A sportolás, mivel az átlagosnál több és aktívabb mozgással jár, nagyobb sérülési kockázatot is jelent. Létrejöhet sérülés egyébként egészséges ember esetében is, egyszerű túlterhelés vagy baleset miatt, de egy esetleges – addig ismert vagy akár nem ismert – alapbetegség következményeként is. Utóbbira példa a csontritkulás talaján normál erőbehatás következtében létrejött csonttörés, ami egészséges csontszerkezet mellett nem jött volna létre, illetve az elmeszesedett koszorúerek miatt bekövetkező vérnyomás-kiugrás.

A sérülések között megkülönböztethetünk statikus és dinamikus sérüléseket, aszerint, hogy puszta erőhatás révén következnek-e be (pl. izomszakadás súlyemeléskor) vagy aktív mozgás idézi őket elő (pl. az Achilles-ín elszakadása futáskor).

A sérülés lehet közvetlen (direkt), ha az erőhatás ott hozza létre, ahol az erő támadáspontja van, például labdajátékoknál a játékosok összeütközésekor kialakuló sérülés. Közvetett (indirekt) a sérülés akkor, ha az erőhatástól távolabb jelentkezik annak hatása, például tenyérre eséskor a vállízület kificamodása.

A sportbalesetek a sérült szövettípusok szerint lehetnek lágyrész-sérülések (bőr, izmok, belső szervek) vagy csontsérülések, esetleg ezek kombinációi. A koponya vagy a gerincoszlop sérülésével könnyen együtt járhat a központi idegrendszer károsodása is, amelynek komoly, akár maradandó következményei is lehetnek.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bemelegítés fontosságát. A valós és teljes terhelés előtt feltétlenül szükséges az ízületek „bejáratása”, az izmok előmozgatása, hogy a kevésbé nyúlékony szövetek ne szakadással válaszoljanak a hirtelen nagy erőbehatásra. Ismert betegség esetén elengedhetetlen az orvosi szakvélemény arról, hogy a beteg állapota megengedi-e az adott sporttevékenység űzését fokozott kockázat nélkül.

Az egyoldalú fizikai terhelésből adódó esetleges ártalmak

Különösen élsportolóknál fordul elő, de szenvedélyes tömegsportolóknál sem ritka, hogy kedvenc sporttevékenységük során egyoldalú terhelésnek teszik ki bizonyos szervüket, izomcsoportjukat, csontjaikat vagy azok porcfelszíneit. A túlzásba vitt edzés komoly károkat is képes okozni. Leggyakoribb talán az ízületi kopás, ami akár egész életre szóló panaszokat vonhat maga után. Az élsportolók nemritkán éppen ezért kényszerülnek felhagyni a sporttal.

Azokban a sportágakban, ahol csak az egyik végtag kap kiemelt terhelést – pl. súlylökés, gerelyhajítás – az évek során komoly izomzatbeli különbségek alakulhatnak ki a test két oldala között, ami rendszerint szembetűnő különbséget okoz a végtagok vastagságában. Ennek elkerülése érdekében ajánlott az edzések helyes időbeli elosztása, megfelelően hosszú pihenés beiktatása, illetve a választott sportágtól eltérő igénybevételt biztosító ún. erőnléti edzések tartása, ahol minden izomcsoport megmozgatásra kerül.

A versenysportolók esetében szinte természetes, hogy egyoldalúan és hangsúlyozottan azt a végtagot, illetve azt az izomcsoportot fejlesztik, amelyik kulcsfontosságú az adott sportágban. Ez meglehetősen eltérő helyzetet és terhelést jelent az élettanilag kívánatosnak tartott arányhoz képest, amely előbb-utóbb panaszokhoz, illetve végső esetben egészségkárosodáshoz is vezethet, sokszor akár hosszú évekkel az aktív sportolás abbahagyása után is. A normálishoz képest sokszoros terhelést elszenvedett csípőízületek fokozott porckopása könnyen az ízület mozgásának nagymértékű beszűküléséhez vezethet akár már fiatal vagy középkorú, korábban aktívan sportoló felnőttben is, szükségessé téve a csípőprotézis beültetését, holott ez a betegség és műtéti beavatkozás általában csak idősebb korban szokott felmerülni. Ugyanitt említhetjük a keringési rendszer „sportszív”-ként emlegetett eltérését, amely a megvastagodott (nagy terheléshez szokott, edzett) szívizomfal erőteljesebb összehúzódása miatt lassabb frekvenciával verő szívet jelent. Ez önmagában még nem probléma, azonban idősebb korban állandósult lassú pulzusra hajlamosítja a sportszívvel élő embert, ami a korral járó elmeszesedett érrendszerben elégtelen keringési viszonyokat teremthet, évtizedekkel a sportolói korszak után.

A nagyvárosokban népszerű sport a kocogás és a kerékpározás. A megerőltető fizikai munka miatt nő a légzésszám és a felvett levegő térfogata. Ez sajnos azt is jelenti, hogy légútjainkba több szennyező anyag kerül. Különösen igaz ez, ha zsúfolt utak mentén kerékpározunk vagy futunk. Ezért lehetőleg forgalomtól távoli helyet válasszunk a mozgásra, vagy forgalmas helyen áthaladva viseljünk maszkot, ami megszűri a beszívott levegőt a porszennyeződésektől.

Doppingszernek nevezzük azokat a készítményeket, amelyek valamilyen módon a fizikai teljesítmény átmeneti növelését célozzák meg, és teszik lehetővé. A doppingszerek általában olyan szerves vegyületek, amelyek hasonlóak az emberi hormonok egy bizonyos csoportjához. Az anyagcsere-folyamatokat általánosságban két részre oszthatjuk: felépítő (anabolikus) és lebontó (katabolikus) folyamatokra. A doppingszerek célja a fokozott anabolizmus, tehát a szervezet tartalékainak erőltetett növelése. Az emberi hormonok egy része anabolikus, más része katabolikus hatású az anyagcsere tekintetében. Előbbiek közé tartozik a tesztoszteron, a férfi nemi hormon is, melynek alapszerkezete a szteránváz. Ezért a férfi nemi hormonok anabolikus hatását utánzó doppingszereket anabolikus szteroidoknak nevezzük. Használatuk természetesen tiltott, ezért a sportversenyeken rendszeresen végeznek szúrópróbaszerű doppingteszteket, általában a vizeletből, mivel a szteránváz bomlástermékei részben a vesén keresztül ürülnek ki. A doppingszerek alkalmazása nemcsak azért tilos, mert sportszerűtlen (bár átmeneti) előnyhöz juttatja a doppingoló sportolót a tisztességesen felkészült sporttársakkal szemben, hanem mert komoly egészségkárosító hatásuk is van, felborítják a hormonháztartást és az anyagcserét.