe vagy azok közé ékelődött lakónegyedek. Ott a gyárak felé irányuló teherforgalom és az ipari létesítmények sok helyen a megengedettnél nagyobb zajterhelést okoznak.

Az utóbbi évtizedben sok ipari üzem megszűnt, illetve csökkentette termelését, ezzel zajkibocsátásuk is kisebb lett. A lakossági panaszok egyre inkább a zajos tevékenységgel járó kisvállalkozások és a szórakozóhelyek, valamint a forgalmas utak ellen irányulnak.

Budapesten sok gondot okoz a panelépületek akusztikai minősége. Rosszul szigetelnek az ablakok, és erős zajt bocsátanak ki az épületgépészeti berendezések (liftek, szellőzőventillátorok, hőközpontok stb.). A felsorolt hibák miatt e lakóépületek akusztikai komfortja sokszor messze elmarad nemcsak az előírt, hanem az elfogadható mértéktől is.

A főváros száz zajos pontján végeztek zajszintmérést. A vizsgálatok eredményeit elemezve megállapítható, hogy az európai települések környezeti állapotának minősítésére elfogadott normákban szereplő 65 dB-es alap-zajszintet a budapesti zajmérések 92 százaléka meghaladta. A mérési helyek 60 százalékán az elfogadhatatlannak tartott 70 dB, 19 százalékán pedig az azonnali beavatkozást igénylő 75 dB fölött volt az átlagérték. Az EUROSTAT 1995. évi, a települések környezetminőségi adatait tartalmazó statisztikai kiadványa szerint Szófia és Barcelona után a harmadik helyen Budapest áll a zajterhelést tekintve. A főváros lakosságának 25 százaléka a 70 dB-esnél zajosabb zajkörnyezetben él. Hasonlóan kedvezőtlen a kép az éjszakai 65 dB-es határérték tekintetében: a zaj a mérési helyek 37 százalékán lépte túl ezt az értéket.