Életmódtörténet - őskor és ókor

Tananyag választó:

Az intenzív földművelés

Öntözés Öntözés Ázsiában és Egyiptomban a civilizációk a nagy folyamok mellett, az öntözéses földművelésre épülve alakultak ki. Ezek a területek nem tartoztak a legelső földműves vidékek közé. Általában kevesebb volt itt a csapadék és kisebb az egyidejűen kiaknázható élelmiszerforrások száma. A zsákmányolás szintjén megélhetést nyújtott a halászat, madarászat, a vadászat, de az esőzónában megtalálható tápláló gabonák itt nem voltak honosak, általában viszonylag kevesebb volt a növényi gyűjtögetni való. Mégis, ezeken a „kedvezőtlenebb” területeken, és nem a Termékeny Félhold szűkebb területén jöttek létre a civilizációk. Ebben valószínűleg szerepe volt maguknak a sajátos körülményeknek, amelyek kihívására a civilizáció megteremtésével lehetett „válaszolni”. Jelenleg a mezopotámiai civilizáció kialakulása a legismertebb. Mégis, még itt is kérdéses, hogy hogyan honosodtak meg a közelben „felfedezett” termelési technikák. Valószínűleg szerepet játszhatott ebben, hogy a Termékeny Félhold lakóinak egy része – esetleg túlnépesedés következtében – bevándorolt a folyóvölgyekbe. Talán még fontosabb a termelési ismeretek átvétele. Akárhogy is, a folyóvölgyek nem voltak alkalmasak a hagyományos esőzéses termelésre. Mezopotámiában nem csak az volt a baj, hogy kevés az eső, de vetés idején a folyók is kevesebb vizet hoztak, aszályos időszak volt, míg később hirtelen áradásaik elöntéssel fenyegették a nagy nehezen felcseperedő növényeket. A sok hordalék miatt a folyómedrek megemelkednek, illetve változnak, növelve az árvízveszélyt. Ezért a vetés idejére öntözőcsatornákat, az aratás idejére árvízvédő gátakat és elvezető csatornákat kellett építeni, illetve folyamatosan tisztítani és mélyíteni a folyómedreket. Így a csatornák feladata kettős volt: védeni az ár ellen, és biztosítani az öntözővizet.
A folyammenti öntözéses gazdálkodás újabb példa arra, hogy a környezeti kihívásokra (itt: aszály, pusztító folyóáradás) adott válasz helyreállítja a korábbi egyensúlyt, de egy új szinten, gyökeresen megváltoztatva a társadalmat. (Egyiptomban a Nílus áradása nem fenyegette a termést, mert kedvező időszakban érkezett, itt a csatornák feladata kizárólag az öntözővíz biztosítása volt.) Az öntözés egyébként nem a közel-keleti folyamvölgyekben jelent meg először. Új-Guineában már Kr. e. 8000 körül alkalmazták az esőt vezető csatornákat, sőt, az észak-amerikai soson indiánok gátakat és csatornákat építenek abból a célból, hogy esőt vezessenek olyan területekre, ahol gyűjtögetni szoktak. A közel-keleti öntözés azonban nem az esővíz vezetését, hanem a folyamok vizeit alkalmazta. Az öntözés segítségével még annál is több embert lehetett élelemmel ellátni adott területen, mint amennyit az esőzésre épülő földművelés volt képes. Újabb „népességrobbanás” következett. Óriás települések, városok jelentek meg a falvak között, sűrű lakónegyedekkel, maradandó, monumentális kő- és téglaépítményekkel, sajátos társadalommal, életmóddal, melyről később részletesebben lesz szó.

A földművelés új eszközei a civlizáció kezdetén

A települések számának és kiterjedésének növekedésével egyre több földet vontak művelés alá. A kapálásról – mint szó volt róla, helyenként már a civilizáció kialakulása előtt – áttértek a föld faekével való felszántására. Az ekével, igavonó állatok segítségével nem csak gyorsabban, könnyebben lazították meg a földet nagy területeken, mint a kapával, de némileg meg is forgatták. (Igaz, ehhez az ekék e korai típusaival keresztben és hosszában is fel kellett szántani a földeket.) Így időről időre pihentebb földrétegek kerültek a felszínre, biztosítva a jobb termést. A mezopotámiai és távol-keleti ekékhez vetőszerkezet is csatlakozott, melybe a magokat töltötték. A görögök vaséllel – vaspapucs – látták el az ekét. (A faeke vagy a vaspapucsos eke persze felszínesebben szántott, mint a középkori vaseke, nem is beszélve a modern ekékről. Használata azonban a Közel-Keleten még ma is gyakori.) Használatos volt már Mezopotámiában és Egyiptomban is a borona, a kelták pedig, majd a rómaiak sajátos szerkezetet konstruáltak az aratáshoz is: egy állat által tolható, kerekes, késekből összeállított „aratógépet”.

Római eke

A környezetrombolás a korai civilizációk korában

Az öntözéses és ekés eljárás a termőföld intenzív megművelését tette lehetővé, vagyis adott földterületen sokkal több gabonát tudtak megtermelni, mint korábban. A föld intenzív kihasználása, az egyre nagyobb társadalmak településeinek ellátása élelmiszerrel, építő-, fűtő- és kézművesipari nyersanyagokkal új viszonyt teremtett az ember és a természetes környezet között. Most már előfordulhatott, hogy egy társadalom visszafordíthatatlan pusztítást végez a természetben. Dél-Mezopotámia termőföldjeinek egy része például a Kr. e. II. évezredre, a sokévszázados szakadatlan öntözés és termelés miatt elszikesedett, terméketlenné vált. A Földközi-tenger térségében erdők tűntek el az ókor évszázadai alatt a hajóépítés és az építkezések következtében. Ezek azonban egyelőre elszórt jelenségek voltak, a Föld tágabb természetes egyensúlya érintetlen maradt.

Mezőgazdasági eszközök az ókorból

A nem folyammenti civilizációk az ókorban

Nem minden civilizáció épült az öntözéses földművelésre, amit példáznak Európa vagy a Közel-Kelet nem folyammenti kultúrái. Nem tudjuk, kialakult volna-e (és mikor) a civilizáció ebben a térségben azok nélkül a hatások nélkül, melyek a nagy folyamok felől érkeztek. Az intenzív földművelési módszerek azonban általában itt is jellemzőek, például az eke, az igényesebb szőlő-, gyümölcs- és olajfa termelés. Előfordult, hogy a nem folyammenti civilizációk kereskedelem útján szerezték be a szükséges gabonát a folyammenti vidékekről, míg cserébe másféle élelmiszereket és kézműves termékeket szállítottak, ily módon közvetetten részesülve az öntözéses gazdálkodás áldásaiból.
Az amerikai civilizációk viszont – bár sokan kétségbe vonják – feltehetően függetlenül jöttek létre a folyammentiektől. Ezért vagy nem ezért, mindenesetre később alakultak ki, nem ismerték az ekét, nem használtak állatokat munkavégzésre (kivéve a viszonylag kicsi teherhordó lámát), de nem ismerték a kereket, a keményebb fémek megmunkálását, vagy az üveg előállítását sem, sőt, döbbenetes kőépítményeiket kötőelem nélkül építették. Termelésük kézi, kapás munkára épült, de olyan mértékben volt szervezett, gondos, hogy meglepően jó terméseredményeket értek el még a magas Andok lejtőin is. Úgy látszik tehát, hogy a civilizációk kialakulásához nem elengedhetetlenek az intenzív termelést elősegítő különleges technikai eszközök és eljárások, de nélkülözhetetlen a sokakat ellátni képes, teherbíró mezőgazdaság, épüljön technikai megoldásra, szerencsés természeti adottságokra vagy emberi ügyességre, szorgalomra – esetleg valamennyire.