Az 1849-1916 között uralkodó császár és király neve a magyar huszárság utolsó színes korszakát jelenti. Ez alatt a lovasság szerepe alapvetően megváltozott. A hátultöltős puska és ágy, a gyorstüzelő fegyverek, a gépkocsi és repülőgép megjelenése folyamatosan csökkentette az európai hadseregekben a lovasság számát és jelentőségét.
A nehéz fegyverzetű csatalovasság nem tudott alkalmazkodni az új feltételekhez. A portyázó huszár harcmodor azonban igen. Ezért a Monarchia növelte huszárezredeinek számát és más lovas alakulatait is a huszársághoz hasonlóan szerelte fel. Az egyenruhát egyszerűsítették, a felszerelést módosították. Bevezették a könnyű ügetést, a huszárok gyalogos kiképzését, végül géppuskákat és tüzérséget is kaptak. A magyar huszárság legnagyobb létszámát és minőségi fejlődése csúcspontját 1914-ben érte el.

1866-ban a Habsburg állam vereséget szenvedett Poroszországtól és Olaszországtól. 1867-ben kiegyezett Magyarországgal és létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, amely két egyenrangú birodalomrészből állt. Ennek megfelelően átszervezték a hadsereget is, amely közös hadseregre, magyar honvédségre és osztrák Landwehr-re oszlott.
A 14 közös huszárezredet változatlanul Magyarországon sorozták, németül vezényelték. 1873-ban további két huszárezredet állítottak fel 15. és 16. sorszámmal. Az ezred 1133, a század 171 főből állt. A 6 század hármasával 2 osztályt alkotott. A Magyar Királyi Honvédség 10 honvéd huszárezredet állított ki, amelyeket magyarul, illetve a tizediket horvátul vezényelték. A hadrendet az 1889-es Véderőtörvény rögzítette.
A hadseregreform jelentősen módosította a huszárruhát és felszerelést. A csákó jóval kisebb és kúpos forma lett, réz rózsával, sasos címerrel és fekete lószőrforgóval. Az atilla zsinórzata megtartotta sárga-fekete színét, de formája egyszerűsödött. Az ezredek fele sötétkék, fele világoskék atillát és mentét kapott, valamennyi piros nadrággal. A csákószín ezredenként változott: piros, kék, szürke, fehér vagy fekete lett. A fehér körköpeny helyett a huszárok barna ujjas köpenyt kaptak.
Megszűnt a zsinóröv, a tarsoly és a sabrak, valamint a pár pisztoly. Kosaras kardjuk mellett a huszárok hátultöltős karabélyt, 1885-től ismétlőkarabélyt hordtak a hátukon, derékszíjukon pedig 2 barna tölténytáskát.
A közös hadseregben 1888-ban törvénybe iktatták az „örökös ezredtulajdonosság” intézményét. A régi híres huszárok közül hármat érdemesítettek erre a címre, Hadik András a 3., Radetzky az 5., Nádasdy Ferenc pedig a 9. huszárezrednek lett örökös ezredtulajdonosa. Tovább élt az ekkor már igazán formális, de annál parádésabb és protokollárisabb valóságos ezredtulajdonosi rendszer is. Huszárezrede volt a Habsburg-házzal rokonságban álló uralkodócsaládok tagjai közül például II. Vilmos német császár és porosz királynak, I. Ferdinánd bolgár királynak, Lipót Frigyes porosz hercegnek és a brit uralkodónak. Az első huszárezrednek pedig, amint azt már ismerjük, hagyományosan a mindenkori osztrák császár, ekkor tehát I. Ferenc József volt a tulajdonosa.
1867 és 1914 között, a hosszú békekorszakban az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen nagyobb háborús kalandja Bosznia-Hercegovina okkupálása volt, amelyben a huszárok közül a Császári és királyi debreceni 7. Huszárezred vett részt. A békeévek egyik leglátványosabb lovas nagygyakorlata 1911. augusztus 20. és szeptember 6. között zajlott Somogyban. A klasszikus lovasságot több mint 10 ezer lovas és ló képviselte, mellettük lovasütegek, 3 lovas-távíró szakasz, 5 lovas-géppuskás osztag, 2 rádióállomás, hidászvonat, kerékpárosszázad szerepelt a hadijátékon, amelynek folyóátkeléssel egybekötött távolfelderítés volt a fő célja. Három nap alatt 13 lovas-ezred úsztatott át a Dráván, szinte előrevetítve a három év múlva Orosz- és Lengyelországban éles és véres körülmények között zajló távolfelderítő hadműveleteket.