Ünnepek és kultusz
Nagyobb tömegek együttesen csak az ünnepek alkalmával lettek részesei a főbb istenek kultuszának, de ők sem a templomban magában, hanem azon kívül, mikor a felvonulások során láthatták az istenszobrokat, részt vehettek az istenek ünneplésére rendezett meneteken, áldozati állatok felvonultatásában, versenyjátékokon, kartáncokban, színházi előadásokon, láthatták az áldozat elégetését nyilvános oltároknál. A kultusz része volt ilyenkor a meghatározott ételek fogyasztása, illetve a böjt.
Ez a kultusz alapvetően a mágia rítusaira épült
. A tavaszi ünnepek például a természet termékenységét szolgálták, csak nem általában a természetre, vagy Gabonaanyára, szellemekre, hanem már istenére (Ozirisz, Démétér, Dionüszosz) próbáltak hatni. Mezopotámiában és a görögöknél is találkozunk kultikus násszal, amikor egy-egy istent megszemélyesítő emberpár közösül (Babilonban például Marduk és Szarpanítu képében a király és egy papnő, a görögöknél Dionüszosz képében az arkhón bazileosz és neje). E rítus célja is az volt, hogy a hasonlóság elve alapján elősegítse az istenek illetve a természet termékenységét. A már megismert bábuégetést vagy a bűnbak-rítust is megtaláljuk számos helyen. Mezopotámiában például az újévi szertartások részeként egy bárányra „ruházták” a közösség azévi bűneit, és általában minden rosszat, majd azzal együtt a gonosz szellemeket és bűneiket is leölték, vízbe dobták. A szertartás következő napján még magának a királynak is el kellett szenvednie egy kultikus pofont és fülcibálást a többiek bűneiért, a közösség bő új esztendőjéért. A bűnbak-rítus Európában zsidó közvetítéssel vált ismertté: az engesztelés napján egy élő bakot űztek a pusztába a közösség bűneivel. Hasonló szertartás a görögöknél is ismert volt, csak éppen itt bakok helyett emberek szerepeltek. Hasonlóképpen a megtisztulást és bőséget kívánta elősegíteni a böjt rítusa, gyakran szintén az évkezdéskor vagy aratás előtt, valamely nagy ünnep előtt. A szertartásokban gyakran szerepelt a mítikus múlt felidézése, ahhoz hasonlóan, ahogy azt már a törzsi szertartások kapcsán is láthattuk. Az ilyen közös vallási ünnepeken Mezopotámiában és Egyiptomban a tömegek inkább csak nézők voltak, a görögöknél és rómaiaknál már részt is vettek azokban énekkel, tánccal, versenyzéssel.
Az ünnep és rítus számos kultúrában összefonódott a versenyjátékokkal és színjátékokkal: sok szórakozási forma vallási szertartásokból és ünnepekből fejlődött ki. Az olümpiai játékokat Zeusz tiszteletére rendezték, a görög színház és színházi versenyek Dionüszosz kultuszából eredtek, ahogy rituális játékokból sarjadt ki az etruszk és római színház is. A római gladiátorjátékok feltehetően egy véres emberáldozattal kapcsolatos rítusból erednek. Az amerikai kontinensen a templomnegyedekben sokfelé találtak sajátos labdajátéktereket. E játékok során közösségeket képviselő csapatok mérkőztek meg egymással, de nem pusztán a győzelem kedvéért, hanem részben rituális céllal.
Az ünnepek célja nem csak a „vallásgyakorlat”, az égiek rokonszenvének megnyerése volt. A közös ünnep kifejezte, megerősítette a rajta részt vevők, nagyobb közösségek tagjainak összetartozás-tudatát. És persze felüdülést is hozott a hétköznapok egyhangúsága után. A görögöknél és a rómaiaknál nem volt szokás a hétnaponként visszatérő szünnap, mégis a görögöknél évente hatvan, a rómaiaknál száz napot vettek el a „munkaszüneti napok”, az ünnepek. Igaz, nem egyenletesen elosztva, a rómaiak például gyakorlatilag egész áprilisban ünnepeltek. Kezdetleges kereskedelmet folytató népeknél létezett a pár napos vásártartási periódus, ez a sumeroknál például ötnapos volt. Ez azonban nem okvetlenül volt ünnep, a zsidóknál vált azzá (sabbat, innen a mi szombat szavunk), az „isteni munkarend” földi tükörképeként (hiszen a teremtés hat napig tartott). A keresztények ezt a heti szünnapot áttették Krisztus feltámadásának napjára, arra, ami addig a hét első napja volt, s amit mi vasárnapnak mondunk.
Az ünnepek nem okvetlenül kapcsolódtak a kultuszhoz. Rómában rengeteg állami ünnep volt már, külön ünnepelték a szenátori párti Sulla győzelmeit és a néppárti Caesart, követőjét, Augustust, vagy a mindenkori császár születésnapját és trónra lépésének évfordulóját.
A rend és a fejetlenség ünnepei
Egyes ünnepek feje tetejére állították a világot, kicsapongást, rendetlenséget, minden korlát alkalmi lebontását jelentették (például Dionüszosz-ünnep a görögöknél, Saturnalia a rómaiaknál), mások éppen ünnepélyességükkel, komolyságukkal a rendet szimbolizálták. Abban azonban közösek voltak, hogy valamilyen irányban, de kiléptek a szokásos hétköznapok hangulatából, felüdülést, a feszültségek feloldását, a monotónia megszakítását hozva. Abban is közösek, hogy mind a kettő kifejezte, megmutatta az egyes emberek helyét a társadalomban. Az előbbi az egyenlőségre tette a hangsúlyt: a szerelemben és halálban, evésben és ivásban, jókedvben mindenki egyenlő; a társadalomban mindenki egyformán ember, s bizonyos emberi alapélményei közösek. Ezek közben az ünnepek közben senkinek nem járt tisztelet, mindenki egyformán viselkedett és egyforma bánásmódban részesült, társadalmi rangjától függetlenül. Hasonlóan az egyenlőséget hangsúlyozta a zsidóknál az úgynevezett hetek ünnepe és sátorok ünnepe, vagy az eleusziszi misztériumok is. (Ilyen normákat felfüggesztő szabados ünnepeket láttunk a vadászoknál és korai termelőknél is az év elején. A civilizációkban is a tavasz kezdetére esnek.)
Az „ünnepélyes” ünnepek viszont éppen hogy mindenkit a maga társadalmi helyén vonultattak fel, díszhelyre kerültek a vezetők, fontos személyek, rangjuk szerint vonultak fel vagy helyezkedtek el sorban a többiek.
Varázslatok és mágia
Az egyszerű emberek mindennapi vallásgyakorlatát persze nem a rendkívüli, nagy ünnepekhez és a nagy templomokhoz kapcsolódó rítusok jelentették. Sokkal inkább a házi oltároknál bemutatott áldozatok, a házi istenek, szellemek, ősök megnyerését célzó szertartások, imák, ráolvasások, az ártó szellemek elleni amulettek és egyéb óvintézkedések. Az istenek kultusza és a démonok megnyerése gyakran keveredett a mindennapi vallásgyakorlatban egy még régebbi réteggel: az emberfeletti lényeket nélkülöző mágiával.
A ráolvasások ugyanis hol közvetlenül, szellemlények nélkül próbáltak hatni, hol a démonokra akartak hatást gyakorolni, hol pedig az isteneket kívánták befolyásolni az ártó démonokkal szemben.
A varázslatok céljai részben ugyanazok voltak, mint a törzsi népeknél: a betegségek gyógyítása (vagyis ártó démonok elűzése), a szerelmi igézés (vonakodó szerelmes megnyerése), ellenfél megrontása, vagy bőség, gazdagság varázslása. Az új korszak azonban újféle célokat is teremtett, így például a civilizáció idején peres ügyekre is próbáltak így hatást gyakorolni, ahogy a tolvajok elleni varázslás is szokásba jött. A varázslás állami szinten is folyhatott, ellenséges országok, hatalmak ellen.
Mindezek a rítusok valamennyi kultúrában, az ott szokásos vallástól és műveltségszinttől függetlenül hasonlóak és nagyon fontosak voltak, a korai államoktól a rómaiakig bezárólag. Mindazokat a tevékenységeket érintették, melyek kimenetele kérdéses volt, mindazokat a folyamatokat, melyek irányításához az ember önmagában gyengének érezte magát. Csak az ártó varázslás volt tilos és büntetendő, magukkal a mágikus rítusokkal szemben egyedül a zsidó vallás lépett fel határozottan. Kérdés persze, hogy az egyszerű zsidó emberek mennyire tudták követni ezeket az utasításokat. Nem meglepő, hogy bár a zsidó mágia-ellenességet a kereszténység is örökölte, mégis tovább éltek az ősi rítusok a kereszténység ideje alatt is: már az ókorban megjelentek olyan ráolvasások, imák, melyek Jézust és a szenteket hívták segítségül ártó démonok ellen.
Templomba járás, közös ima, prédikáció meghallgatása, esetleg szent szövegek olvasása ezekben a kultúrákban – a zsidót kivéve – nem volt szokásban.
Az átmeneti rítusok közül a születés és halál ünneplése lényegében változatlanul családi ünnep, az őskorhoz hasonlóan. A beavatás viszont elvesztette korábbi közösségi jelentőségét. Éppen ezeknek a törzsi-nemzetségi ünnepségeknek a szerepét vették át a nagyobb közösségek összetartozástudatát erősítő, egy-egy istenséghez vagy állami évfordulóhoz kapcsolódó ünnepségek.