Tananyag választó:
- MTI képgyűjtemény
- Képek az 1989 utáni időszakból
- A hadtörténet eseményei, a fegyveres testületek képekben 1989 utáni időszakból
- A hadtörténet eseményei, a fegyveres testületek 1989 utáni időszakból
A hadtörténet eseményei, a fegyveres testületek 1989 utáni időszakból
-
Egy honvéd a páncéltörő rakétát mutatja be a gyerekeknek a Szent László napi lövész-juniálison Debrecen, 2003. június 28. Szent László napi lövész-juniálist tartottak a debreceni székhelyű 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandárnál. Az egész napos programban kulturális és sportrendezvények szerepeltek, de az érdeklődők megtekinthették az alakulat harci technikáját is. A képen: Malmos László honvéd a páncéltörő rakétát mutatja be a gyerekeknek. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Harcászati gyakorlat Győr térségében Győr, 2003. május 28. Lendülő kard elnevezéssel harcászati gyakorlatot tartott a Magyar Honvédség Légvédelmi Rakétadandár Győr térségében. Az öt napig tartó, kishatótávolságú légvédelmi rakétákkal végrehajtott akciót a kecskeméti repülősökkel közösen rendezték. Az eseményen nemzetközi megfigyelők is részt vesznek. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Nemzetközi határrendészeti akció a magyar-ukrán határszakaszon Beregsurány, 2004. szeptember 28. A magyar-ukrán határon a beregsurányi átkelőhelyen autók várakoznak az áthaladásra. A magyar és az osztrák határőrség kezdeményezésére az Európai Unió Szárazföldi Határok Központja nemzetközi határrendészeti akciót szervezett az unió külső határán, a magyar-ukrán határszakaszon, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság teljes területén. Az akcióban a hazaiak mellett angol, francia, holland, lengyel, német, osztrák, spanyol, szlovén és - megfigyelőként - ukrán határrendészeti szakemberek vesznek részt. A tapasztalatgyűjtés mellett elsődleges feladatuk a jövedéki áruk csempészetének visszaszorítása. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Külföldi állampolgárok ellenőrzése a déli határszakaszon Pécs, 2003 február 6. A Pécsi Határőr Igazgatóság részvételével és szervezésében a társszervekkel együttműködve migrációs háló működik a Dél-Dunántúlon. A rendőrség, a Vámőrség, a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal, a Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség ellenőrzésének célja, hogy felderítse a hazánkban illegálisan tartózkodó, illetve a legálisan tartózkodó, de illegális tevékenységet folytató személyeket. A képen: a határőrség a polgárőrséggel együttműködve tartja az ellenőrzést a 6-os úton. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
-
Mobil okmányellenőrző rendszer Budapest, 2004. január 27. A Budapesti Határőr Igazgatóság a schengeni rendelkezéseknek megfelelően készül fel az uniós elvárásokra. A határőrök idegen nyelvi képzésen vesznek részt, meg kell tanulniuk a nemrég bevezetett korszerű határforgalom-ellenőrzési eszközök, valamint a hamis és hamisított okmányokat felismerő berendezések kezelését. A Ferihegyi repülőtér évente több milliós nemzetközi utasforgalmának ellenőrzése mellett, nagy figyelmet kell fordítaniuk az idegenrendészeti feladatok ellátására is. A képen: mobil okmányellenőrző rendszer. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Egy brit Tornado F3 típusú vadászrepülő a magyar-svéd-brit közös repülőkiképzésen Kecskemét, 2004. augusztus 26. Egy brit Tornado F3 típusú vadászrepülő felszálláshoz készülődik a Dragon Nest 2004 Magyar-svéd-brit légierők közös repülőkiképzésén Kecskeméten, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A hadgyakorlaton a résztvevő gép- és kiszolgálószemélyzet közösen gyakorolja a NATO-eljárásokat, a különböző repülőgépekkel történő légiharcot. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Embercsempészek számára készült okmányok Győr, 2004.október 22. A határőrség által egy budapesti lakásban lefoglalt lopott és hamisított okmányok egy győri sajtótájékoztatón. Húsz különböző nemzetiségű embercsempész használta a hamisítványokat az osztrák-magyar határ illegális átlépésekor. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Nemzetközi határrendészeti akció a magyar-ukrán határon a beregsurányi átkelőhelyen Beregsurány, 2004. szeptember 28. A magyar-ukrán határon a beregsurányi átkelőhelyen határőrök beszélgetnek. A magyar és az osztrák határőrség kezdeményezésére az Európai Unió Szárazföldi Határok Központja nemzetközi határrendészeti akciót szervezett az unió külső határán, a magyar-ukrán határszakaszon, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság teljes területén. Az akcióban a hazaiak mellett angol, francia, holland, lengyel, német, osztrák, spanyol, szlovén és - megfigyelőként - ukrán határrendészeti szakemberek vesznek részt. A tapasztalatgyűjtés mellett elsődleges feladatuk a jövedéki áruk csempészetének visszaszorítása. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlat Szolnokon Szolnok, 2004. szeptember 23. A magyar AN-26-os szállitógép előtt a légierő kutató-mentő ejtőernyőseinek tart eligazítást Méhész Sándor honvéd őrnagy (j), amikor a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság szervezésében nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlatot tartottak Szolnokon és hazánk légterében. A honvédség ejtőernyősei, helikopteri, vadászgépei mellett részt vettek horvát, olasz, román, szerb, szlovén, ukrán kutató-mentők és megfigyelők. A gyakorlat célja, hogy elsajátítsák és begyakorolják azokat az új szakmai fogásokat. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Gránátokat találtak Székesfehérvárnál Székesfehérvár, 2003. május 28. Lezárták a 8-as főutat Székesfehérvárnál, mert az út mellett második világháborús gránátokat találtak építkezés közben. A székesfehérvári speciális mentők közlése szerint a 32 darab 120 milliméteres aknavető gránátot szerdán délelőtt találták meg az M7-es autópálya seregélyesi lehajtójánál. A veszélyes robbanóeszközöket tűzszerészek szállítják el a helyszínről, és ez időre lezárják a 8-as főutat Székesfehérvárnál. MTI Fotó
-
Repülőgép kereszt-kiszolgálási gyakorlaton egy török F-4 es vadászrepülőgép Kecskemét, 2003. május 29. A Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán május 26- 30. között kerül megrendezésre az Ample Train 2003 repülőgép kereszt-kiszolgálási gyakorlat. A felkészítés célja a repülőszemélyzetek és fogadó repterek földi kiszolgáló állománya közötti együttműködés elmélyítése valós repülési feltételek között. A földi személyzet a repülőgépen gyakorolja az üzemanyag-feltöltést, a műszaki kiszolgálást, a hajtóműindítást és a leszállás utáni folyamatokat a NATO-ban rendszeresített F-4-es, F-16-os, Gripen, Harrier, Mirage-2000, Tornado és Mig29-es vadászrepülőgépeken. A gyakorlaton a magyarok mellett angol, belga, cseh, francia, görög, lengyel, német, svéd, szlovák és török katonák is részt vesznek. A képen: a katonák egy török F-4 es vadászrepülőgéppel ismerkednek. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Éleslövészeti bemutató páncélozott harcjárművekkel Tatárszentgyörgy, 2004. október 28. Felsorakozott BTR 80- as páncélozott harcjárművek az 5/62-es Könnyű Lövészzászlóalj a felkészítési kiképzés zárónapján a tatárszentgyörgyi lőtéren. A 2004. szeptember 30-ával megszüntetett hódmezővásárhelyi 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár jogutódjaként felállított, a debreceni 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár alárendeltségébe tartozó 5/62. Könnyű Lövészzászlóalj egy hónapos kiképzéséről tartottak beszámolót és éleslövészeti bemutatót. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Amerikai terepjárókat kapott a VPOP Budapest, 2003. július 24. A magyar és az Amerikai Egyesült Államok vámhatóságainak együttműködése keretében az USA nagykövetsége három darab Jeep terepjárót, valamint egy vegyi- és biológiai fegyverek alkatrészeit felismerő technikai berendezést adott át a Vám- és Pénzügyőrségnek (VPOP) a Hungária körúti objektumban. Az adomány része annak a több éves közös programnak, amelynek célja a veszélyes áruk és fegyverek illegális kereskedelmének megakadályozása. Az adományt Janet Garvey, a nagykövetség ügyvivője adta át Bencze József vezérőrnagynak, a Vám- és Pénzügyőrség rendészeti főigazgatójának. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
-
Fegyvereket gyűjtött egy csobaji férfi Szerencs, 2003. november 6. Lakossági bejelentés alapján több száz lőszert, robbanóanyagot, huszonöt különféle pisztolyt, puskát és golyószórót találtak a rendőrök egy csobaji családi házban. A lőszerek működőképesek voltak, ezért azokat tűzszerészek szállították el, a fegyvereket szakértők vizsgálják meg, hogy működnek-e. A tulajdonost letartóztatták, lőszerrel, lőfegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélés miatt indult ellene eljárás. A képen: a lefoglalt fegyverek a Szerencsi Rendőrkapitányságon. MTI Fotó: Vajda János
-
Embercsempészek számára hamisított okmányok Győr, 2004.október 22. A határőrség által egy budapesti lakásban lefoglalt lopott és hamisított okmányok egy győri sajtótájékoztatón. Húsz különböző nemzetiségű embercsempész használta a hamisítványokat az osztrák-magyar határ illegális átlépésekor. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Nemzetközi határrendészeti akció a magyar-ukrán határ záhonyi átkelőhelye közelében a Tiszán Záhony, 2004. szeptember 29. A szeptember 28-án készült felvételen a magyar-ukrán határ záhonyi átkelőhelye közelében a Tiszán magyar-osztrák határőr páros víziellenőrzésen vesz részt. A magyar és az osztrák határőrség kezdeményezésére az Európai Unió Szárazföldi Határok Központja nemzetközi határrendészeti akciót szervezett az unió külső határán, a magyar-ukrán határszakaszon, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság teljes területén. Az akcióban a hazaiak mellett angol, francia, holland, lengyel, német, osztrák, spanyol, szlovén és - megfigyelőként - ukrán határrendészeti szakemberek vesznek részt. A tapasztalatgyűjtés mellett elsődleges feladatuk a jövedéki áruk csempészetének visszaszorítása. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Horvát fegyvercsempésznél lefoglalt áru Röszkén Röszke, 2003. február 25. Tíz pisztolyt és lőszereket találtak a röszkei vámosok egy horvát férfi személygépkocsijában a röszkei határállomáson. A fegyverek közül öt élesre volt töltve. A férfi Röszkénél a zöld folyosón lépett be, jelezve, hogy nincs bejelenteni való vámáruja. Elmondása szerint Hollandiába tartott. A viselkedése felkeltette a pénzügyőr figyelmét, s a tételes vizsgálat során az autó csomagtartójában kialakított rejtekhelyen találtak rá a 10 darab maroklőfegyverre és a 25 darab 9 milliméteres, jugoszláv gyártmányú éles lőszerre. A Zastava gyártmányú, újnak látszó fegyverek közül 4 darab forgótáras, a többi pedig acéltokos, öntöltő rendszerű, félautomata maroktáras pisztoly volt. A képen: a lefoglalt fegyverek. MTI Fotó: Németh György
-
Határvédelem a magyar-ukrán határszakaszon Tiszakóród, 2004. május 6. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság járőrszolgálata napi ellenőrző útját végzi a Túr és a Tisza bukógátjánál Szatmárcseke térségében a magyar-ukrán határszakaszon. Az ország május elsejei csatlakozása után nem kellett szigorítani az Európai Unióval közös külső, 1103.5 kilométer határszakasz őrzését, mert a Magyar Határőrség 1997-ben már alkalmazni kezdte és a napi munkában bevezette a schengeni egyezmény normáit. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Megmlékezés az 1941-es veszprémi repülős áldozatokról Veszprém, 2003. április 13. Ejtőernyős emlékugrással és koszorúzással emlékeztek meg az 1941-ben a veszprémi repülőtéren katasztrófát szenvedett repülők és ejtőernyősök, valamint a térségben 1941-1945 között háborús tevékenység miatt elhalálozott polgári és katonai áldozatokról. 1941. április 12-én az akkori veszprémi repülőtéren lezuhant egy Junkers JU-86-os szállítógép. A személyzet és 15 ejtőernyős katona az életét vesztette. Mai utódaik ezzel az emlékugrással tisztelegtek elődeik előtt. A katasztrófa helyszínén emelt emlékműnél Sági János dandártábornok, a légierő parancsnok első helyettese mondott beszédet. MTI Fotó: Nagy Lajos
-
MIG-29-es vadászgép légtérellenőrzésen Kecskemét, 2004. december 2. A Magyar Honvédség MIG-29-es vadászgépe légtérellenőrzésen. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Én is voltam sorkatona c. kiállítás Budapest, 2004. november 3. Az 1800-as évek végén és az 1900-as évek kezdetén a sorkatonák öltözéke a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Én is voltam sorkatona című kiállításán, amely a sorozott haderő elmúlt 136 évét mutatja be. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlat Szolnokon Szolnok, 2004. szeptember 23. A magyar honvédség L-39-es gépe légtérfelderítésen, amikor a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság szervezésében nemzetközi légi kutató-mentő gyakorlatot tartottak Szolnokon és hazánk légterében. A honvédség ejtőernyősei, helikopteri, vadászgépei mellett részt vettek horvát, olasz, román, szerb, szlovén, ukrán kutató-mentők és megfigyelők. A gyakorlat célja, hogy elsajátítsák és begyakorolják az új szakmai fogásokat. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Az Irakból hazatért kontingens katonáinak köszöntése Budapest, 2004. december 23. Katonák állnak sorban azon az ünnepségen melyet a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj Irakban szolgálatot teljesített állományának visszatérése alkalmából rendeztek a Magyar Honvédség Támogató Ezredében. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Az Irakban szolgálatot teljesített katonák első csoportja Budapesten Budapest, 2004. december 22. Katonák a MALÉV különjárata előtt, amikor megérkezett az Irakban szolgálatot teljesített katonák első csoportja Budapestre. A több mint másfélszáz katonát szállító repülőgép a kuvaiti nemzetközi repülőtérről szállt fel, és csaknem ötórás út után landolt Ferihegyen. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Lövészkiképzés Hajdúhadházán Hajdúhadháza, 2004. november 2. Katonák lövésre kész gépkarabélyt tartanak a kezükben, amikor a Magyar Honvédség öthetes különleges lövészkiképzést tartott az 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár hajdúhadházi bázisán. A NATO-elvek alapján megtartott lövészeten debreceni, tatai, várpalotai katonák vettek részt. A harci játékokat a légierő helikopterei támogatták. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Haditechnikai park Kecelen Kecel, 2003. június 11. Szerződés keretében a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nagyeszköz gyűjteményéből létesített Kecelen, saját költségén, haditechnikai parkot Pintér József vállalkozó. A több hektáros területen a Magyar Honvédségnél rendszeresített minden technikai eszköz megtalálható. A folyamatosan bővülő, jelenleg mintegy ezer darabos kiállításon harckocsikat, repülőgépeket, helikoptereket, lokátorokat, szállító járműveket, és egyéb még ma is használt katonai eszközöket tekinthetnek meg a haditechnika kedvelői. A képen: részlet a haditechnikai parkban kiállított eszközökből. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Egy idegenrendészeti eljárás alatt lévő mongol állampolgár egészségügyi vizsgálatát végzik Budapest, 2004. január 27. A Budapesti Határőr Igazgatóság a schengeni rendelkezéseknek megfelelően készül fel az uniós elvárásokra. A határőrök idegen nyelvi képzésen vesznek részt, meg kell tanulniuk a nemrég bevezetett korszerű határforgalom-ellenőrzési eszközök, valamint a hamis és hamisított okmányokat felismerő berendezések kezelését. A Ferihegyi repülőtér évente több milliós nemzetközi utasforgalmának ellenőrzése mellett, nagy figyelmet kell fordítaniuk az idegenrendészeti feladatok ellátására is. A képen: az Idegenrendészeti Központ külföldi őrizetesei már az uniós elvárásoknak megfelelő ellátásban részesülnek. Szarka Eszter határőr őrmester egy idegenrendészeti eljárás alatt lévő mongol állampolgár egészségügyi vizsgálatát végzi. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Helikopterekkel támogatott lövészkiképzés Hajdúhadházán Hajdúhadháza, 2004. november 2. Egy Mi-8 helikopter katonákat szállított a harci játékokon, amikor a Magyar Honvédség öthetes különleges lövészkiképzést tartott az 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár hajdúhadházi bázisán. A NATO-elvek alapján megtartott lövészeten debreceni, tatai, várpalotai katonák vettek részt. A harci játékokat a légierő helikopterei támogatták. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Kopjafa Török László dandártábornok emlékére Budapest, 2003. augusztus 4. A Honvédelmi Minisztérium, a HM Honvéd Vezérkar és a Magyar Köztársaság Felderítő Hivatala dr. Török László dandártábornok, a Magyar Honvédség hősi halottja emlékének méltó megőrzésére katonai tiszteletadás mellett kopjafát állított a Fiumei úti temető katonai parcellájában. Török László dandártábornok 2001. október 8-án vesztette életét, amikor abház területe felett lelőtték helikopterét. A kopjafánál beszédet mondott Mező Béla dandártábornok, a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatójának általános helyettese. A képen: koszorúzási ünnepség a kopjafánál. MTI Fotó: Földi Imre
-
Új technikai eszközök a határőrségnek Budapest, 2003. november 4. Az éjszakai felderítő képesség fokozását, a szárazföldi mobilitás javítását, a határforgalom-ellenőrzés technikai fejlesztését szolgáló gépjárműveket és készülékeket adott át a határőrségnek Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője. A csatlakozás után Magyarország egyes határszakaszai az unió külső határaivá válnak, ezt a határszakaszt a magyar határőrök a Magyar Köztársaság és az Európai Unió valamennyi polgára érdekében figyelik és ellenőrzik. Az EU ezért tartotta fontosnak, hogy részt vállaljon a szükséges fejlesztések költségeiből. Az eszközöket Lamperth Mónika belügyminiszter vette át. A képen: az új technikai eszközök. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Repülősök orvosi vizsgálata a túlnyomásos (baro) kamrában Kecskemét, 2003. január 30. A Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórháza fél évszázada segíti a repülés biztonságát. A katonai és rendőrségi pilóták és a légi személyzet rendszeres egészségügyi alkalmassági vizsgálatát végzik itt. A kórházban évente 2000 emberen végzik el a speciális vizsgálatokat. A képen: a túlnyomásos (baro) kamra irányítópultja. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Felszállnak a békefenntartók az AN-124-es repülőgépre Taszár, 2003. július 18. Az iraki misszióban részt vevő Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj előkészítő részlegének első csoportja elindult a taszári repülőtérről Irakba. A képen: felszállnak a békefenntartók az AN-124-es repülőgépre. MTI Fotó
-
Szabó Zoltán százados gépével a kecskeméti légtérben Kecskemét, 2003. július 21. Szabó Zoltán százados az angliai Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo légibemutatón MIG-29-es vadászgépén bemutatott programjával elnyerte az abszolút kategória díját. A Magyar Légierő pilótái számára ez a díj - az "Arthur" - már szinte sajátnak tekinthető, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben Vári Gyula őrnagy, 2000-ben pedig Kovács Péter százados is elnyerte. Szabó Zoltán százados, az idei győztes a MÍG-29-es gépével hazaérkezett a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A képen: Szabó Zoltán százados gépével a kecskeméti légtérben. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Folyami hadihajók a Dunán Budapest, 2004. augusztus 4. A Magyar Honvédség folyami hadihajói a dunai kikötőben. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Rába terepjárók átadása a Magyar Honvédség számára Budapest, 2004. november 11. A Magyar Honvédség Haditechnikai Ellátó Központjában adják át ünnepélyes keretek között a gépjármű-beszerzési program keretében a Rába Jármű Holding Rt.-től beszerzett Rába H-14-es terepjáró gépkocsik első 25 darabját. MTI Fotó: Földi Imre
-
Nemzetközi határrendészeti akció keretében járőröző helikopter Beregsurány, 2004. szeptember 28. Járőröző helikopter a magyar-ukrán határon a beregsurányi átkelőhely térségében. A magyar és az osztrák határőrség kezdeményezésére az Európai Unió Szárazföldi Határok Központja nemzetközi határrendészeti akciót szervezett az unió külső határán, a magyar-ukrán határszakaszon, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság teljes területén. Az akcióban a hazaiak mellett angol, francia, holland, lengyel, német, osztrák, spanyol, szlovén és - megfigyelőként - ukrán határrendészeti szakemberek vesznek részt. A tapasztalatgyűjtés mellett elsődleges feladatuk a jövedéki áruk csempészetének visszaszorítása. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Magyar békefenntartók az AN-124-es repülőgép előtt Taszár, 2003. július 18. Az iraki misszióban résztvevő Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj előkészítő részlegének első csoportja elindult a taszári repülőtérről Irakba. A képen: a békefenntartók az AN-124-es repülőgép előtt. MTI Fotó
-
Egy katonai körlet és tárgyak a utolsó sorkatonák felszereléséből az Én is voltam sorkatona c. kiállításon Budapest, 2004. november 3. Egy katonai körlet és tárgyak a utolsó sorkatonák felszereléséből a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Én is voltam sorkatona című kiállításán, amely a sorozott haderő elmúlt 136 évét mutatja be. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Az uniós határőrök karjelzése a magyar-ukrán határon Beregsurány, 2004. szeptember 28. Az uniós határőrök karjelzése a magyar-ukrán határon a beregsurányi átkelőhelyen. A magyar és az osztrák határőrség kezdeményezésére az Európai Unió Szárazföldi Határok Központja nemzetközi határrendészeti akciót szervezett az unió külső határán, a magyar-ukrán határszakaszon, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság teljes területén. Az akcióban a hazaiak mellett angol, francia, holland, lengyel, német, osztrák, spanyol, szlovén és - megfigyelőként - ukrán határrendészeti szakemberek vesznek részt. A tapasztalatgyűjtés mellett elsődleges feladatuk a jövedéki áruk csempészetének visszaszorítása. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Szabó Zoltán százados Magyarországon Kecskemét, 2003. július 21. Szabó Zoltán százados az angliai Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo légibemutatón MIG-29-es vadászgépén bemutatott programjával elnyerte az abszolút kategória díját. A Magyar Légierő pilótái számára ez a díj - az "Arthur" - már szinte sajátnak tekinthető, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben Vári Gyula őrnagy, 2000-ben pedig Kovács Péter százados is elnyerte. Szabó Zoltán százados, az idei győztes a MÍG-29-es gépével hazaérkezett a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A képen: Szabó Zoltán százados (b) megérkezik a kecskeméti repülőtérre. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Rendőrmúzeum Tarnamérán Tarnaméra, 2004. február 18. Az Országos Rendőr-főkapitányság működteti a tarnamérai Rendőrség-történeti Múzeumot. A gyűjteményt 1996 augusztusában nyitották meg a Budapesttől mintegy 130 kilométerre északkeletre fekvő Tarnaméra önkormányzata által rendelkezésére bocsátott, a XVIII. században emelt Almássy-kúriában. A rendőrmúzeum a XVII. századtól napjainkig ad áttekintést a magyar csendőrség és a rendőrség történetéről, többek között korabeli egyenruhák, őrszobák, bűnjelek, fényképek, fegyverek és egyéb dokumentumok bemutatásával. A képen: az épület külső képe. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Szabó Zoltán százados gépével a kecskeméti légtérben Kecskemét, 2003. július 21. Szabó Zoltán százados az angliai Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo légibemutatón MIG-29-es vadászgépén bemutatott programjával elnyerte az abszolút kategória díját. A Magyar Légierő pilótái számára ez a díj - az "Arthur" - már szinte sajátnak tekinthető, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben Vári Gyula őrnagy, 2000-ben pedig Kovács Péter százados is elnyerte. Szabó Zoltán százados, az idei győztes a MÍG-29-es gépével hazaérkezett a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A képen: Szabó Zoltán százados gépével a kecskeméti légtérben. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Centivágás a sorkatonaság megszüntetésekor Budapest, 2004. november 3. Katonák elviszik a Hősök terén a sorozott haderő utolsó tíz napját jelképező centi utolsó darabját, melyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vágott le. MTI Fotó: Földi Imre
-
Az Irakból hazatért kontingens köszöntése Budapest, 2004. december 23. Katonák csomagjaikkal távoznak arról az ünnepségről, melyet a Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj Irakban szolgálatot teljesített állományának visszatérése alkalmából rendeztek a Magyar Honvédség Támogató Ezredében. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Az Iraknak felajánlott T-72-es harckocsik Kalocsa, 2004. december 13. Hadrendből kivont T-72-es harckocsik a kalocsai Haditechnikai Ellátó Központ 1. Kijelölt Állandó Raktárának udvarán. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezek közül 77 tankot ajánlott fel az új iraki hadsereg felszereléséhez. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
Repülősök orvosi vizsgálata a Bárány-féle forgószékkel Kecskemét, 2003. január 30. A Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórháza fél évszázada segíti a repülés biztonságát. A katonai és rendőrségi pilóták és a légi személyzet rendszeres egészségügyi alkalmassági vizsgálatát végzik itt. A kórházban évente 2000 emberen végzik el a speciális vizsgálatokat. A képen: Kovács László rendőr őrnagy pilóta a Bárány-féle forgószékben egyensúly vizsgálat közben, Kiss Márta felügyelete mellett. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Szervezett fegyvercsempészek elfogása Budapest, 2004. szeptember 15. Lefoglalt fegyverek hevernek a Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztály vezetőjének sajtótájékoztatóján, melyet a szervezett fegyvercsempészek elfogásáról tartottak a Nemzeti Nyomozó Irodában. MTI Fotó: Nándorfi Máté
-
Munkaügyi ellenőrzés Budapesten Budapest, 2003. november 26. Közös ellenőrzést tartottak a Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelet, a készenléti rendőrség és a határőrség munkatársai több budapesti építkezésen, ahol jogellenesen Magyarországon dolgozó munkásokat kerestek. A képen: a határőrség és a rendőrség munkatársai engedély nélkül dolgozó munkásokat állítanak elő egy Kőbányai úti építkezésen. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
Légvédelmi fegyverek bemutatója Győrött, a likócsi laktanyában Győr, 2004.április 17. Látogatók megtekintik a légvédelmi fegyvereket azon a bemutatón, amit Győrött a likócsi laktanyában rendeztek. A nyílt nap keretében rendezett bemutatóra azért került sor, hogy bemutassák a Nagyorosziból Győrbe telepítendő védelmi felszereléseket. A haderő-átalakítás jegyében a győri dandár védi egész Magyarország légterét. MTI Fotó: Matusz Károly
-
I. Vám Világkiállítás és Konferencia Budapesten Budapest, 2003. szeptember 22. A vám és a világkereskedelem biztonsága címmel háromnapos konferencia kezdődött a Budapesti Vásárközpontban. A találkozón negyvenkét ország százhatvan vámigazgatója és bűnüldözőszervezet vezetője vett részt. A rendezvény idején tizenhárom ország negyvenkilenc cége mutatta be biztonsági berendezéseit. A képen: a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága kiállításán a határőrség fegyvereit is bemutatják. MTI Fotó: Földi Imre
-
Kutyakiképzés a Határőrségnél Tiszabecs, 2004. május 21. Rex, az ötéves németjuhász kan, gazdája parancsára, egy darab fát úszva hozza ki a vízből. A kutya 40 szakmai vezényszót ért meg és 5 kilométeres nyomkövetésre is képes. A Magyar Határőrség a folyamatosan korszerűsödő felszereltsége mellett továbbra is kiképez és alkalmaz járőröző, kereső, nyomozó, nyomkövető kutyákat , mert amit a kutyák teljesítei tudnak, azt manapság nem lehet semmilyen technikai eszközzel helyettesíteni. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai repülőgép Ferihegyen Budapest, 2003. március 16. Meghibásodott hajtóműve miatt a Ferihegyi repülőtéren kellett leszállnia egy amerikai C-130 Hercules katonai szállító repülőgépnek március 16-ra virradó éjszaka. A Törökország védelmének megerősítése céljából logisztikai felszereléseket szállító légi jármű Szlovákia légterében repült, amikor leállt az egyik hajtóműve. Az amerikai repülőgép eredeti útvonalterve szerint Németországból Szlovákia és Ukrajna légterén keresztül repült volna a romániai Constancába. A repülési szabályok szerint azonban ilyen esetben mindig a legközelebbi repülőtéren kell úgynevezett vészleszállást végrehajtani, ezért Ferihegyen landolt a C-130-as repülőgép. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Az Idegenrendészeti Központ korszerű térfigyelőendszerrel ellátott ügyeleti helyisége Budapest, 2004. január 27. A Budapesti Határőr Igazgatóság a schengeni rendelkezéseknek megfelelően készül fel az uniós elvárásokra. A határőrök idegen nyelvi képzésen vesznek részt, meg kell tanulniuk a nemrég bevezetett korszerű határforgalom-ellenőrzési eszközök, valamint a hamis és hamisított okmányokat felismerő berendezések kezelését. A Ferihegyi repülőtér évente több milliós nemzetközi utasforgalmának ellenőrzése mellett, nagy figyelmet kell fordítaniuk az idegenrendészeti feladatok ellátására is. A képen: Garai László határőr zászlós az Idegenrendészeti Központ korszerű kültéri és beltéri térfigyelő, valamint mozgásérzékelővel ellátott védelmi rendszerének ügyeleti helyiségében MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Repülőgép kereszt-kiszolgálási gyakorlaton egy francia Mirage Kecskemét, 2003. május 29. A Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán május 26- 30. között kerül megrendezésre az Ample Train 2003 repülőgép kereszt-kiszolgálási gyakorlat. A felkészítés célja a repülőszemélyzetek és fogadó repterek földi kiszolgáló állománya közötti együttműködés elmélyítése valós repülési feltételek között. A földi személyzet a repülőgépen gyakorolja az üzemanyag-feltöltést, a műszaki kiszolgálást, a hajtóműindítást és a leszállás utáni folyamatokat a NATO-ban rendszeresített F-4-es, F-16-os, Gripen, Harrier, Mirage-2000, Tornado és Mig 29-es vadászrepülőgépeken. A gyakorlaton a magyarok mellett angol, belga, cseh, francia, görög, lengyel, német, svéd, szlovák és török katonák is részt vesznek. A képen: egy francia Mirage 2000-es vadászrepülő kigurul a zónából. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Az utolsó sorkatonák leszerelése Budapest, 2004. november 3. Katonák adják le a felszerelésüket, amikor hathónapos sorkatonai szolgálat után leszerelnek a Magyar Honvédség Budapest Őr- és Díszezredénél. A Magyar Honvédség katonai szervezeteitől november 3-án 1800 fő szerel le, ezzel megszűnik a sorkatonai szolgálat Magyarországon. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Idegenrendészeti ellenőrzés Hevesen Heves, 2003. november 26. Hevesen a helyi nagypiacon összevont idegenrendészeti ellenőrzést tartottak. Az akció - amelyben részt vettek a Rendőrség, Határőrség, a Vám- és Pénzügyőrség szakemberei - célja az volt, hogy kiszűrjék a munkavállalási és árusítási engedély nélkül hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárokat, tisztázzák áruik eredetét, és adott esetben megtegyék a jogszerű lépést velük szemben. A képen: a hevesi piacon elfogott román állampolgárok a határőrség mikrobuszában Szitkó Attila határőr főtörzsőrmester őrizete alatt. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Szabó Zoltán százados megérkezik a kecskeméti repülőtérre Kecskemét, 2003. július 21. Szabó Zoltán százados az angliai Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo légibemutatón MIG-29-es vadászgépén bemutatott programjával elnyerte az abszolút kategória díját. A Magyar Légierő pilótái számára ez a díj - az "Arthur" - már szinte sajátnak tekinthető, hiszen 1998-ban, 1999-ben és 2001-ben Vári Gyula őrnagy, 2000-ben pedig Kovács Péter százados is elnyerte. Szabó Zoltán százados, az idei győztes MiG-29-es gépével hazaérkezett a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A képen: Szabó Zoltán százados megérkezik a kecskeméti repülőtérre. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Az AN-124-es repülőgépbe viszik az Irakba induló magyar békefenntartók járműveit Taszár, 2003. július 18. Az iraki misszióban részt vevő Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj előkészítő részlegének első csoportja elindult a taszári repülőtérről Irakba. A képen: az AN-124-es repülőgépbe viszik a járműveket. MTI Fotó
-
Szerződéses tiszthelyettesek eskütétele Szentendre, 2004. szeptember 17. Gúlába rakott fegyverek állnak a betonon a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Képző Központban rendezett ünnepségen, ahol közel száz, a szerződéses állományból őrmesteri kiképzésre kiválasztott katona tett esküt. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
EU- Határvédelem a magyar-ukrán határszakaszon Tiszakóród, 2004. május 6. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság járőrszolgálata napi ellenőrző útján kézi hőkamerával és távcsővel figyeli a határszakaszt Szatmárcseke térségében a magyar -ukrán határszakaszon. Az ország május elsejei csatlakozása után nem kellett szigorítani az Európai Unióval közös, külső, 1103.5 kilométer határszakasz őrzését, mert a Magyar Határőrség 1997-ben már alkalmazni kezdte és a napi munkában bevezette a schengeni egyezmény normáit. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Egy svéd Gripen vadászrepülőgép repülés előtti felkészítését tanulmányozzák Kecskemét, 2003. május 29. A Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán május 26- 30. között kerül megrendezésre az Ample Train 2003 repülőgép kereszt-kiszolgálási gyakorlat. A felkészítés célja a repülőszemélyzetek és fogadó repterek földi kiszolgáló állománya közötti együttműködés elmélyítése valós repülési feltételek között. A földi személyzet a repülőgépen gyakorolja az üzemanyag-feltöltést, a műszaki kiszolgálást, a hajtóműindítást és a leszállás utáni folyamatokat a NATO-ban rendszeresített F-4-es, F-16-os, Gripen, Harrier, Mirage-2000, Tornado és Mig29-es vadászrepülőgépeken. A gyakorlaton a magyarok mellett angol, belga, cseh, francia, görög, lengyel, német, svéd, szlovák és török katonák is részt vesznek. A képen: egy svéd Gripen vadászrepülőgép repülés előtti felkészítését tanulmányozzák. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Az olasz vezérkari főnök Debrecenben Debrecen, 2004. november 26. Gianpaolo Di Paola admirális, olasz vezérkari főnök (k) magyarországi programja során Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke (b) társaságában átogatást tett az 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandárnál, ami része az olasz-szlovén-magyar Többnemzetiségű Szárazföldi Köteléknek. A közeljövőben 15 debreceni katona utazik Udinébe, hogy részt vegyen a többnemzetiségű kötelék 2005 májusára tervezett gyakorlatának előkészítésében. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Az őrizetes helyiségek korszerű elektromos biztonsági rendszerekkel szerelték fel Budapest, 2004. január 27. A Budapesti Határőr Igazgatóság a schengeni rendelkezéseknek megfelelően készül fel az uniós elvárásokra. A határőrök idegen nyelvi képzésen vesznek részt, meg kell tanulniuk a nemrég bevezetett korszerű határforgalom-ellenőrzési eszközök, valamint a hamis és hamisított okmányokat felismerő berendezések kezelését. A Ferihegyi repülőtér évente több milliós nemzetközi utasforgalmának ellenőrzése mellett, nagy figyelmet kell fordítaniuk az idegenrendészeti feladatok ellátására is. A képen: az Idegenrendészeti Központ külföldi őrizetesei már az uniós elvárásoknak megfelelő ellátásban és vizsgálatban részesülnek. Az őrizetes helyiségek korszerű elektromos biztonsági rendszerekkel szerelték fel. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Haditechnikai park Kecelen Kecel, 2003. június 11. Szerződés keretében a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nagyeszköz gyűjteményéből létesített Kecelen, saját költségén, haditechnikai parkot Pintér József vállalkozó. A több hektáros területen a Magyar Honvédségnél rendszeresített minden technikai eszköz megtalálható. A folyamatosan bővülő, jelenleg mintegy ezer darabos kiállításon harckocsikat, repülőgépeket, helikoptereket, lokátorokat, szállító járműveket, és egyéb még ma is használt katonai eszközöket tekinthetnek meg a haditechnika kedvelői. A képen: részlet a haditechnikai parkban kiállított eszközökből. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Magyar békefenntartók járműveit az AN-124-es repülőgépbe viszik Taszár, 2003. július 18. Az iraki misszióban részt vevő Magyar Honvédség Szállító Zászlóalj előkészítő részlegének első csoportja elindult a taszári repülőtérről Irakba. A képen: az AN-124-es repülőgépbe viszik a járműveket. MTI Fotó
-
Egy JAS-39 Gripen svéd vadászrepülő a magyar-svéd-brit közös repülőkiképzésen Kecskemét, 2004. augusztus 26. Egy JAS-39 Gripen svéd vadászrepülő várakozik a betonon, miután a hirtelen jött felhőszakadás miatt felfüggesztették a repülést a Dragon Nest 2004 Magyar-svéd-brit légierők közös repülőkiképzésén Kecskeméten, a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A hadgyakorlaton a résztvevő gép- és kiszolgálószemélyzet közösen gyakorolja a NATO-eljárásokat, a különböző repülőgépekkel történő légiharcot. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Légierővel támogatott lövészkiképzés Hajdúhadházán Hajdúhadháza, 2004. november 2. Egy Mi-24 harci helikopter bevetés közben, amikor a Magyar Honvédség öthetes különleges lövészkiképzést tartott az 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár hajdúhadházi bázisán. A NATO-elvek alapján megtartott lövészeten debreceni, tatai, várpalotai katonák vettek részt. A harci játékokat a légierő helikopterei támogatták. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
Repülőtér Szentkirályszabadján Szentkirályszabadja, 2004. augusztus 11. A Magyar Honvédség egykori harci helikopter ezredének megszűnt repülőtere Szentkirályszabadján. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
II. világháborús hajóroncsot vizsgálnak a búvárok Budapest, 2004. december 28. Tűzoltók és speciális mentők egy vízben talált tárgyat emelnek ki a Szabadság híd pesti hídfőjénél, ahol a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár búvárai lemerültek, hogy megvizsgálják a II. világháborúban elsüllyedt uszály rakományát. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Magyar-svéd-brit közös repülőkiképzésen egy brit Tornado F3 típusú vadászrepülő Kecskemét, 2004. augusztus 26. Egy brit Tornado F3 típusú vadászrepülő felszáll a Dragon Nest 2004 magyar-svéd-brit légierők közös repülőkiképzésén Kecskeméten, a MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A hadgyakorlaton a résztvevő gép- és kiszolgálószemélyzet közösen gyakorolja a NATO-eljárásokat, a különböző repülőgépekkel történő légiharcot. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Az Irakban szolgálatot teljesítő zászlóalj búcsúztatása Budapest, 2003. augusztus 4. Az Irakban szolgálatot teljesítő Magyar Honvédség Szállító Zászlóalja főerőinek ünnepélyes búcsúztatását tartották meg a Honvédelmi Minisztérium III-as számú objektumában. A képen: a szállító zászlóalj egy csoportja az ünnepségen. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Első világháborús sorkatonák öltözéke az Én is voltam sorkatona c. kiállításon Budapest, 2004. november 3. Első világháborús sorkatonák öltözéke, zászlója és kitüntetéseik a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Én is voltam sorkatona című kiállításán, amely a sorozott haderő elmúlt 136 évét mutatja be. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Feleslegessé vált lőszerek hatástalanítása Pusztavacs, 2004. november 25. Szétszereléshez készítik elő a tüzérségi lőszereket a Trend-Fix Kft. pusztavacsi telephelyén, ahol a Magyar Honvédség feleslegessé vált lőszereit és robbanóanyagait hatástalanítják. Az üzemben a szétszerelt lőszerek egy részét újrahasznosításra továbbítják. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Átadták a Budapesti Vasúti Határőr Kirendeltséget Budapest, 2003. december 4. Átadták a Budapesti Vasúti Határőr Kirendeltséget a Ferencvárosi pályaudvaron. Az eseményen ott volt Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára, Béndek József, a Határőrség országos parancsnoka és Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója. A képen: Fábián Tamás őrmester és Kecskés Éva őrmester utasokat ellenőriz a Ferencvárosi pályaudvaron. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
Az utolsó sorkatonák leszerelése Budapest, 2004. november 3. Egy katona öltözik át civilbe, amikor hathónapos sorkatonai szolgálat után leszerel a Magyar Honvédség Budapest Őr- és Díszezredénél. A Magyar Honvédség katonai szervezeteitől november 3-án 1800 fő szerel le, ezzel megszűnik a sorkatonai szolgálat Magyarországon, mostantól szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Az Európai Unió országainak rendőrségi egyenruhái a múzeumban Tarnaméra, 2004. február 18. Az Országos Rendőr-főkapitányság működteti a tarnamérai Rendőrség-történeti Múzeumot. A gyűjteményt 1996 augusztusában nyitották meg a Budapesttől mintegy 130 kilométerre északkeletre fekvő Tarnaméra önkormányzata által rendelkezésére bocsátott, a XVIII. században emelt Almássy-kúriában. A rendőrmúzeum a XVII. századtól napjainkig ad áttekintést a magyar csendőrség és a rendőrség történetéről, többek között korabeli egyenruhák, őrszobák, bűnjelek, fényképek, fegyverek és egyéb dokumentumok bemutatásával. A képen: Gulyás István múzeumigazgató rendezgeti az Európai Unió országainak rendőrségi egyenruháit. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
NATO-tanácskozás résztvevői Budafokon a Borkatakombában Budapest, 1995. május 9. A kép felirata szerint: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) budapesti tanácskozásának résztvevőit a Budafoki Borkatakombában magyaros vendéglátás fogadta. A programban borkóstolás, cigányzene és bortábornok-avatás szerepelt. A képen Herpert van Foreest, a NATO főtitkár-helyettese (bal oldalon) és felesége a zenészek hangszereivel ismerkednek. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Keleti György és George A. Joulwan sajtótájékoztatója Taszáron Taszár, 1995. december 23. Keleti György honvédelmi miniszter és a George A. Joulwan, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) európai főparancsnoka sajtótájékoztatót tartanak Taszáron. (1995. december 9-én többszöri halasztás után megérkezett Taszárra az amerikai csapatok előrörse, akik megkezdték a logisztikai központ, a hadtáp és a szállás kiépítését. Kovács László külügyminiszter december 6-án írta alá Brüsszelben azt a megállapodást, amely lehetővé tette, hogy a NATO délszláv térségbe induló csapatai átvonuljanak Magyarországon.) MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
A NATO-tanácskozás résztvevői Budafokon a Borkatakombában Budapest, 1995. május 9. A kép felirata szerint: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) budapesti tanácskozásának résztvevőit a Budafoki Borkatakombában magyaros vendéglátás fogadta. A programban borkóstolás, cigányzene és bortábornok-avatás szerepelt. A képen Herpert van Foreest, a NATO főtitkár-helyettese (középen) lopóból issza a bort. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
John J. Sheehan és Keleti György a NATO-parlament tavaszi ülésszakán Budapesten Budapest, 1995. május 26. Keleti György honvédelmi miniszter irodájában fogadta John J. Sheehan tábornokot, a Szövetséges Hatalmak Atlanti-óceáni Legfelsőbb parancsnokát. A képen John J. Sheehan és Keleti György üdvözli egymást. (Budapesten megnyilt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) parlamentjének tavaszi ülésszaka. A testület fennállása óta először tartotta tanácskozását nem NATO tagországban.) MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Magyarország NATO-tagsága elleni tiltakozás Budapest, 1995. május 26. A kép felirata szerint: Az Albakör-Erőszakmentes Béke Mozgalom egyesület Magyarország Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) való csatlakozása ellen tartott demonstrációt a Parlament előtt a NATO tavaszi ülésszakának megnyitásával egy időben. (Budapesten megnyilt a NATO-parlament tavaszi ülésszaka. A testület fennállása óta először tartotta tanácskozását nem NATO tagországban.) MTI Fotó: Kegyes András
-
Békefenntartók Taszáron Taszár, 1995. december 21. A kép felirata szerint: Eddig mintegy 2500 békefenntartó katona érkezett a Taszáron kialakított logisztikai és ellátási bázisra. Közeledik a karácsony, a katonák szemmel láthatólag mégsem bánkódnak, hogy távol vannak otthonról. A fotón a katonák: Pfc. Janett Hambidge (Ocala, Florida) és Pfc. Joseph M. Westbrook (Cairo, New York) a hazájuk irányába mutató táblát nézik. ((1995. december 9-én többszöri halasztás után megérkezett Taszárra az amerikai csapatok előrörse, akik megkezdték a logisztikai központ, a hadtáp és a szállás kiépítését.) MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
NATO polgári védelmi konferenciájának résztvevői Budapest, 1995. május 10. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) Partnerség a békéért című polgári védelmi műhelytanácskozásának tapasztalatairól tartottak sajtótájékoztatót, a háromnapos konferencia zárónapján a Stefánia Palotában. A képen Barsi Tomaj, Oravecz István dandártábornok, a Belügyminisztérium polgári védelmi főigazgatója, Herpert van Foreest altengernagy és Thuma József, a BM államtitkár-helyettese beszélgetnek a sajtótájékoztatón. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Egy amerikai és egy magyar katona köszönti egymást Hegyeshalom, 1995. december 12. A kép felirata: Megérkezett az első amerikai katonai konvoj a hegyeshalmi határra. A műszaki alakulat rövid vámkezelés után folytatta útját Kaposvárra. A képen az amerikai és a magyar katona köszönti egymást. (1995. december 9-én többszöri halasztás után megérkezett Taszárra az amerikai csapatok előrörse, akik megkezdték a logisztikai központ, a hadtáp és a szállás kiépítését.) MTI Fotó: Matusz Károly
-
Nemzetközi Rendészeti Akadémia Budapest, 1995. április 25. A kép felirata szerint: Megkezdte működését a Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA). Az első nyolchetes kurzuson 33 - magyar, lengyel és cseh - rendőrhallgató vesz részt. A tanfolyamon az FBI (Federal Bureau of Investigation) és más amerikai és nyugat-európai rendészeti szervek szakértői tartanak előadást. A tananyagban a szervezett bűnözés és kábítószer elleni küzdelem, a titkosszolgálati eszközök és tűzfegyverek használata is szerepel. A képen az akadémia hallgatói Curtis McClung tábornok (Georgia, USA) előadását hallgatják. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
-
Parancsnokváltás Taszáron Taszár, 2000. november 9. Charles W. Ayers ezredes, új parancsnok az ünnepélyes parancsnokváltáson. Taszáron, az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének Nemzeti Támogató Egységénél parancsnokváltás történt. MTI Fotó: Lang Róbert
-
Orbán Viktor fogadta Joseph W. Ralston tábornokot Budapest, 2000. október 25. Orbán Viktor (j.) miniszterelnök a Parlament Gobelin-termében megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Joseph W. Ralston (b.) tábornokkal, a NATO Szövetségi Erők európai főparancsnokával. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Parancsnokváltás Taszáron Taszár, 2000. november 9. William E. Spitznagle leköszönő parancsnok az ünnepélyes parancsnokváltáson. Taszáron, az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének Nemzeti Támogató Egységénél parancsnokváltás történt. MTI Fotó: Lang Róbert
-
Magyar kontingens indul a NATO-hadgyakorlatra Hódmezővásárhely, 1999. március 4. Hódmezővásárhelyen március 4-én ünnepélyesen elbúcsúztatták az olaszországi NATO-hadgyakorlatra induló magyar kontingenst. A képen: a búcsúztatón. MTI Fotó: Németh György
-
Taszárra érkeztek az első F-18-as vadászgépek Taszár, 1999. május 22. Tizenkét F-18-as típusú amerikai vadászgép már megérkezett Taszárra. Az észak-karolinai Beaufortból összesen 24 ilyen típusú repülőgépet vezényeltek a taszári légitámaszpontra, hogy készen álljanak a NATO Jugoszlávia elleni csapásaiban történő esetleges részvételre. A képen: az Amerikai Légierő észak-karolinai 533-as egységének pilótái megérkezésük után. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Klapka György Gépesített Lövészdandár Tata, 2000. december 7. T-72-es harckocsiból kialakított szimulátor mellett áll egy katona, aki a Magyar Honvédség NATO együttműködésre felajánlott Klapka György Gépesített Lövészdandárjának tagja. A szimulátorral a löveg behelyezését gyakorolják a katonák. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Homoki János fogadta James O. Ellist Budapest, 2000. július 25. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (j.) udvariassági látogatáson fogadta James O. Ellis admirálist, a NATO déli régió parancsnokát. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Harcászati gyakorlat Szentkirályszabadja, 2000. május 6. Az Arden Ground 2000 NATO harcászati gyakorlaton résztvevő magyar és amerikai katonák felszállás előtt, amikor nyolc ország több mint 500 katonája mutatott be ejtőernyős ugrást C-130, F-60-as repülőgépekből, valamint MI-8-as és MI-17-es helikopterekből a szentkirályszabadjai repülőtéren. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
Harcászati gyakorlat Szentkirályszabadja, 2000. május 6. Az Arden Ground 2000 NATO harcászati gyakorlaton a résztvevő nyolc ország több mint 500 katonája mutatott be ejtőernyős ugrást C-130, F-60-as repülőgépekből, valamint MI-8-as és MI-17-es helikopterekből a szentkirályszabadjai repülőtéren. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
Hazaérkezett Martonyi János Budapest, 1999. március 14. Magyarország számára különösen fontos, hogy szomszédai kövessék az Észak-Atlanti Szövetségbe, jelentette ki Martonyi János külügyminiszter, miután hazaérkezett az Egyesült Államokból március 14-én. Martonyi a Missouri állambeli Independence-ben járt, ahol letétbe helyezte Magyarország NATO-csatlakozási okmányait a Truman könyvtárban. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
A NATO-zászló felvonása Kecskeméten Kecskemét, 1999. március 17. A kecskeméti katonai repülőtéren március 17-én Angelo Arena vezérőrnagy, a NATO Déli Szárny Légierő Főparancsnoka, valamint a Magyar Honvédség és Légierő vezetői jelenlétében ünnepélyesen felvonták a NATO-tagállamok zászlóit. A képen: Talla István dandártábornok, a Magyar Honvédség Légierő vezérkari főnöke (j.) és Angelo Arena ellép a díszszázad elött. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Workshop-ebéd Budapest, 1999. június 21. A XVI. NATO Workshop elnevezésü fórum résztvevői ebéden vettek részt a Parlament Vadász-termében. A képen: Jeszenszky Géza, Magyarország washingtoni nagykövete és Bronislaw Geremek, lengyel külügyminiszter. MTI Fotó: Soós Lajos
-
NATO repülőgépek Budapest-Ferihegyen Budapest 1999. 05. 07. Az amerikai légierő KC-135 tipusú légi üzemanyag-utántöltésre használt repülőgépei a Ferihegy I. repülőtéren. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
A NATO Parlamenti ülése Budapesten Budapest, 2000. május 30. George Robertson NATO-főtitkár felszólalt az észak atlanti szervezet parlamenti közgyülésének plenáris ülésén a budapesti Országházban. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Klapka György Gépesített Lövészdandár Tata, 2000. december 7. T-72-es harckocsiból kialakított szimulátorról mászik le a katona, aki a Magyar Honvédség NATO együttműködésre felajánlott Klapka György Gépesített Lövészdandárjának tagja. A katonák a szimulátorral a löveg behelyezését gyakorolják. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
A NATO-zászló felvonása Kecskeméten Kecskemét, 1999. március 17. A kecskeméti katonai repülőtéren március 17-én Angelo Arena vezérőrnagy, a NATO Déli Szárny Légierő Főparancsnoka, valamunt a Magyar Honvédség és Légierő vezetői jelenlétében ünnepélyesen felvonták a NATO-tagállamok zászlóit. A képen: a NATO-tagállamok zászlói. MTI Fotó: Ujvári Sándor
-
Új hadműveleti központ Veszprémben Veszprém, 1999. február 8. A NATO-csatlakozásra váró országok közül elsőként Magyarországon adták át azt a Légtér-szuverenitási Hadművelet Központot (ASOC), amellyel lehetőség nyílik egy korszerű, digitális információ-feldolgozáson alapuló rádiólokációs rendszer kialakítására. A rendszer lehetővé teszi csatlakozásunkat a NATO integrált légvédelmi rendszeréhez. A képen: az új hadműveleti központban. MTI Fotó: Penovác Károly
-
Megkezdődött az Atlanti Tavasz rendezvénysorozat Tatabányán Budapest, 1999. március 13. Megkezdődött a Magyarország NATO-csatlakozását köszöntő Atlanti Tavasz elnevezésű országos rendezvénysorozat március 13-án Tatán, a Klapka György laktanyában. Az ünnepségen jelen volt Szabó János honvédelmi miniszter és Végh Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Szoboravatás Manfred Wörner emlékére Budapest, 2000. november 20. Szabó János honvédelmi miniszter Elfie Wörner jelenlétében leleplezi Manfred Wörner, a néhai NATO-főtitkár szobrát a Honvédelmi Minisztériumban tartott ünnepségen. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
NATO-ülés Budapest, 1999. június 22. A Hilton Szállodában folytatta munkáját a XVI. NATO Workshop elnevezésű nemzetközi konferencia. A képen: Simonyi András, Magyarország NATO-nagykövete. MTI FOTÓ: Bruzák Noémi
-
Repülőnap Esztergomban Esztergom, 2000. június 18. Június 18-án az esztergomi repülőtéren NATO Sky Huszars repülőnapot tartottak abból az alkalomból, hogy a Sky Huszars Magyar Nemzeti Műrepülő Kötelék lett. A rendezvényt Kovács Péter a Külügyminisztérium NATO ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője nyitotta meg. A látványos, zártkörű eseményen megjelentek a hazai politikai élet képviselői mellett külföldi szakemberek is, akiknek magyar pilóták mutatták be tudásukat. A képen: Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagja a Sky Huszars pilótákkal. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Millenniumi megemlékezés Budapest, 2000. augusztus 20. Az angol zászlóval tisztelegnek a millenniumi központi ünnepségen, ahol a NATO-országok zászlói vonultak fel ünnepélyesen a Parlament előtt. Az ünnepség keretében 227 egyetemet illetve főiskolát végzett katonatiszt tette le esküjét. A 183 férfi és 44 női, újonnan avatott tiszt közül 14-en kitüntetéssel és oklevéllel végeztek. MTI Fotó: Kovács Attila
-
Orbán Viktor fogadta Lord George Robertsont Budapest, 2000. október 31. Orbán Viktor miniszterelnök (j.) parlamenti hivatalában fogadta Lord George Robertson NATO-főtitkárt (b.), aki az ATA 46. közgyűlésén tartózkodik Magyarországon. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Millenniumi megemlékezés Budapest, 2000. augusztus 20. A történelmi zászlók bevonulása a millenniumi központi ünnepségen, ahol a NATO országok zászlói vonultak fel ünnepélyesen a Parlament előtt. Az ünnepség keretében 227 egyetemet illetve főiskolát végzett katonatiszt tette le esküjét. A 183 férfi és 44 női újonnan avatott tiszt közül 14-en kitüntetéssel és oklevéllel végeztek. MTI Fotó: Kovács Attila
-
Taszárra érkeztek az első F-18-as vadászgépek Taszár, 1999. május 22. Tizenkét F-18-as típusú amerikai vadászgép már megérkezett Taszárra. Az észak-karolinai Beaufortból összesen 24 ilyen típusú repülőgépet vezényeltek a taszári légitámaszpontra, hogy készen álljanak a NATO Jugoszlávia elleni csapásaiban történő esetleges részvételre. A képen: Garry Lee százados, az Amerikai Légierő észak-karolinai 533-as egységének pilótája, megérkezése után. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Aláírják a hatpárti megállapodást a honvédelmi törvényről Budapest, 1993. szeptember 24. A hat parlamenti párt - Magyar Demokrata Fórum (MDF), Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), FKGP-ből az ún. 36-ok, Magyar Szocialista Párt (MSZP), Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - képviselői szeptember 24-én a Honvédelmi Minisztériumban aláírták a honvédelmi törvényhez benyújtandó módosító javaslatcsomagot. Az aláírást követően a pártok képviselői sajtótájékoztatón mondták el rövid véleményüket. A képen a pártok képviselői és a szakértők az aláírás előtt. MTI Fotó: Friedmann Endre
-
Országgyűlési választások 1994. május 8-án Magyarországon a határőrségnél Nyírbátor, 1994. május 8. Szavaznak a nyírbátori határőrség katonái. MTI Fotó: Balázs Attila
-
Jeszenszky Géza Pácinban Pácin, 1994. április 2. Jeszenszky Géza külügyminiszter április 2-án meglátogatta az elkészült, de nem üzemelő Pácin-Velky Kamenec határátkelő-állomást. Jeszenszky Géza köszönti a szlovák határőröket. MTI Fotó: Kozma István
-
Rendvédelmi dolgozók demonstrációja Budapest, 2003. április 10. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, tiltakozásul a hivatásos állomány 2003-as reálbér csökkenése ellen, figyelemfelhívó akciót folytatott a Parlament előtti Kossuth-szobornál. A szervezők a helyszínen felállítottak egy nagyméretű átlátszó postaládát, amelyben a szervezet célkitűzéseit támogató leveleket gyűjtötték. Ezeket a leveleket adták át a kormány képviselőinek a Parlament bejárata előtt. A képen: Heles Károly, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke, Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Farkas László, a Honvéd Szakszervezet elnöke, Kertész László, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, Hegyes András, a Büntetés-végrehajtási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, Talabér Zoltán, a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDSZ) elnöke a Kossuth téren. MTI Fotó: Kovács Attila
-
Nagygyűlés az iraki magyar katonai jelenlét ellen Budapest, 2003. december 6. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Honfoglalás 2000 Egyesület nagygyűlést tartott az iraki magyar katonai jelenlét ellen az amerikai nagykövetség előtt. MTI Fotó: Földi Imre
-
Felavatták Nyíregyházán a Repülő Hősi Emlékművet Nyíregyháza, 2005. szeptember 6. Farkas Bertalan űrhajós (b) és Szmolnik Károly nyugalmazott tartalékos repülős hadnagy, az Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Magyar Veterán Repülő Szövetség Tahy Béla Repülő Egyesülete elnöke (k) és Komor Levente, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára felavatja a nyíregyházi Északi Temetőben a haza és a magyar repülés szolgálatában életüket áldozó bajtársak tiszteletére készült Repülő Hősi Emlékművet. MTI Fotó: Kiss István
-
A NATO és a Varsói Szerződés fegyvercsökkentési egyezménye Hódmezővásárhely, 1990. november 21. A kép felirata szerint: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) és a Varsói Szerződés 22 tagállama által megkötött fegyvercsökkentési egyezmény részeként megalakult a Magyar Honvédség Haderőcsökkentési Információs és Ellenőrző Központja, amelynek feladata az egyezmény betartásának szigorú ellenőrzése. A katonai ellenőrök Forgács László mérnök-ezredes, a központ parancsnoka vezetésével a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós gépesített lövészdandárnál gyakorolták a fegyvercsökkentési egyezmény szerinti ellenőrzést. Ez a gyakorlat a külföldi ellenőrök fogadására való felkészülést szolgálta. A képen a katonai ellenőrök a lövészdandár harci eszközeit számolják. MTI Fotó: Németh György
-
R. B. Cheney Magyarországon Budapest, 1991. december 9. Für Lajos honvédelmi miniszter meghívására hazánkban tatózkodik Richard B. Cheney, az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere. Az amerikai politikust katonai tiszteletadással fogadták a Honvédelmi Minisztérium II. épületében. A képen Für Lajos és R. B. Cheney (jobb oldalon) beszélgetnek. MTI Fotó: Friedmann Endre
-
A visegrádi országok csúcstalálkozója Budapest, 1992. március 6. Megkezdődött a Visegrádi Hármak honvédelmi csúcstalálkozója a Honvédelmi Minisztériumban. A rendezvényen Magyarországot Für Lajos honvédelmi miniszter, Lengyelországot Jan Parys nemzetvédelmi miniszter, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot pedig Lubos Dobrovsky honvédelmi miniszter vezeti. A képen L. Dobrorvsky, Für Lajos és J. Parys a csúcstalálkozó előtt beszélgetnek. (A Visegrádi Hármak összefogásának gondolatát Antall József, Magyarország miniszterelnöke vetette fel Vaclav Havelnek, a Cseh és Szlovák Köztársaság elnökének, valamint Lech Walesának, Lengyelország elnökének 1990 novemberében, a Párizsban ülésező Helsinki-folyamatot felügyelő EBEÉ konferencia helyszínén, az e célból kezdeményezett külön megbeszélésen. Antall József egy háromtagú klub létrehozását javasolta, mely a Nyugathoz való integrációt hangolná össze, és a Visegrádi Együttműködés elnevezést ajánlotta, utalva az 1335 őszén a visegrádi várban létrejött első közép-európai "csúcsértekezletre", mely Károly Róbert magyar, Luxemburgi János cseh és III. Nagy Kázmér lengyel király részvételével jött létre. Az első informális összejövetelre 1991 február elején Budapesten, népes küldöttségek részvételével került sor. Az összejövetel eredményeként 1991. február 15-én a "Nyilatkozat a Cseh és Szlovák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Magyar Köztársaság együttműködéséről az Európai Integráció útján" című dokumentumot írták alá. Az aláírás helyszíne a Visegrádi Vár pincehelyisége volt, mely hat és fél századdal korábban szintén helyet adott a három ország hasonló tartalmú szövetségének.) MTI Fotó: Friedmann Endre
-
A Dunagate-ügy Budapest, 1990. január 12. A kép felirata: A napvilágra került belügyminisztériumi titkos telefonlehallgatások és információgyűjtés ellen szervezett tüntetést a Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt a Honvéd u. 28. számú ház előtt január 12-én. A szervezők képviselői petíciót juttattak el Horváth István belügyminiszternek. A képen a tüntetők láthatók. MTI Fotó: Demecs Zsolt
-
A NATO közgyűlés delegációja Magyarországon 1990. január 17. A kép felirata szerint: Az Országgyűlés honvédelmi és külügyi bizottságának meghívására Magyarországon tartózkodik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) parlamenti közgyűlésének delegációja Bruce George, az Észak-atlanti Közgyűlés Politikai Bizottságának elnöke vezetésével. A fotón B. George ( középen, a kezében távcsővel) és a küldöttség tagjai megtekintik a Magyar Néphadsereg egyik alakulatának éleslövészetét. MTI Fotó: Friedmann Endre
-
Az észak-atlanti küldöttek a magyar rakétás egységnél 1991. március 12. A kép felirata szerint: Az Észak-atlanti Közgyűlés Védelmi és Biztonsági Bizottsága, Fegyveres Erők Jövője Albizottsága Umberto Capuzzo elnök vezetésével látogatást tett a Budapest védelmét ellátó légvédelmi rakétaegységek egyikénél. A vendégeket Szegedi Tibor vezérőrnagy kalauzolta. A képen a küldöttség tagjai légvédelmi rakétát vesznek szemügyre. MTI Fotó: Friedmann Endre
-
Colin L. Powell Magyarországon Pilisszentlászló, 1992. július 7. Colin L. Powell tábornok, az Amerikai Egyesült Államok vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a piliszentlászlói légvédelmi-rakétaosztályhoz látogatott, ahol a bázis munkájával ismerkedett. A képen C. L. Powell (a bal oldalon) sorkatonákkal találkozik. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
NATO és a Varsói Szerződés fegyvercsökkentési egyezménye Hódmezővásárhely, 1990. november 21. A kép felirata szerint: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) és a Varsói Szerződés 22 tagállama által megkötött fegyvercsökkentési egyezmény részeként megalakult a Magyar Honvédség Haderőcsökkentési Információs és Ellenőrző Központja, amelynek feladata az egyezmény betartásának szigorú ellenőrzése. A katonai ellenőrök Forgács László mérnök-ezredes, a központ parancsnoka vezetésével a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós gépesített lövészdandárnál gyakorolták a fegyvercsökkentési egyezmény szerinti ellenőrzést. Ez a gyakorlat a külföldi ellenőrök fogadására való felkészülést szolgálta. A képen látható katonák videóra rögzítenek eseményeket. Az ellenőrzésnél használt videó paraméterei azonban bizonyos feltételekhez kötöttek. MTI Fotó: Németh György
-
Megkezdődik a szovjet csapatok kivonulása Hajmáskér, 1990. március 12. A hajmáskéri vasútállomásról útnak indították azt a zászlóaljnyi szovjet katonai egységet, amely a megállapodás értelmében elsőként hagyja el Magyarországot. A képen búcsúznak a hazautazó katonák. (1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevarnadze szovjet külügyminiszterek Moszkvában aláírják a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló kormányközi egyezményt.) MTI Fotó: Friedmann Endre
-
Jeszenszky Géza Brüsszelben Brüsszel, 1990. június 29. Jeszenszky Géza külügyminiszter a NATO központjában találkozott Manfred Wörnerrel, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) főtitkárával. A képen Jeszenszky Géza és M. Wörner látható. (Először látogatott a NATO székhelyére magyar külügyminiszter. Jeszenszky Géza csaknem két órát tárgyalt M. Wörnerrel, a NATO főtitkárával.) MTI Fotó: Baracs Dénes
-
A VSZ PTT záróülése Prágában Prága, 1991. július 1. Záróülését tartotta a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete (VSZ PTT) a prágai Külügyminisztériumban. A záróülés után aláírták a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló okmányt. A képen Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter vezetésével a magyar tárgyaló küldöttség megérkezik az ülésre. MTI Fotó: Kovács Attila
-
M. Wörner Magyarországon Budapest, 1990. november 22. Hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Manfred Wörner, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) főtitkára. A Ferihegyi repülőtéren Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár és Raffay Ernő honvédelmi államtitkár fogadta a magas rangú vendéget. A képen Somogyi Ferenc (jobb oldalon) üdvözli M. Wörnert. MTI Fotó: Cseke Csilla
-
Megkezdődik a szovjet csapatok kivonulása Hajmáskér, 1990. március 12. A hajmáskéri vasútállomásról útnak indították azt a zászlóaljnyi szovjet katonai egységet, amely a megállapodás értelmében elsőként hagyja el Magyarországot. A képen a katonák az indulás előtt az utolsó igazításokat végzik. (1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevarnadze szovjet külügyminiszterek Moszkvában aláírják a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló kormányközi egyezményt.) MTI Fotó: Kovács Attila
-
Megkezdődik a szovjet csapatok kivonulása Hajmáskér, 1990. március 12. A hajmáskéri vasútállomásról útnak indították azt a zászlóaljnyi szovjet katonai egységet, amely a megállapodás értelmében elsőként hagyja el Magyarországot. A kép a hajmáskéri vasútállomáson rendezett búcsúztatási ünnepségen készült. (1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevarnadze szovjet külügyminiszterek Moszkvában aláírják a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló kormányközi egyezményt.) MTI Fotó: Kovács Attila
-
A Nyitott Égbolt Konferencia Budapesten Budapest, 1990. április 23. A kép felirata szerint: Megkezdődött a Nyitott Égbolt Konferencia második fordulója. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) és a Varsói Szerződéshez tartozó 23 ország képviselői a közelmúltban megtartott ottawai eszmecsere folytatásaként azzal a céllal ültek tárgyalóasztalhoz a magyar fővárosban, hogy kidolgozzák az egymás országaiba szabad ellenőrző berepülést engedélyező szerződést. A fotón Horn Gyula külügyminiszter megnyitó beszédet mond. (Az első Nyitott Égbolt Konferenciát 1990. február 12-28. között a kanadai Ottawában rendezték meg.) MTI Fotó: Kovács Attila
-
A Nyitott Égbolt Konferencia Budapesten Budapest, 1990. április 23. A kép felirata szerint: Megkezdődött a Nyitott Égbolt konferencia második fordulója. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) és a Varsói Szerződéshez tartozó 23 ország képviselői a közelmúltban megtartott ottawai eszmecsere folytatásaként azzal a céllal ültek tárgyalóasztalhoz a magyar fővárosban, hogy kidolgozzák az egymás országaiba szabad ellenőrző berepülést engedélyező szerződést. A képen Szabó Miklós, a Szabad Demokraták Szövetsége, Iván Géza, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és Jeszenszky Géza, a Magyar Demokrata Fórum politikusai láthatók. (Az első Nyitott Égbolt Konferenciát 1990. február 12-28. között a kanadai Ottawában rendezték meg.) MTI Fotó: Kovács Attila
-
M. Wörner Magyarországon Budapest, 1990. november 23. Hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodik Manfred Wörner, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organisation - NATO) főtitkára. Joseph Nitti, Olaszország budapesti nagykövete fogadást adott a NATO-főtitkár tiszteletére. A képen Für Lajos és M. Wörner beszélgetnek a fogadáson. MTI Fotó: Cseke Csilla
-
A VSZ PTT záróülése Prágában Prága, 1991. július 1. Záróülését tartotta a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete (VSZ PTT) a prágai Külügyminisztériumban. A záróülés után aláírták a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló okmányt. A képen Antall József miniszterelnök aláírja a dokumentumokat. MTI Fotó: Kovács Attila
-
Volt szovjet laktanya Szombathelyen Szombathely, 1990. május 11. A kép felirata szerint: Szombathelyen a volt szovjet laktanyát a honvédség átadta a városi tanácsnak. A laktanya a belvárosban, 24 hektáron fekszik. A katonai célokat szolgáló épületek zöme öreg, rossz állapotú, lakhatatlan. A volt szovjet laktanya egyik épületében készült képen a betört ablak mellett egy orosz katona itt felejtett Lenin-kötete látható. MTI Fotó: Czika László
-
Légifelvonulás a Duna felett az AN-26-os szállítórepülőgéppel és két L39-es repülőgéppel Budapest, 2004. május 1. A Magyar Honvédség AN-26-os szállítórepülőgépe két L39-es repülőgép kíséretében repül a Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Légifelvonulás a Duna felett a JAK-52-es repülőgép- kötelékkel Budapest, 2004. május 1. A Magyar Honvédség JAK-52-es repülőgép köteléke elrepül a város felett a Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Légifelvonulás a Duna felett a Boeing 737-300-as repülőgéppel Budapest, 2004. május 1. A MALÉV Boeing 737-300-as repülőgépe elrepül a város felett a Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
A lökösházai határátkelőhely a magyar-román határon Lökösháza, 2004. május 4. Az Európai Unió Schengeni Egyezménye elvárásainak megfelelő lökösházai határátkelőhely a magyar-román határon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Légifelvonulás a Duna felett MD-500E helikopterkötelékkel Budapest, 2004. május 1. A Készenléti Rendőrség Légirendészetének MD-500E helikopterköteléke repül a város felett a Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
A magyar és az osztrák határőrök közös szolgálata Hegyeshalom, 2004. május 1. A magyar és az osztrák határőrök közösen, egy helyen adnak szolgálatot Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása pillanatától. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Légifelvonulás a Duna felett a Mi-24-es helikopterkötelékkel Budapest, 2004. május 1. A Magyar Honvédség Mi-24-es helikopterköteléke repül a város felett a Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
A szerb-montenegrói, román és magyar hármas határ köve Kübekházánál Kübekháza, 2004. május 4. Az Orosházi Határőr Igazgatóság területén lévő, 1920-ban állított, szerb-montenegrói, román és magyar hármas határ köve Kübekházánál. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Határátkelőhely a magyar-román határon Gyula, 2004. május 4. Az Európai Unió Schengeni Egyezménye elvárásainak megfelelő gyulai határátkelőhely a magyar-román határon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Légifelvonulás a Duna felett egy LI-2-es matuzsálem repülőgéppel Budapest, 2004. május 1. Egy LI-2-es matuzsálem repülőgép elrepül az Erzsébet híd felett, Magyarország Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett légifelvonuláson. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Határkő Battonya körzetében Battonya, 2004. május 4. Az Orosházi Határőr Igazgatóság területén lévő, 1922-ben állított határkő Battonya körzetében, a magyar-román határszakaszon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Zászlófelvonás a Nyírbátori Határőr Igazgatóságon Nyírbátor, 2004. május 3. Katonai tiszteletadással vonják fel az Európai Unió zászlaját a Nyírbátori Határőr Igazgatóság területén. Az ország uniós csatlakozásából adódóan az EU keleti külső határává vált az a 300 kilométeres határszakasz, amit a Nyírbátori Határőr Igazgatóság ellenőriz. A csatlakozás első munkanapján katonai tiszteletadással vonták fel az Európai Unió zászlaját. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
A Kárpátok Őre Szilvásváradon Szilvásvárad, 2005. október 15. Magyar nemesi díszruhába öltözött férfi a szilvásváradi Határok Őre szobornál rendezett ünnepségen. A Kárpátok Őre, vagyis a fából faragott monumentális őrkatona eredetijét 1918-ben állították fel Kolozsvárott. Szeszák Tamás szobrászművész alkotását ugyanebben az évben felégették, majd a szobor mása 2002-ben kapott helyet Szilvásváradon. MTI Fotó: Tréba Ákos
-
A 9. Szent Kard Fesztivál Sólyon Sóly, 2005. július 3. A budapesti Corona Hungarica Hagyományőrző csoport tagjai csatajelenetet játszanak el a 9. Szent Kard Fesztiválon Sólyon, ahol 997-ben a falu mellett győzte le Szent István serege a lázadó Koppány vezér seregeit. MTI Fotó: Nagy Lajos
-
Csapatzászló a hagyományőrzőknek Szolnokon 1997. 05. 25. A Hősök Napja alkalmából, Szolnokon a helyi Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány a II. Világháborús emlékműnél tartott megemlékezés keretén belül vehette át Várhegyi Attila polgármestertől Szolnok város ajándékát, egy 1938-as mintájú csapatzászló mását.
-
Bevonulás Szombathely, 1997. november 17. A fodrász kopaszra vágja a haját a most bevonuló katonának a szombathelyi kiképző bázison. Első alkalommal vonultak a fiatalok az új kiképzési rendnek megfelelően az egész ország területéről az adott kiképző bázisokra, ahol 3 hónapos alapkiképzésben részesülnek majd. MTI Fotó: Czika László
-
Fegyverzet-ellenőrök Szentkirályszabadján Szentkirályszabadja, 1998. május 20. A fegyverzet-ellenőrzésről szóló bécsi dokumentum aláírói ötévente egyszer kötelesek a katonai repülőterek és a létesítmények látogatását megszervezni. Ennek keretében május 20-án 23 ország, az EBESZ és a NATO 56 képviselője érkezett Szentkirályszabadjára, a Bakony harcihelikopter-ezredhez, hogy megismerkedjenek a magyar honvédségnél rendszeresített repülő eszközökkel és haditechnikával, a megtekintett alakulat feladatával és szerepével. A képen: szlovák katonák egy MIG-29-es előtt. MTI Fotó: Penovác Károly
-
Keleti György szavaz Hánta, 1997. november 16. Keleti György honvédelmi miniszter a Komárom-Esztergom megyei Hántán adta le voksát a november 16-i NATO-csatlakozásról szóló népszavazáson. A képen: Keleti György szavaz. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
NATO-főtitkár budapesti látogatása Budapest, 1997. február 6. A törökországi látogatásáról Brüsszelbe tartó Javier Solana NATO-főtitkár (j.) útját megszakítva megbeszélést folytatott Kovács László külügyminiszterrel (b.) a ferihegyi repülőtéren. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Tábornokok kinevezése Budapest, 1997. március 14. Göncz Árpád köztársasági elnök március 15-i hatállyal tábornokokat nevezett ki. A kinevezésről szóló okmányokat március 14-én a Parlamentben nyújtotta át. A képen: Dr. Sutka Sándor újonnan kinevezett dandártábornok. MTI Fotó: Soós Lajos
-
NATO-csatlakozás Debrecen, 1997. november 16. NATO-csatlakozásról szóló népszavazást tartottak november 16-án Magyarországon. Felvételeink Debrecenben készültek. A képen: Debrecenben nagy arányban keresték fel a nyugdíjasok a szavazóköröket. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
"Top 100 Európa felé" Budapest, 1998. november 18. "Top 100 Európa felé" Magyarország vezető cégeinek találkozója címmel eszmecserét tartottak az Euroatlanti Integrációról a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi karának épületében. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Martonyi János külügyminiszter és Martin Bangemann, az Európai Bizottság iparpolitikáért felelős főbiztosa is. A képen: Martonyi János MTI Fotó: Földi Imre
-
Amerikai tisztek a Bocskai Lövészdandárnál Debrecen, 1997. november 19. A NATO európai alakulatnál szolgáló amerikai felderítő tisztek Egerben, Szolnokon és Debrecenben ismerkednek a Magyar Honvédséggel. Programjuk részeként ellátogattak a debreceni Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi gyarkorló pályájára. A képen: amerikai tisztek a Bocskai Lövészezred parancsnokságán. MTI Fotó: Oláh Tibor
-
EU- és NATO-pályamunkák Budapest, 1998. február 13. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Kovács László külügyminiszter nyújtotta át a Parlament Delegációs-termében a magyar EU-, illetve NATO-csatlakozás témakörében egyetemi és főiskolai hallgatók számára kiírt pályázat díjait a győzteseknek. A "Magyarország és az Európai Unió" témakörben az első díjat Horváth Viktor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának politologiai szakos hallgatója nyerte. A "Magyarország és a NATO" kérdéskörével foglalkozó pályamunkák legjobbja Sztrókay Judité, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatójáé lett. A képen: Nemes Dénes (Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola) II. helyezett, Gál Zoltán, Ambris József és Sztrókay Judit a díjkiosztás után. MTI Fotó: Soós Lajos
-
NATO-parancsnok parlamenti látogatása Budapest, 1997. március 10. Göncz Árpád köztársasági elnök a Parlamentben fogadta Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó John J. Sheehan tábornokot a NATO atlanti-óceáni legfelsőbb parancsnokát. MTI Fotó: Soós Lajos
-
NATO-csatlakozásról szóló népszavazás Taszár, 1997. november 16. Három szavazókörben adhatták le szavazataikat a NATO-csatlakozásra a Somogy megyei Taszár lakosai november 16-án. A képen: csúcsforgalom az 1. számú szavazókörben. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
-
Magyar-olasz-szlovén kormányfői sajtókonferencia Budapest, 1997. május 20. Olaszország segíti Magyarország és Szlovénia csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. A magyar, olasz és a szlovén miniszterelnök május 20-i budapesti találkozóján véglegessé vált a három országot érintő 5. számú közlekedési folyosó metszéspontjainak kijelölése is. Mindez Horn Gyula, Romano Prodi olasz és Janez Drnovsek szlovén miniszterelnökök közös sajtókonferenciáján hangzott el. A képen: Romano Prodi (b.), Horn Gyula (k.) és Janez Drnovsek (j.) a sajtókonferencián. MTI Fotó: Kovács Attila
-
"Top 100 Európa felé" Budapest, 1998. november 18. "Top 100 Európa felé" Magyarország vezető cégeinek találkozója címmel eszmecserét tartottak az Euroatlanti Integrációról a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi karának épületében. A rendezvényen részt vett és beszédet mondott Martonyi János külügyminiszter és Martin Bangemann, az Európai Bizottság iparpolitikáért felelős főbiztosa is. A képen: Martin Bangemann MTI Fotó: Földi Imre
-
Okucaniban induló IFOR-katonák búcsúztatása Ercsiben Ercsi, 1996. január 17. Göncz Árpád köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka Ercsiben elbúcsúztatta a délszláv válság békés rendezésében való részvételre és az IFOR kötelékben végzett békefenntartó feladatokra az Okucaniban lévő táborhelyre induló magyar műszaki kontingens előkészítő csapatát. A képen: Márfi Gyula egri segédpüspök felszenteli a Göncz Árpád által adományozott csapatzászlót. MTI Fotó: Soós Lajos
-
NATO-semlegesség konferencia Budapest, 1996. július 5. A Társadalmi Egyesülések Szövetsége rendezésében a szervezet székházában NATO-semlegesség címmel konferenciát rendeztek. A bevezető előadást Kovács László külügyminiszter tartotta. A képen: Kovács László, Gyúró Ferenc elnök és Havas Miklós alelnök. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Okucaniba induló IFOR-katonák búcsúztatása Ercsiben Ercsi, 1996. január 17. Göncz Árpád köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka Ercsiben elbúcsúztatta a délszláv-válság békés rendezésében való részvételre és az IFOR kötelékben végzett békefenntartó feladatokra az Okucaniban lévő táborhelyre induló magyar műszaki kontingens előkészítő csapatát. A képen: Göncz Árpád Keleti György honvédelmi miniszter társaságában ellép a felsorakozott katonák előtt. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Bemutatták az új katonai formaruhákat Budapest, 1995. április 27. A Honvédelmi Bizottság kihelyezett ülést tartott április 27-én a Honvédelmi Minisztérium Ruházati Központjában, ahol - egyebek között - megismerkedtek az új katonai formaruhákkal. A képen: Mécs Imre a bizottság elnöke ismerkedik az új ruhákkal. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Magyar vállalkozó a taszári légi bázison 1996. június 29. Változó világunk: "Cipőpucoló fiú"-ként dolgozik egy magyar vállalkozó a taszári NATO bázison. MTI Fotó: Bruzák Noémi felvétele
-
"NATO Partnerség a Békéért" hadgyakorlat Újdorogd, 1996. július 24. A "NATO Partnerség a Békéért" gyakorlat nappal folytatódott a Tapolca melletti Újdörögdön, ahol 16 ország részvételével mutatták be, miként képesek légi-segélynyújtásra, gyors egészségügyi beavatkozásra egy katasztrófa sújtotta területen. Az eseményre a helyszínre érkezett Göncz Árpád köztársasági elnök is. A képen: napalm bomba robbanása a gyakorlat helyszínén. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai programjának sorrendjét megváltoztatva, szombat reggel az olaszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári légibázisra érkezett, ahol először az IFOR-katonák előtt mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal találkozott. A képen: Bill Clinton, mellette William Crouch tábornok, az Európában állomásozó amerikai csapatok főparancsnoka. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
"NATO Partnerség a Békéért" hadgyakorlat Újdorogd, 1996. július 24. A "NATO Partnerség a Békéért" gyakorlat nappal folytatódott a Tapolca melletti Újdörögdön, ahol 16 ország részvételével mutatták be, miként képesek légi-segélynyújtásra, gyors egészségügyi beavatkozásra egy katasztrófa sújtotta területen. Az eseményre a helyszínre érkezett Göncz Árpád köztársasági elnök is. A képen: Az MH 53 J amerikai helikopterből kutató-mentők érkeznek a baleset helyszínére. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
A NATO európai erőinek főparancsnoka Budapesten Budapest, 1996. október 22. Göncz Árpád köztársasági elnök a Parlamentben fogadta George Joulwan tábornokot, a NATO európai erőinek főparancsnokát. MTI Fotó: Kegyes András
-
Az első magyar NATO-Tanácskozás Budapesten Budapest, 1995. május 8. Partnerség a békéért elnevezéssel háromnapos NATO-tanácskozás vette kezdetét május 8-án Budapesten, a Stefánia Palotában. A tanácskozás első napján a felszólalók között volt Herbert van Foreest NATO főtitkár-helyettes, Kuncze Gábor belügyminiszter és Mécs Imre az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke. Az eseményen 45 ország képviselteti magát. A képen: Mécs Imre beszél. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai programjának sorrendjét megváltoztatva, szombat reggel az olaszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári IFOR légibázisra érkezett, ahol először a katonák előtt mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal találkozott. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai programjának sorendjét megváltoztatva, az olaszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári IFOR légibázisra érkezett. Az elnök először a katonák előtt mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal tárgyalt. A képen: Bill Clinton a katonák között. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai körútjának sorrendjét megváltoztatva, szombat reggel az olszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári IFOR légibázisra érkezett, ahol először a katonáknak mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal tárgyalt. A képen: a taszári légibázison várják Bill Clinton érkezését az IFOR katonák. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai programjának sorendjét megváltoztatva, az olaszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári IFOR légibázisra érkezett. Az elnök először a katonák előtt mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal tárgyalt. A képen: Bill Clinton a katonák között, mellette John Abrams tábornok. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Amerikai elismerés a déli országhatár légtérőrzőinek Juta, 1996 november 22. A Magyar Honvédség 54/1-es Jutai Rádiótechnikai Százada látja el a déli határrész légterének állandó figyelését, ellenőrzését. A jugoszláv válság békés megoldása idején kiemelt feladat hárult a személyi állományra. Segítették, jól együttműködtek az IFOR erők amerikai katonáival. A század és parancsnokainak a nevét Clinton elnök is megismerheti abból a jelentésből, amelyet az amerikai csapatok Európában állomásozó parancsnoka küld azokról, akik segítették feladatuk eredményes ellátását. Nemrég Paksicza Zsolt százados és Szilágyi László főhadnagy kitüntetést és elismerő oklevelet kaptak William W. Crouch tábornoktól, a katonai repülések biztonságos elősegítéséért. MTI Fotó: H. Szabó Sándor
-
Nemzetközi környezetbiztonsági konferencia Budapest, 1996. december 1. Kétnapos nemzetközi környezetbiztonsági konferencia kezdődött november 30-án Budapesten neves hazai és nemzetközi, illetve NATO-szakértő részvételével. A második napon részt vett és felszólalt Göncz Árpád köztársasági elnök. A képen: Mécs Imre az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke beszél, mellette Göncz Árpád. MTI Fotó: Kovács Attila
-
"NATO Partnerség a Békéért" hadgyakorlat Újdörögd, 1996. július 24. A "NATO Partnerség a Békéért" gyakorlat nappal folytatódott a Tapolca melletti Újdörögdön, ahol 16 ország részvételével mutatták be, miként képesek légi-segélynyújtásra, gyors egészségügyi beavatkozásra egy katasztrófa sújtotta területen. Az eseményre a helyszínre érkezett Göncz Árpád köztársasági elnök is. A képen: Göncz Árpád és Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök, a gyakorlat színhelyén. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Az Okucaniba induló IFOR-katonák búcsúztatása Ercsiben Ercsi, 1996. január 17. Göncz Árpád köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka Ercsiben elbúcsúztatta a délszláv válság békés rendezésében való részvételre és az IFOR kötelékben végzett békefenntartó feladatokra az Okucaniban lévő táborhelyre induló magyar műszaki kontingens előkészítő csapatát. A képen balról jobbra: Keleti György honvédelmi miniszter, Göncz Árpád, Deák János, a Magyar Honvédség főparancsnoka és Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke a közös ebéden. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Bill Clinton Taszáron Taszár, 1996. január 13. Bill Clinton amerikai elnök európai programjának sorendjét megváltoztatva, az olaszországi Avianoból Tuzla helyett a taszári IFOR légibázisra érkezett. Az elnök először a katonák előtt mondott beszédet, majd vezető magyar politikusokkal tárgyalt. A képen: Bill Clinton és Göncz Árpád köztársasági elnök megbeszélése. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Magyarország euro-atlanti integrációja Budapest, 1996. december 20. Hans van den Broek az Európai Bizottság külkapcsolatokért és a kibővítésért felelős tagja, aki Kovács László külügyminiszter meghívására tartózkodik Magyarországon, december 20-án a Parlamentben Gál Zoltánnal, az Országgyűlés elnökével részt vett a Magyarország euro-atlanti integrációjáról kiírt diákpályázat díjkiosztó ünnepségén. A Magyarország és az Európai Unió témakörében benyújtott pályamunkák közül az első díjat Horváth Viktor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának politológia szakos hallgatója, valamint Heinz Frigyes Ferdinánd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója nyerte. A Magyarország és a NATO témakörében kiírt pályázat első díját Szabó Szilvia és Gulya Géza az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói nyerték. Az elismeréseket Gál Zoltán házelnök adta át. A képen: Hans van den Broek, Gál Zoltán és Somogyi Ferenc külügyi államtitkár a díjkiosztó ünnepségen. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
-
Joó Rudolf történész, politikus Budapest, 1994. április 6. Joó Rudolf történész, politikus, diplomata, 1946. november 28-án született Miskolcon. A képen: Edmund Stoiber bajor miniszterelnök (j.) és Joó Rudolf honvédelmi minisztériumi államtitkár a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián rendezett "A társadalom és a fegyveres erők" című konferencián. MTI Fotó: Friedmann Endre
-
Harckocsik megsemmisítése Gödöllőn Gödöllő, 1993. december 21. Nemzetközi katonai ellenőrző csoport jelenlétében december 21-én Gödöllőn befejeződött az európai hagyományos fegyverek csökkentését előirányzó szerződés végrehajtásának első magyarországi szakasza. Eddig 139 tankot, 89 harcijárművet és 56 tüzérségi fegyvert tettek ártalmatlanná. A képen: harckocsik megsemmisítése. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Jacques Delors ünnepélyes fogadtatása Budapest, 1994. március 3. Jacques Delors az Európai Unió Bizottság elnöke március 3-án háromnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett. Az Európai Unió "kormányfője" Boross Péter miniszterelnök meghívásának tesz eleget. Jacques Delorst ünnepélyes külsőségek között katonai tiszteletadással fogadták a Parlament előtt, a Kossuth téren. A képen: Jacques Delors és Boross Péter tiszteletadása a csapatzászló előtt. MTI Fotó: Soós Lajos
-
Nők angyalbőrben Bevonultak az első katona lányok a Magyar Honvédséghez, hogy alap kiképzést kapjanak, mielőtt megkezdik tanulmányaikat a Bolyai János Műszaki Katonai Főiskolán. Az "angyalbőrbe bújó" lányok beöltözését a férfi bajtársak megkülönböztetett figyelemmel és igyekezettel segítették. A "stratégiailag fontos akciónak" a média kiváncsi kamerái is szemtanúi lehettek. (MTI FOTÓ - Bruzák Noémi felvétele, 1994. augusztus 24. Copyright MTI Rt.)
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: Karmazsin Sándor ezredes az oroszországi kiképzésen résztvett magyar pilóták vezetője megérkezik Kecskemétre. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Amerikai repülőgépek Pápán Pápa 1993. 09. 07. Az első alkalommal szálltak fel amerikai bombázók a pápai katonai reptérről szeptember 7-én. A magyar látogatást viszonozva érkezett két A 10-es repülőgép hazánkba. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: megérkezik az első MIG-29-es repülőgép Kecskemétre. ?MTI Fotó: Bruzák Noémimagy
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: MIG-21-es repülőgépek kiséretében megérkeznek az első MIG-29-esek. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: megérkezik egy MIG-29-es repülőgép Kecskemétre. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Harckocsik megsemmisítése Gödöllőn Gödöllő, 1993. december 21. Nemzetközi katonai ellenőrző csoport jelenlétében december 21-én Gödöllőn befejeződött az európai hagyományos fegyverek csökkentését előirányzó szerződés végrehajtásának első magyarországi szakasza. Eddig 139 tankot, 89 harcijárművet és 56 tüzérségi fegyvert tettek ártalmatlanná. A képen: harckocsi megsemmisítése. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Harckocsik megsemmisítése Gödöllőn Gödöllő, 1993. december 21. Nemzetközi katonai ellenőrző csoport jelenlétében december 21-én Gödöllőn befejeződött az európai hagyományos fegyverek csökkentését előirányzó szerződés végrehajtásának első magyarországi szakasza. Eddig 139 tankot, 89 harcijárművet és 56 tüzérségi fegyvert tettek ártalmatlanná. A képen: megsemmisítésre váró harckocsik. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Tűzszerészeti bemutató Erdőkertes, 1994. november 8. Az I. Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóalj -a nyitott laktanyák rendezvénysorozat keretében- tűzszerészeti bemutatót tartott november 7-én Erdőkertes térségében. A bemutató során 250 kilogramm robbanóanyagot semmisítettek meg. A képen: munkában az aknakutató egység. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Amerikai repülőgépek Pápán Pápa 1993. 09. 07 Az első alkalommal szálltak fel amerikai bombázók a pápai katonai reptérről szeptember 7-én. A magyar látogatást viszonozva érkezett két A 10-es repülőgép hazánkba. MTI Fotó: Matusz Károly
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: felkerülnek a magyar felségjelek a MIG-29-esre. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Megérkeztek a MIG-29-es vadászrepülőgépek Kecskemétre Kecskemét, 1993. október 15. A szovjet államadóság fejében Oroszországtól kapott 28 darab MIG-29-es vadászrepülőgép első köteléke megérkezett a kecskeméti katonai repülőtérre. A repülőgépek a Magyar Honvédség Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredénél teljesítenek majd szolgálatot. A képen: megérkezik az első MIG-29-es repülőgép Kecskemétre. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Harckocsik megsemmisítése Gödöllőn Gödöllő, 1993. december 21. Nemzetközi katonai ellenőrző csoport jelenlétében december 21-én Gödöllőn befejeződött az európai hagyományos fegyverek csökkentését előirányzó szerződés végrehajtásának első magyarországi szakasza. Eddig 139 tankot, 89 harcijárművet és 56 tüzérségi fegyvert tettek ártalmatlanná. A képen: harckocsik megsemmisítése. MTI Fotó: Illyés Tibor
-
Határvadászok Kiskunhalason Kiskunhalas 1993. 05. 28. Magyarország határának déli szakaszát 173 kilométer hosszan a Kiskunhalasi Határőrigazgatóság őrzi. A képen: az akció századimitált határbetörést számol fel 1993. május 28-án. MTI Fotó: Németh György
-
Visegrádi védelmi csúcstalálkozó Budapest, 1995. május 30. Kétnapos csúcstalálkozó kezdődött a visegrádi védelmi miniszterek részvételével Budapesten. A magasrangú vendégeket katonai tiszteletadással fogadták a Honvédelmi Minisztérium épülete elött. A Cseh Köztársaságot Vilém Holan védelmi -, a Lengyel Köztársaságot Zbigniew Okonski nemzetvédelmi -, a Szlovák Köztársaságot Jan Sitek védelmi -, a Magyar Köztársaságot Keleti György honvédelmi miniszter képviselte. A képen: a védelmi miniszterek fogadása. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Visegrádi védelmi csúcstalálkozó Budapest, 1995. május 30. Kétnapos csúcstalálkozó kezdődött a visegrádi védelmi miniszterek részvételével Budapesten. A magasrangú vendégeket katonai tiszteletadással fogadták a Honvédelmi Minisztérium épülete elött. A Cseh Köztársaságot Vilém Holan védelmi -, a Lengyel Köztársaságot Zbigniew Okonski nemzetvédelmi -, a Szlovák Köztársaságot Jan Sitek védelmi -, a Magyar Köztársaságot Keleti György honvédelmi miniszter képviselte. A képen: a védelmi miniszterek fogadása. MTI Fotó: Bruzák Noémi
-
Régi géppuskafészek az országhatáron 1990. november 28. Ma is láthatók még Magyarország déli határszakaszán azok a géppuskafészkek, amelyek a "láncos kutya" támadását voltak hivatva feltartóztatni, az ötvenes évek elején. Százmilliókat öltek annakidején a - szerencsére - soha nem használt erődítményekbe. (MTI Fotó - Czika László felvétele. Copyright MTI Rt.)
Súgó
Oktatási Hivatal
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)