1914-1918, a "nagy háború" egyben a klasszikus huszárság hattyúdala. Az osztrák-magyar hadvezetés kétfrontos háborúra készült. Az ennek megfelelő haditervben a haderőt három részre osztották. Az egyik csoportosítás a galíciai részeken állt, a másik a déli határoknál, a harmadik stratégiai tartalékot képezett. A lovasságot teljes egészében az orosz hadszíntérre szánták. Hasonló logika szerint tervezett azonban az orosz hadvezetés is. A Monarchia ellen felvonultatott orosz csoportosításban is jelentős lovas erők voltak, vagyis mindkét hadvezetés számított nagyobb lovas összecsapásokra.
Az oroszok ellen felvonultatott osztrák-magyar lovas erőket, kikémlelendő az orosz erőcsoportosításokat, szinte teljes létszámban távolfelderítésre vetették be. Váltakozó sikerrel folytak ezek a távolfelderítési akciók, s kezdetben egyes hadosztályok hihetetlen távolságokig hatoltak előre Oroszország belseje felé. Az első lovashadosztály két nap alatt közel 500 kilométert tett meg, noha igen nagy veszteségeket is szenvedett. A korabeli sajtó a háborús propaganda jegyében lelkendező hangon számolt be a kisebb-nagyobb sikerekről. Stojanov, Satanov, Jaroslavice - soha nem hallott települések nevét ismerhette meg a hírekre kiéhezett hátország a lovascsaták kapcsán. Az egyik legnagyobb s egyben a legtragikusabb lovasroham Gorodoknál esett meg, ahol magyar királyi honvéd huszárezredek szenvedtek rettenetes veszteségeket az orosz géppuskatűzben, a legnagyobbat a pápai és a zalaegerszegi ezred.
A háború első két évében az Osztrák-Magyar Monarchia lovassága, mint fegyvernem, lényegében felmorzsolódott. Az emberveszteség mellett hatalmas volt a lóveszteség is, amelyet a hadvezetés valójában már nem is tudott pótolni. A hajdani lovasság lövészárkokba kényszerült. Hamarosan megkezdődött az új körülményekhez igazodó átrendezés is. 1915 végétől a lovasezredekben az összesen 600 főt számláló 4 lovasszázad mellett megalakult egy-egy gyalogos lövészosztály. 1916-ban már fele-fele a gyalogosok és a lovasok aránya, három-három század, majd 1917 márciusában következett a nagy átszervezés, melynek során az 1., 2., 4., 6., 8. és 10. közös, illetve az 5. honvéd lovashadosztályt, nevük megtartása mellett, gyaloghadosztállyá alakították át. Az ezredekben csak egy-egy 25 fős lovasszakasz maradt, amelyek összevonva adták a hadosztály lovasszázadát. Megszűnt a lovas- és gyalogososztály megkülönböztetés, mindkét osztály azonos fegyvert, felszerelést kapott. Mindegyik osztályhoz géppuskás század, rohamszázad, utászszakasz, 2 gyalogsági agyú, 4 aknavető, 4 gránátvető és fényszóróraj tartozott.
A háború utolsó évében „rohamfélezredek” alakultak minden lovashadosztályban 300-300 karabéllyal, 6 lángszóróval, 4-4 akna- és gránátvetővel, míg az ezredek másik fele 3-4 puskás és 8 puskás-, géppuskás századra tagozódott, a puskás századok 4. szakasza pedig kézigéppuskás szakasz lett. E gyalogos rohamfélezredeket jobbára az olasz fronton vetették be, mint például 1918 júniusában a 11. honvéd lovas-hadosztály kötelékében a 2., 3., 5. és a 9. honvéd huszárezredet a piavei átkelésben.
(Ságvári György, Somogyi Győző: Nagy Huszárkönyv - Magyar Könyvklub, Budapest, 1999)