A városi életforma
A városok szerkezete térségenként eltérő. Dél-Mezopotámiában nem volt hangsúlyos városközpont, a piacterek és a közélet (bíráskodás, népgyűlések, hivatalok) terei a városkapuknál, városrészenként csoportosultak, a templom és a palota – ha volt a városban – egymástól távol helyezkedett el.
E területről északra és nyugatra a templom és a palota egyre közelebb van egymáshoz, és külön belső fallal körülkerítve elkülönülő városközpontot alkot. Itt a király általában főpap is. Az indusi kultúrában, az asszíroknál, a hellenisztikus korban, a rómaiaknál vagy Kínában sakktáblaszerű, tervezett városokat is lehet találni. Ezek a városok gyakran a katonai tábor alaprajzát követték. Az Indus mentén és a görögöknél is megtalálható a belső fallal körülvett fellegvár, az utóbbiaknál ez a régi hatalmi és szertartási központ (akropolisz), de náluk van egy új, elevenebb városmag is, a népes alsóváros központja, a közélet és piac tere, az agora. A városokra többnyire jellemzőek a monumentális falak, a hatalmas templomok, paloták illetve egyéb középületek (városi hivatalok épületei, felvonulási utak, a görögöknél színházak, a rómaiaknál emellett cirkuszok, kocsiversenyek pályái, fürdők, amfiteátrumok, vásárcsarnokok, emlékművek) vagy magánpaloták. A csatornák, vízvezetékek, kövezett utak is komoly építményeknek számítottak ott, ahol megjelentek. Az ilyen monumentális építkezések csak a civilizációs szinten képzelhetőek el, hiszen nagy tömegek szervezett közmunkáját feltételezik, illetve az azt irányító államhatalom jelenlétét, a szakmák kifejlődését (kőművesek, ácsok, kőfaragók, kötél- és darukészítők, fémművesek), a matematikai és műszaki ismeretek fejlettségét. Ugyanakkor tükrözik azokat a társadalmi különbségeket is, melyek a civilizációk korával jelentek meg. A városokban ugyanis megtalálhatók a közemberek egyszerű hajlékai is, melyek jócskán elütnek a pompázatos templomoktól és palotáktól. A mezopotámiai városokban egymáshoz tapadva zsúfolódtak a kis vályogházak. Ez azonban levegősnek volt mondható, ha a sok tízezres hellenisztikus városokkal, vagy a milliós Rómával vetjük egybe. Ezeknek a városoknak a népsűrűsége nagyobb volt, mint a mai európai nagyvárosoké. Különösen igaz ez Rómára, ahol a házak helyenként 35 méter magasak és hat-tizenkét szintesek is voltak, 100-150 lakással. Ezek a lakások csak egyetlen helyiségből álltak, ahol 4-5 fős családok húzódtak meg.
Mezopotámiában nem történik említés róla, míg a görögöknél – az Odüsszeiában is – szerepelnek koldusok. (A koldus nem okvetlenül volt nélkülöző, tevékenységét egyfajta, néha nem is rosszul jövedelmező foglalkozásnak tekintették.) A városok nagyon eltérő életnívókat tűrtek meg falaik között, közvetlenül egymás mellett.
A városok nagy részében – eltekintve az előre tervezett városok óriás sugárútjaitól – igen nagy volt a zsúfoltság, szűk sikátorokon hatalmas tömeg áramlott. A naponta sok emberrel találkozó, beszélgető, üzleteket, kocsmákat látogató, perlekedő, közügyekben részt vevő városiak egy teljesen új életformát, életritmust alakítottak ki. Idejüket hosszú és rövid távra egyaránt be kellett osztaniuk, nem véletlen, hogy a civilizációk teremtik meg a homok-, víz- és napórát, illetve a naptárakat. (Erről még lesz szó.) Utazókkal találkoznak, így a világot nagyobbnak látják, többféle nyelvet, szokást, istenséget megismernek. Világuk mozgalmasabb, izgalmasabb és nyugtalanítóbb. Már az akkád irodalomban felsejlik a városiak nosztalgiája az idilli, nyugalmas vidéki élet után. Ez az érzés különösen felerősödött a hellenizmus idején, amikor számos óriásváros jött létre. Babilonban a Kr. e. VI. században 300 ezer ember élt, Athénban az V. században a külvárosokkal együtt valamivel több mint százezer, Rómában a Kr. u. II. században egymillió egyszázezer. Ezek igen nagy számok, hiszen London csak a XVII. században érte el az egymilliós lakosságszámot.
A városlakók sem kizárólag a piacról éltek, maguk állították elő otthon a ruháikat, hiszen ez az asszonyok házi munkái közé tartozott. Sokan foglalkoztak földműveléssel, valamennyi kultúrában. Amit azonban nem termeltek meg, vagy a ház körül körülményes volt előállítani, azt megvásárolhatták. Így a fémeszközöket, agyagedényeket, bútorokat, különleges kelméket, sőt, már a sumeroknál fontosak a pékek, mészárosok üzletei. A városi piac nem csak csillapította a vágyakat, de kínálatával újakat is teremtett. A piacokon az ünnepekre, fontos eseményekre vagy éppen eladás céljából odautazó falusiak is cserélhettek, vásárolhattak.
A város és vidéke az ókorban
A városok élesen elkülönültek vidéküktől, még akkor is, ha nem voltak falakkal körülvéve. A mezopotámiai vagy az antik városoknak megszentelt határaik voltak, melyeken belül más jogszokások és vallási-rituális előírások voltak érvényesek. A városok igen gyakran szent helyeknek számítottak, melyeket a határ különített el a profán vidéktől.
Ugyanakkor a városok sajátos, kölcsönös függőségi viszonyt alakítottak ki a környékükkel. Általában a város igazgatja környékét, szedi az adót, ide lehet peres ügyekben fordulni, szervezi a vallási teendőket, itt ünneplik a közös nagy ünnepeket, a városi piac látja el a vidéket egyes iparcikkekkel, távolról hozott, a környéken hiányzó terményekkel és termékekkel. A város szervezi és biztosítja vidékének védelmét háború esetén. A vidék viszont a termőföldet, csatornákat adja, ahol a városiak ültetvényei helyezkednek el, ahova gyakran maguk a városiak járnak ki dolgozni és ahonnan a városiak napi élelme érkezik. A települések sajátos rendszere alakult ki, a nagyvárosok „vidékét” kisebb városok, azokét további, még kisebb települések, falvak jelentették. Így a munkamegosztás és kölcsönös függés nem csak a városlakókat, hanem a falvakat is magába foglalta.
Voltak civilizációk, ahol a városok és szerepük is másféle volt. Egyiptomban például még nem találták eddig olyan, Újbirodalom előtti városnak nyomait, mely fallal lett volna körülkerítve, s a falak között lakóházak zsúfolódtak volna utcák és sikátorok mentén (vagyis olyan településekét, melyeket mi városnak szoktunk nevezni). Találtak kultikus központokat, hatalmas templomokkal, palotákkal. Találtak „nekropoliszokat”, vagyis halotti városokat, ahol az utcákban nem házak, hanem sírok sorakoznak. De olyan városokat mint Uruk, Lagas nem. Ebből két dolog következhet. Vagy a régészetnek nem volt szerencséje, vagy valóban másféle településszerkezet jellemzi Egyiptomot. Ebben az esetben a külső jellemzők (falak, tömeg) alapján nincs város. Ha azonban a várost társadalmi vonásai alapján különböztetjük meg, akkor ez nem ilyen egyszerű. Feltevések szerint az emberek olyan viszonylatokban éltek egymással, mintha városokban laknának: érintkeztek, adtak-vettek, információkat cseréltek, de a folyó mentén elszórtan, nem falak közé szorítottan. Ezek szerint egész Egyiptom szinte egy nagy, levegősen épített város volt, melynek falai a sivatag, a Nílus felső folyásának zuhatagai, a tenger és a nagy hegyek, vagyis olyan természetes akadályok, melyeken ellenség nehezen hatolt keresztül. Feltehetően éppen ezért nem erődítették a városaikat: a térség könnyen egyesült a Nílus mentén birodalommá, a birodalmak korában pedig csak kívülről érkezhetett ellenség. Egyiptom azonban nem csak azért volt kedvezőbb helyzetben, mint Mezopotámia, mert a Nílus következtében a belső közlekedése, az egyesítés lehetőségei jobbak voltak, hanem azért is, mert kevesebb népmozgásnak, támadásnak volt az útjában. Ezek ellen pedig hathatósabb, természetes védelemmel rendelkezett, mint a minden irányban nyitott Mezopotámia. Ha nem kellenek falak, nem kell mögéjük zsúfolódni, nincs tömeg és forgatag. Vannak azért a városok korára jellemző monumentális, hatalmas kőépítmények, de ezek között nem találtak erődöket, mint például Babilon esetében, hanem „csak” templomokat, síremlékeket. A kultikus központokat ünnepek idején sokan látogathatták, de nem tartózkodtak ott állandóan. Állandó lakói is bőven voltak, de valamennyien papok, illetve azok segítői. Az uralkodó központok (Memphisz, „Amarna”, Théba) legfőbb lakói is papok és persze hivatalnokok, katonák voltak, illetve az őket kiszolgáló személyzet.
Egészen sajátosak az amerikai magaskultúrák városai. Az őskontinens városainak kialakulásáról mondottak ezek egy részére nem érvényesek. Nem termékeny vidékeken jöttek létre, ahol különösen megnövekedett a népesség, hanem nehezen megközelíthető, kevésbé termékeny területeken. Mintha felső, állami vagy papi kezdeményezésre épültek volna, s nem annyira a gazdasági folyamatok eredményeképpen, maguktól keletkeztek volna. Úgy látszik, hogy a városok kialakulásában fontos szerepet játszhat a gazdaság igénye helyett a kultusz, a vallás. Kultuszhely különleges szerepére Mezopotámiában is találunk példát, hiszen Eriduban a városok kialakulása előtt már szentély működött, s hasonlóan alakult például a görög Delphoi sorsa.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
