A sportolás során vállalt erőfeszítések azért hasznosak, mert közvetlenül mérhető eredményük van. Az atlétikában pontosan és objektíven mérhető méterek, kilométerek, percek és másodpercek adnak értelmet az elvégzett munkának, és azonnali visszajelzést annak minőségéről. Versenyszerű sportoknál, illetve a csapatjátékokban pedig mindig van győztes, ahogy mindig van második, harmadik stb. helyezett, vagy adott esetben vesztes is. Mivel az egész csak játék, és lehetőség van újabb és újabb megmérettetésre, visszavágóra, további edzésre és újabb mérkőzésre, ezért állandó ösztönzés jöhet létre. Az így nevelkedett személyiség nem csupán a sportban, hanem a munkájában és magánéletében (pl. barátaival való összezördüléseiben, szerelmi bánatában, iskolai kudarcaiban) is képes alkalmazni a sportban szerzett tapasztalatokat, és nem érzi értelmetlennek az erőfeszítéseket. A sportban megedződött ember sokkal tovább bírja összeroppanás nélkül a fizikai és a lelki megpróbáltatásokat. Sokkal nehezebben adja fel a küzdelmet, hiszen a sport révén beléivódott a tapasztalat, hogy semmilyen erőfeszítés sem értelmetlen, mindig van esély fordítani a meccs állásán – amely csapatjáték esetén, nem csak a saját érdekében kötelessége, ezt követeli tőle a vele egy csapatban játszók iránti felelősség is.

Még a legsikeresebb sportolók is gyakran megtapasztalták a kudarc élményét, amíg eljutottak arra a szintre, hogy igazán eredményesek legyenek. Az élsportolóktól eltekintve, túlnyomórészt olyan sportolókkal találkozunk, akik hol nyernek, hol veszítenek; hol elsők, hol utolsók a megmérettetések alkalmával. A tömegsport jellemformáló erejében ugyanakkora jelentősége van két gimnáziumi osztály focicsapatának, akik rendszeresen pályára lépnek egymás ellen, mintha a Bajnokok Ligájában küzdenének. Ha az „ások” rendszeresen kikapnak a „bésektől”, ez folyamatos edzésre, taktikai fejlődésre buzdítja őket, melynek eredményeként előbb-utóbb képesek lesznek visszavágni. Az, aki akár csak egyszer is átélte, hogy milyen érzés a régi ellenfelet hosszú és kitartó munka eredményeként végre legyőzni, nem fog kétségbe esni később a munkahelyén sem, ha a cég ranglétráján egy magasabb pozícióért kell versenyeznie. S ha a küzdelem végén nem ő kerül ki győztesen, valószínűleg képes lesz a legközelebbi adandó alkalommal ismét megmérkőzni. Szerencsés esetben a kudarcok, ha a sikerekkel nem is azonos mértékben, de ugyanúgy motiválhatják az embert.

A sportban elért eredmények pontosan mérhető és egyértelmű visszajelzést jelentenek a sportolóknak teljesítményükről. Tényekről és nem véleményekről van szó, hiszen személyektől független dolog, hogy ki nyert meg egy játszmát, vagy ki futotta leggyorsabban a 400 métert. Mind a siker, mind a kudarc lehet ösztönző hatású a későbbi teljesítményekre – siker esetén az eredmény megtartása vagy további javítása, kudarc esetén a csorba kiköszörülése az ösztönző erő. Ráadásul a sikerhez társul egy mámorító érzés, amely újra és újra hajtja az embert a következő győzelem felé. Talán ennek köszönhető, hogy a pályájuk kezdetén nagyjából hasonló tehetséget mutató sportolók közül már korán kiválasztódnak a későbbi igazi sztárok. A pozitív visszajelzések, az elért eredmények ugyanis megsokszorozhatják a teljesítőképességet, pedig nyilvánvaló, hogy a tízszer annyit győzedelmeskedő sportoló izomzata nem jobb tízszer a csak egy győzelmet arató társáénál. Ez világosan mutatja, hogy a fizikai erőnléten és a gyakorlati tudáson túl igen fontos, akár döntő szerepet is játszhatnak a lelki tényezők.