Településeink infrastrukturális fejlettségének egyik meghatározó tényezője a lakásállomány közművi fölszereltsége, amely alapvetően megmutatja a lakóhelyek komfortfokozatát.

A legutóbbi néhány évtized a közművek fejlesztésében figyelemre méltó eredményeket hozott. A villamosenergia-ellátás már hosszú idő óta gyakorlatilag teljes körűnek mondható, olyannyira, hogy a statisztika a bekapcsoltság tényét már nem is figyeli, hanem csak az energiafelhasználást regisztrálja.

A közüzemi vízellátásba bekapcsolt lakások aránya 1960-ban 23 százalék, 1990-ben 83 százalék volt, az évezred végére pedig már elérte a 90,8 százalékos szintet. Budapesten ez az érték meghaladja a 98 százalékot, de a többi városban is majdnem közel 95 százalékos az arány.

Látványosan csökkent a településtípusok közötti ellátottsági különbség. Ma már a községek lakásainak is több mint 85 százaléka közüzemi vízhálózatba van kapcsolva, és ez az arány még a 200 lakosnál kisebb falvakban is meghaladja a 82 százalékot.

Az artézi kutak vize ivásra is alkalmas

Az ásott kutak vizének szennyezettsége

Budapest vízellátása a fővároson kívül még 21 környékbeli település európai viszonylatban is kiváló ivóvízellátását biztosítja. A vízvezeték-rendszer hossza csaknem 5000 kilométer. Jelenleg 700-nál is több ivóvíztermelő kút üzemel a Szentendrei-szigeten, a Csepel-szigeten, a Margit-szigeten, továbbá a Duna bal és jobb partján, amelyek összesen naponta 1 millió 200 ezer m³ ivóvíz nyerését teszik lehetővé.

A történet a XV. században kezdődött, amikor Zsigmond király szivattyús vízművet építtetett a budavári királyi palota ellátására, Mátyás király pedig a Svábhegy forrásainak vizét vezettette be a Várba. Ezt a vízművet 1777-ben átépítették, és a Sváb-hegyi Béla-kút vizének bekötésével bővítették.

Az első magyar gőzüzemű vízművet, amelynek építését Adam Clark irányította,1856-ban Budán helyezték üzembe. Az intézményes vízellátás Pest-Buda területén 1868-ban, az ideiglenes pesti vízmű üzembe helyezésével kezdődött meg. A szivattyúház a Parlament helyén állt.

Parti szűrésű kút 1893-1904 között a Duna bal partján kiépült Európa akkori egyik legkorszerűbb vízműve, a természetes szűrésre alapozott Káposztásmegyeri Vízmű. A folyamatos fejlesztést csak a két világháború szakította meg. Az újjáépítést követően Nagybudapest kialakításával a vízhálózat is jelentősen bővült. A folyamatos ivóvízellátást a nagyméretű víztárolók biztosítják.

1972-től csáposkutak épültek a Csepel-szigeten Szigetszentmiklóson, Tökölön, Halásztelken, Szigetújfalun és Ráckevén, továbbá vízmű épült Békásmegyeren. 1994-95-ben kicserélték a 100 éves főnyomóvezetéket a Nagykörúton. Vízkezelőmű épült a Csepeli Vízmű területén a kutak vizének vas- és mangántalanítására. 1999-ben befejeződött az északi és déli telepek számítógépes távirányításának kiépítése. 2003-tól teljesen áttértek a számítógépes távirányításra.

A szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások aránya 55,8%, de a fejlődés ebben a tekintetben is látványos volt: 1970-ben a lakásoknak csak 26 százaléka volt csatornázott, húsz évvel később azonban ez az arány már elérte a 44 százalékot. A településtípusok közötti különbségek sokkal nagyobbak, mint a vízellátás esetében.

Budapesten a lakásállomány csatornázottsága 91 százalékos, a megyeszékhelyeken azonban 76, a többi városban 46, míg a községekben csupán 14 százalékot képvisel arányuk.

Mutatós ellenpólusként lehet arra hivatkozni, hogy az 1000 lakosnál kisebb népességű falvakban csak 10 százalék alatti csatornázottságot tapasztalhatunk, mégsem ez okoz elsősorban környezetszennyezési problémát. A kicsi népességű településeken egy elfogadható házi csatorna és derítőrendszer eredményesen védheti meg a talajvizeket a szennyeződéstől; sokkal problematikusabb a nagyobb településeken tapasztalható 20–40 százalékos arány, mert ezekben a zárt rendszerű, sűrűn lakott nagyközségekben és kisvárosokban a nem kielégítő szennyvízelvezetés és -kezelés már komoly környezeti gondokat okoz.

A közművi aránytalanságot jelzi, hogy 1 kilométer vízvezeték-hálózatra Budapesten 938, a vidéki városokban már csak 549, a községekben pedig csupán 226 méter közüzemi csatornahálózat jut.

A vízellátás és a szennyvíz eltávolításának, ártalmatlanításának aránytalansága a közműolló. Hazánkban a települések csatornahálózata még nem készült el, a vezetékes ivóvízellátással egy időben nem épültek meg a szennyvizet elvezető csatornák és a hozzájuk kapcsolódó víztisztító berendezések. Még a jól ellátottnak számító Budapesten is a szennyvíz jelentős hányada biológiai tisztítás nélkül kerül a Dunába. A közműollót a települések csatornahálózatának és a víztisztító berendezések megépítésével lehet zárni.

A kilencvenes évek kiugró mértékű fejlődést hoztak a magyarországi vezetékesgáz-ellátásban. A csőhálózat hossza az 1990. évi 22559 kilométerről 70589 kilométerre nőtt, tehát az évtized elejinek kereken a 3,2-szeresére. 2,7 millió háztartás fogyaszt vezetékes földgázt és a fogyasztás ugyanezen idő alatt csaknem megduplázódott. Növekvőben van a földgáz szerepe a lakások fűtésében. A gázfűtés környezetvédelmi szempontból előnyösebb, mint a szilárd tüzelésű egyedi fűtés vagy a távfűtés.