Természetesen a tisztálkodás helye. Rendszerint itt történik a mosás, sőt sokszor benne található a vécé is. Helyet kell tehát biztosítani a tisztító és tisztálkodási szereknek, a mosógépnek, és mindemellett hely kell a vetkőzéshez, átöltözéshez is.

A fürdőszoba berendezése – még ha széles választékban kínálnak is hozzá berendezési tárgyakat – talán a legegységesebb. Ha van egy kis szín- és formaérzékünk, nem tévedhetünk nagyot. A bútorok legtöbbje nem barkácsolható, viszont beépíthető. Ezek a mosdókagyló, a fürdőkád, a tusoló, a tükör illetve a polc. Az itt található apróbb tárgyak többsége is használati eszköz. A szappantartó, fürdőköpeny, törölköző, fogmosó és piperecikkek tartoznak a berendezéshez. Ha a helyiség mérete engedi, növények és dísztárgyak is kerülhetnek a fürdőszobába, ám jól gondoljuk meg, mi illik ide. A vizesblokkok és a villamos hálózat beszerelése műszaki előírásoknak és elemi gazdaságossági érdekeknek van alárendelve, tehát ez nem mutat nagy változatosságot. A fürdőszobai konnektorok mindig földeltek legyenek, számuk az igényeknek megfelelő, pl. mosógép, hajszárító, villanyborotva számára.

A fürdőszobában az általános világítás mellett mindenképpen szükség van helyi világításra is a tükör két oldalán vagy fölötte.

A fürdőszoba a lakás legmelegebb helyisége. Ha nincs központi fűtés, gondoskodni kell kiegészítő fűtésről.

A melegvízcsapokat gondosan zárjuk el, a csöpögő csapokat javíttassuk meg! A hibás csapok havonta több száz liter vízfogyasztást eredményezhetnek, ami többletköltséget és a melegvíznél még energiapazarlást is jelent. Amikor csak lehet, kádfürdőzés helyett inkább a zuhanyozást válasszuk, ehhez átlagosan csak a fürdéshez szükséges víz harmada szükséges. Ez még tovább csökkenthető víztakarékos zuhanyrózsa alkalmazásával.

A mai ember a mindennapi fürdést vagy legalább mosakodást, a testápolás és a jó egészség szempontjából éppen olyan nélkülözhetetlennek tartja, mint a tiszta levegőt és aligha tudja megérteni, hogy voltak idők, – mégpedig nem is olyan régen – amikor az emberek egyáltalán nem mosakodtak.

A mosdótál használata ugyanis, még az úri vagy polgári osztályhoz tartozók házában is, csak mintegy százötven évvel ezelőtt vált általánosabbá, s az ebből az időből való, inkább babaszobába illő játékszernek tetsző mosdótálakkal a mai ember aligha tudna mit kezdeni. De nehéz megérteni azt is, hogy elődeink miért idegenkedtek a fürdéstől.

Az ókori népeknek, különösen a rómaiaknak, általában nagyobb igényük volt a tisztaság és testápolás tekintetében. Városaikban és a gyógyító erejű melegforrások mellett nagyszabású nyilvános fürdőházakat építettek, amelyek azonban a Római Birodalom bukásával sorra elpusztultak.

A reneszánsz kori ember a fürdőt római mintára nem csak tisztálkodásra használta, hanem sokszor az örömszerzés helye is volt az.

A 16. század elején a legtöbb város ismét bezáratta nyilvános fürdőházait, mint a Keletről és Amerikából behurcolt félelmes ragályok legbiztosabb terjesztőit. A mosakodás és a fürdés szokása ezzel kiment a divatból és az európai népek közel kétszáz éven át jól megvoltak nélküle.

XIV. Lajos francia király mindennapi tisztálkodása abban állt, hogy reggelenként arcát és kezét nedves ruhával végigtörülte. Öltözőszobájában azonban nyoma sem volt más mosakodási alkalmatosságnak, hasonlóképen a mindkét nembeli udvari személyzet öltözőszobáiban sem. A kéz- és körömápolás még 1800 körül is teljesen ismeretlen, a fogkefe használata pedig a 18. század közepe táján még különcködő divathóbortnak számított. Havonként egyszer házukba rendelték a borbélyt, aki egész nap azon dolgozott, hogy fogkeféjével a család minden tagjának fogait végigkefélje, megtisztítsa.

Az arcra és a kezekre napról napra felkent kendőzőszerek és rizspor csonttá keményedett rétegét csak időnként volt szokásban lekaparni, mikor azok vastagsága már kényelmetlenné vált.

A kendőzés divatja, nemkülönben a víz és a szabad levegő ártalmasságáról alkotott babonás hiedelmek a 19. század közepéig tartották magukat és így a testápolás terén minden a régiben maradt. Csupán az orvostudomány haladása, a közegészségügyi viszonyok javulása, nemkülönben a városok vízellátásának tökéletesedése, de főképpen a vízvezetékek létesítése hozta meg a kedvező változást és kedveltette meg lassanként az emberiséggel a mosakodás és fürdés szokását.

Az illemhely kis lakásokban sokszor egybeépül a fürdőszobával, nagyobb lakásokban viszont mindig külön helyezik el. Berendezési tárgya a vécékagyló és a tartály, bár az utóbbi a falba építve láthatatlan is lehet, vagy pedig teljesen hiányozhat, ha megfelelő szelep helyettesíti. A WC legfontosabb tulajdonsága a tisztaság. Hasznos a mosdókagyló szappannal, törölközőtartóval.

Fűteni nem feltétlenül szükséges, rendszerint úgyis fűtött helyiségek veszik körül. Szellőztetéséről viszont feltétlenül gondoskodni kell. A szellőztetés megoldható ablakon vagy szellőzőn keresztül. Hasznos lehet valamilyen szellőzőberendezés - ventillátor alkalmazása is.

A WC öblítésére ugyan hideg víz szolgál, de vízfogyasztásunknak ez jelentős hányadát teszi ki. Egy öblítésnél 8-10 liter tiszta ivóvizet eresztünk le a csatornába. Az ivóvíz előállítása is energiaigényes folyamat! Szabályozható, víztakarékos öblítőtartállyal jelentősen csökkenthetjük a vízfelhasználást. Tulajdonképpen pazarlás a drága ivóvizet WC öblítésre használni. Alkalmas lenne erre a célra az úgynevezett szürke víz, amit előzőleg nem tisztítottak drága eljárással, vagy más célra (pl. mosás, fürdés) már használtak. Technikailag kétkörös vízrendszerrel valósítható meg a használata.