Merész feladatra vállalkoztak azok, akik a személyiség leírására törekedtek, ugyanis túl kellett lépniük a könnyen tetten érhető viselkedésen. Egy közvetlenül nem észlelhető, részeire közvetlenül nem bontható, de kétségkívül létező tartományban, a lelki folyamatok világában kerestek összefüggéseket. Ennek a tartománynak a mibenlétére kellett választ adniuk. Így tudnunk kell, hogy ezek a válaszok többnyire hipotézisek, azaz feltételezések. Különböző pszichológiai iskolák az alábbi kérdésekre válaszolva alakították ki a maguk sajátos nézetrendszerét az emberi személyiségről.

• Miből áll a személyiség, vagyis melyek az összetevői?
• Milyen tartományok vagy szintek vannak a személyiségben?
• Mi készteti cselekvésre az embereket?
• Milyen örökletes és környezeti tényezők összjátékaként alakul ki, és hogyan fejlődik a személyiség?
• Hogyan jönnek létre a lelki eredetű betegségek?
• Hogyan lehet gyógyítani a lelki betegségeket?

Ezekre a kérdésekre élettapasztalatai alapján különösebb pszichológiai tanulmányok nélkül is mindenki tud valamilyen választ adni. Minden ember a maga módján egy kicsit pszichológus. Az ilyen lappangó, rejtett, hétköznapi „személyiségelméleteknek” nagy szerepük van abban, ahogy magunkhoz viszonyulunk, ahogy társas kapcsolatainkat alakítjuk, ahogy értelmezzük, ha kell, igazoljuk magunk és mások előtt, mit miért teszünk, gondolunk, vagy érzünk. Az emberek általában érteni vélik magukat, indítékaikat, hasonlóképpen a hozzájuk közel álló társaikét is. Ellenkező esetben rosszul érzik magukat, és addig „okoskodnak”, amíg megnyugtató választ, magyarázatot nem találnak az érthetetlennek tűnő helyzetre. Egyik szükségletünk éppen az, hogy tájékozódni tudjunk a minket körülvevő világban, hogy rendet teremtsünk benne, ezt segítik az elméletek. A saját elméletekre éppen ezért nagy szerep hárul a lelki egyensúly fenntartásában is.

A személyiség szerkezetének és működésének leírására több lehetőség is kínálkozik. A pszichológiában kialakult irányzatok egyik csoportja a viselkedés tudatos és rejtett indítékait, azok élettörténeti eredetét tárja fel, úgy tekinti a személyiséget, mint amiben központi szerepe van az ösztönöknek és a tudattalannak. Más elméletek inkább típusok alkotására törekszenek a fő sajátosságok mentén. A legismertebb az introvertált, befelé forduló és az extravertált, nyitott típusok megkülönböztetése, és a jellemző tulajdonságok leírása, ami egyre differenciáltabb formát öltve végigkísérte a pszichológia történetét.