-
Nyelvtanítás az Egyetemi Orosz Intézetben
Budapest, 1950. december Nyelvtanítás folyik az Egyetemi Orosz Intézetben. Az egyik fiatal éppen a Pravda újság címlapját olvassa. (Az Intézet 1945-ban nyolc hallgatóval kezdte meg a munkáját.) Magyar Fotó
-
Egy falusi általános iskolában
1950. december Tanóra egy falusi általános iskolában. A négyszemélyes padokban szorosan egymás mellett ülő kisdiákok a füzetükbe dolgoznak. A tanítónő a gyermekek munkáját a padok között járkálva ellenőrzi. Magyar Fotó
-
Könyvnap
1950. június A Bíró Sándor újságíró ismerteti a könyvnap alkalmából megjelent könyveket. (1950-ben a vidéki könyvnapokat június 17-18-án tartották. Ezeken a napokon magyar írók látogatták végig a falvak és üzemek könyvsátrait.) Magyar Fotó
-
Analfabéták oktatása
Nagykőrös, 1950. március Iskolai záróvizsgát tesz egy analfabéta ember. (A Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának határozata értelmében országszerte felszámolják a köznevelésben mutatkozó elmaradásokat.) Magyar Fotó
-
Beiratkozás az iskolába
1950. június A kép felirata: "A Sopron Utcai Általános Iskola és Óvoda. Beiratkozás az iskolába". Előtérben az új első osztályosok láthatók. Magyar Fotó
-
Új iskola épült Ózdon
Ózd, 1950. szeptember Avatóünnepség. A kép felirata: "József Attiláról elnevezett, korszerű iskolaépületet adtak át rendeltetésének Ózdon." Magyar Fotó
-
Iskolások a munkaversenyben
Szentendre, 1950. május A kép felirata: "Éltanuló úttörők az általános iskolákban. D. Ferenc, a szentendrei általános iskola VIII. osztályos tanulója." (D. Ferenc jobbról a 2.) Magyar Fotó
-
Középiskolások
Budapest, 1950. szeptember Diákok osztálydíszítés közben. Tanévnyitóra készülnek a budapesti Kőrösi Csoma Sándor úti Általános Gimnázium növendékei. (A tanévnyitó ünnepélyet 1950. szeptember 2-án tartották. Ebben a Gimnáziumban Nagy Mária, a Budapesti Pártbizottság titkárhelyettese mondott ünnepi beszédet.) Magyar Fotó
-
Általános iskolások
1950. szeptember A kép felirata: "Új tankönyveket kaptak az általános iskolák első osztályos tanulói." Magyar Fotó
-
Átképzés
Budapest, 1950. szeptember A képen az Építésügyi Minisztériumban szervezett gépvezetővé való átképzést biztosító tanfolyam résztvevői láthatók. Magyar Fotó
-
Rákosi Mátyás Ifjúmunkásotthon
Budapest, 1950. június A Rákosi Mátyás Ifjúmunkásotthon külső felvétele. (1947-ben jött létre az iskola elődje, a Pataki István Tanonc- és Ifjúmunkás Város. Az intézmény 1948-ban a Rákosi Mátyás Ifjúmunkásváros nevet vette fel. 1950. májusában az otthon létszáma már elérte a 800 főt. Az itt lakók az ország egyik legnagyobb nehézipari üzemében, Csepelen sajátították el a nehézipar különböző szakmáit. Az otthon "mintavárossá" vált, delegációk, külföldi fiatalok, VIT-küldöttségek, neves személyiségek látogatták meg az intézményt. Ma itt működik a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola Szakiskola és Kollégium.) Magyar Fotó
-
Szovjet Könyvek Háza
Budapest, 1950. december 5. Ünnepélyesen megnyitották a Szovjet Könyvek Házát Budapesten a Vilma királynő útján. A látogatók a polcokon lévő orosz nyelvű kiadványokkal ismerkednek. Magyar Fotó
-
Egyetemi kollégium
Debrecen, 1950. május A debreceni egyetem kollégiuma. A kép címe: "A tanuló munkás- és parasztifjúság elhelyezéséről országszerte diákkollégiumokban gondoskodnak." Magyar Fotó
-
Bentlakásos iskola
1950. május Bentlakásos iskola éttermében ebédelnek a diákok. A kép felirata: "Az iskolák államosítása után több vidéki városban bentlakásos iskolákat szerveztek." (Az országgyűlés 1948. június 16-án fogadta el az egyházi iskolák államosításáról szóló törvénycikket.) Magyar Fotó
-
Bentlakásos iskola
1950. május Tanóra egy bentlakásos iskolában. A kép felirata: "Az iskolák államosítása után több vidéki városban bentlakásos iskolákat szerveztek." (Az országgyűlés 1948. június 16-án fogadta el az egyházi iskolák államosításáról szóló törvénycikket.) Magyar Fotó
-
Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem
Budapest, 1950. május A kép felirata: "A Közgazdasági Egyetem hallgatói a félévi, időszaki vizsgákra készülnek." A fiatalok kezében Marx és Sztálin művek láthatók. (1948-ban jött létre a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem önálló universitasként. Az új egyetem egykarú intézményként kezdte meg tevékenységét, az oktatás nappali és esti tagozaton folyt.) Magyar Fotó
-
Filyo János, tanyasi tanító
Örménykút, 1953. november 21. Filyo János tanyasi tanító a Békés megyei tanyavilágban, Örménykúton tanít. A képen. Filyo János tanítás közben. MTI Fotó
-
Tanévnyitó 1952-ben
Budapest, 1952. szeptember 1. Merczel Péterke, Hanszki Ilona első osztályos tanulók a Hámán Kató óvodából elindulnak a Jász utcai Általános Iskola tanévnyitó ünnepségére. A gyerekeket az úttörő egyenruhás Kassai Éva VII. osztályos éltanuló kíséri. MTI Fotó: Molnár Edit
-
Tanévnyitó 1952-ben
Budapest, 1952. szeptember 1. Menczel Péterke, Sas Erzsébet első osztályos tanulók a Hámán Kató óvodából elindulnak a Jász utcai Általános Iskola tanévnyitó ünnepségére. A gyerekeket édesanyjuk és Marton Anna óvónő kíséri. MTI Fotó: Molnár Edit
-
Záróvizsgát tesznek az analfabéták
Nagykőrös, 1951. Záróvizsgát tesznek az analfabéták. MTI Fotó
-
szerb-horvát nyelvű gimnázium és tanítóképző
Budapest, 1952. január 8. Az abonyi utcai szerb-horvát nyelvű gimnázium és tanítóképzőben folyik az oktatás. Magyar Fotó: Papp Jenő
-
Esti egyetem
Budapest, 1952. április 18. A dolgozóknak esti egyetemen lehetőségük van a továbbtanulásra. Magyar Fotó: Fehérvári Ferenc
-
Orosz nyelvtanfolyam
Makó, 1953. október 4. A makói József Attila Termelőszövetkezet dolgozói az MSzT tanfolyamán orosz nyelvet tanulnak. Magyar Fotó: Keleti Éva
-
Új típusú szakemberek képzése
Budapest, 1951. április 2. Új típusú szakemberek képzése folyik a Móricz Zsigmond Középiskolában. Magyar Fotó
-
Önművelés
Budapest, 1953. szeptember 25. A Rákospalotai Állami Gazdaság dolgozója Sztálin egyik könyvéből tanul. Magyar Fotó: Bürgert Gertrúd