„Mivel a háború következményeként Németország hitelezői már-már teljesítőképességük határait súroló adókat fizetnek, Németországnak is évről-évre fizetőképességének felső határáig kell adót fizetnie. Ez összhangban van a versailles-i szerződés azon igazságos és alapvető elvével, amelyet Németország 1919. május 29-i jegyzékében ismételten megerősített, miszerint a német adózási rendszernek viszonylag ugyanolyan keménynek kell lennie, mint bármely, a bizottságban képviselt hatalom országában. Ennél a felső határnál többet nem várhatunk, és ennél kevesebb megszabadíthatná Németországot a közös nehézségektől, és az ipari versengésben méltánytalan előnyt biztosítana számára. Ezt az elvet váltja valóra a terv.” (Részlet a Dawes-tervből 1924)

„Az igazság azonban az, hogy nemcsak egy elméleti kérdésről van szó. Ezzel a könyvvel az a célom, hogy bebizonyítsam: EGY KARTHÁGÓI BÉKESZERZŐDÉS gyakorlatilag sem nem helyes, sem nem lehetséges. Jóllehet az az irányzat, amelyből ez az elgondolás ered, tekintetbe veszi a gazdasági tényezőt, mégis átsiklik A JÖVŐT MEGSZABÓ GAZDASÁGI TENDENCIÁKON. Az órát nem lehet visszaállítani. Nem lehet Közép-Európa 1870-ES ÁLLAPOTÁT helyreállítani anélkül, hogy elő ne idézzenek olyan feszültségeket Európa szerkezeti felépítésében, ne engedjenek szabadjára olyan emberi és szellemi erőket, amelyek HATÁROKON ÉS FAJTÁKON TÚLLÉPVE nemcsak bennünket és GARANCIÁINKAT, hanem intézményeinket és TÁRSADALMUNK FENNÁLLÓ RENDJÉT IS legyűrnék.” (Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei 1919)