Egyistenhit és kinyilatkoztatás

A zsidók egyistenhite nem csak abban különbözött a politeizmustól, hogy egyetlen istent tiszteltek, hanem abban, hogy ezt az „ellentmondásosságot” próbálták kiiktatni, felcserélni az egyedüli isteni igazsággal. Szent könyvben fektettek írásba mindent, és tilos lett bármit másképpen értelmezni, hiszen e szent könyvet maga az Isten nyilatkoztatta ki. Eszerint ő, az Isten egyedüli és öröktől fogva létező. Személyes élettörténete, emberi formája, sőt neve sem tudható meg, nem mondható ki. Gondolkodásmódja nehezen követhető emberi ésszel, szándékai kiismerhetetlenek, néha a legkiválóbbakat jutalmazza azzal, hogy próbára teszi, meggyötri őket. De nem gonoszságból, vagy más emberies okból: nincsenek sajátos gyengéi, ő a legfőbb jó, a tökéletesség. Mindenki gondját egyedül viseli, nincs alárendelve a világtörvénynek, mert azonos azzal, ő határozza meg, ahogy az egész világot is egyedül teremtette. A halottak szellemei nem szólhatnak bele az ő dolgába, a démonok, angyalok pedig egytől egyig az ő küldöttei, az ő akaratát hajtják végre. Ez az újféle szemlélet nagy hatással lesz a későbbi (főleg európai) gondolkodásmódra. Ez a felfogás persze nem előzmények nélküli: az egyiptomi vallásban is már különleges tisztelet övezi Amon-Rét, akiről olyan szövegek is fennmaradtak, melyek a zsidó Istenhez hasonlóan teremtőnek, mindenütt jelenlevőnek, titokzatosnak és megnevezhetetlennek nevezik, akinek még a többi isten sem ismeri alakját. (Láthattuk, hogy a névkimondás tabuja egyes törzsi főistenségek nevére is vonatkozott.) Ehnaton fáraó pedig mesterségesen próbálta megteremteni az egyistenhitet Aton kultuszával. Ez azonban sikertelen maradt, ahogy Amon-Ré mellett is megmaradtak az alacsonyabb rendű istenek. Kezdetben valószínűleg maguknak a zsidóknak is több istenségük volt, s Jahve illetve Elohim csak főisten. Később a zsidó nép egyetlen védelmezőjének tartották, aki maga is harcol más népek isteneivel. Feltehetően csak ezután gyökeresedett meg az a nézet, hogy ő az egész világ egyetlen istene, és a zsidó a választott népe. De ebben a formában is sokat megőrzött a többistenhit istenségeinek emberi vonásaiból. Így ő is elfogadja az áldozatot, emberekkel és embercsoportokkal részrehajló, és igényli a szeretetet, tiszteletet. A Sátán figurája pedig azt mutatja, hogy nem teljesen mindenható, van a világnak egy olyan része (bűn, gonoszság, bálványimádás), melyet egy „bukott angyal”, lényegében egy másik emberfölötti lény tart a kezében. A szellemi sokféleség korának maradványa lehet a zsidó vallásban Azazél, a puszta szelleme is, akinek az engesztelés napján Mózes rendelkezései szerint áldozatot kell bemutatni.

A zsidó szentély a vándorlás idején