Az ember a munkát végző rendszerek meghatározó eleme. A munkahelyi rendszer ergonómiai szempontok szerinti kialakítása biztosítja azt, hogy az ember a munkavégzés során egészségének károsodása nélkül el tudja végezni feladatait, tartósan fejlődni tudjon, képes legyen a munkájából adódó elvárásokat folyamatosan teljesíteni. A munkavégző rendszerek eredményessége jelentős mértékben függ attól, hogy más elemei mennyire veszik figyelembe a munkát végző ember sajátosságait, igényeit, mennyire könnyítik meg a munkavégzést, miként biztosítják az ember tartós munkavégző képességét, mennyire csökkentik az emberi tévedések, hibázások lehetőségét.

Az emberi munkatevékenységeket hagyományosan két csoportba sorolják:

• fizikai munkavégzés
• szellemi munkavégzés.

A munkavégzés természetesen nemcsak egy meghatározott térben, munkahelyen, hanem meghatározott időben is történik. A munkavégzés fontos jellemzői ebből a szempontból:

• a munkavégzés időtartama
• a munkavégzés időszaka (nappali, éjszakai)
• a regenerálódásra, pihenésre, a munkától eltérő tevékenységekre fordítható idő.

Az az időtartam, amely alatt a munkát végző személynek a munkaszerződésében meghatározott és a munkaviszonyából adódó kötelezettségeit teljesítenie kell. A munkaidő beosztását a Munka Törvénykönyve, illetve az adott munkaszervezet munkaügyi dokumentumai (a Kollektív Szerződés, az aktuális munkaidő-beosztás) határozzák meg.

A munkaidő hosszúságát, egy adott munkafeladat eltöltésére fordított időt a munka nehézsége, a munkakörülmények is befolyásolják. A munkaidő korlátozására vonatkozó előírásokat törvények szabályozzák.

A munkavégzés történhet egy vagy több műszakban, állandó vagy változó időbeosztásban.

Többműszakos munkavégzés esetén egy naptári napon belül ugyanazon a munkahelyen legalább két egymást követő munkaidő-beosztás (műszak) szerint végzik a munkát. Célja a termelőberendezések minél jobb kihasználása. A többműszakos munka lehet két műszakos vagy folyamatos. A folyamatos műszak azt jelenti, hogy a hét minden napján, így ünnepnapokon is van munkavégzés.

A többműszakos munka során fokozott figyelmet kell fordítani a műszakba járó dolgozók időbeosztására, a műszakok közötti váltásokra, a biológiai ritmus felborulása következtében esetleg fellépő pihenési és alváspro blémák kezelésére, az éjszakai munkavégzés megvilágítási problémáira, az életvezetési konfliktusok megoldására.

A legterhelőbb az éjszakai munkavégzés, hiszen a munkavégzés a biológiai ritmus szerint az alvásra fenntartott időszakban történik. Emiatt az éjszakai műszak alatt és az azt követő nap folyamán számos, az életminőséget is kedvezőtlenül befolyásoló hatás léphet fel:

• fokozódik a fáradtság az éjszakai műszak folyamán
• gyakran a műszakot követő pihenési periódus is rövidebb, az alvás idejének 4-6 órára való csökkenése is növeli a fáradtságérzést
• gyakori az étvágytalanság.

Vannak, akik jól alkalmazkodnak az éjszakai műszak sajátosságaihoz. A több műszakban dolgozók 15-20%-ánál azonban emésztési zavarok lépnek fel. Ezért rendszeres egészségügyi ellenőrzéssel ki kell szűrni azokat, akiknél megnő valamilyen betegség kialakulásának veszélye.

Érdekes eredményre vezetett ebből a szempontból a munkahelyi balesetek elemzése. Kimutatták, hogy az éjszakai műszakokban kisebb a balesetek előfordulásának aránya a nappali műszakokhoz képest, illetve a műszakok 3-6 órája között több a baleset, mint az ezen kívüli időpontokban. Ennek magyarázata az lehet, hogy az éjszakai műszakban lassúbb a munkaütem, fokozottabb a figyelem és az óvatosság. Gyakori az is, hogy kevesebb az ellenőrzés, kevesebb az egyéb feladatok aránya, így jobban lehet a munkavégzésre koncentrálni.

A pihenési szünetek a munka folyamatába iktatott rövidebb-hosszabb időszakok. Céljuk természetesen az, hogy a feladatellátás megszakításával megelőzni vagy csökkenteni lehessen az elfáradást. A pihenés lehetőséget ad a munkavégzésben használt aktív funkciók időleges pihentetésére és ezzel a munkaképesség fenntartására. A munkaközi szünet hatásossága függ a szünet hosszától, gyakoriságától, a munkaidőn belül elfoglalt helyétől. A helyesen kialakított és rendszeresen alkalmazott szünetrend egyenletesebbé teszi a teljesítményt, csökkenti a hibázásokat, a betegség miatt kieső időket.

A munka- és pihenőidőt úgy kell elosztani a műszakidőn belül, hogy megfeleljen a terhelés jellegének és mértékének, és jól szolgálja a munkaképesség tartós fenntartását. A munkaközi szünet hatásossága akkor jelentkezik, ha a szünet mértéke eléri a teljes munkaidő legalább 5-6%-át. A munkaközi szünet beiktatása akkor optimális, amikor a munkavégző képesség éppen csökkenni kezd. A legalább kétóránkénti 5-10 perces szervezett szünet megelőzi a fáradtságérzés megjelenését. Nehéz fizikai munkáknál hosszabb munkaközi szünetekre van szükség a kevésbé fárasztó fizikai vagy a szellemi munkákhoz képest. A nehéz és kötött munkaritmusú fizikai munkáknál, a szalag mellett végzett munkáknál a szabadon megválasztott időben, ritkább időközű és hosszabb pihenés a hatásosabb. Monoton jellegű munkafeladatok esetében a gyakoribb, rövid munkaközi szünetek ajánlhatók.

Munka közben is időt kell szakítani a pihenésre, a tízórai vagy az ebéd nyugodt körülmények közötti elfogyasztására