A természetfeletti erők az őskori gondolkodásban
A hagyományos gondolkodásmód része a ember- és természetfeletti erőkbe, lényekbe vetett hit. Vitatott kérdés, hogy mikor alakult ki, az azonban valószínűnek látszik, hogy az őskőkor végére már megjelent, s jelen van a mai vadászok világfelfogásában is. Ezek a lények lehetnek az ősök tovább élő lelkeitől kezdve a fák, völgyek szellemein keresztül egészen az ókori, világot teremtő és irányító ember formájú istenségekig sokfélék, de abban közösek, hogy befolyásolni képesek a földi emberek életét.
Az itt ismertetett hagyományos gondolkodásmód keretein belül számos olyan hiedelem, nézet alakult ki az őskőkorban, a vadásznépek kultúráján belül, amelyek többé-kevésbé, nyíltan vagy rejtetten végigkísérik a későbbi történetet, nyomukat megtalálni a jelenkori vallásokban és mindennapokban is. Ugyanakkor kialakulásuk pontos helye, ideje, körülménye, sorrendje; elterjedésük körülményei és okai ismeretlenek.
A hasonlóságon alapuló mágia
Az egyik ilyen ősi gondolkodásmód és hiedelemrendszer a mágia. A mágia olyan szertartások (rítusok) összessége, melyeknek célja az emberek sorsának kedvező befolyásolása. Kiindulópontja, hogy olyan jelenségek között feltételez egészen szoros összefüggést, melyek között a mi felfogásunk szerint nincs ilyen kapcsolat.
A mágikus gondolkodásmód legszívesebben az egymásra hasonlító dolgok között látott és lát összefüggést. (Hasonlóságon alapuló, analógiás vagy homeopatikus mágia.) Vadásznépek körében megfigyelték, hogy vadászat előtt a vad képmását szertartásosan elejtették, ezzel a valódi vadak elejtését idézve elő a vadászaton. Ennek alapján feltételezik, hogy az őskőkori dél-franciaországi és spanyolországi barlangfestmények ilyen szertartásokhoz készültek. (Más feltételezések szerint – szintén a hasonlóságon alapuló mágia logikája alapján – a nyájak szaporítását szolgáló szertartáshoz készültek, vagy esetleg a fiatalokat felnőtté avató szertartásokhoz kapcsolódtak. A lenyűgöző freskókra nincs megnyugtató magyarázat.) A legismertebb és legelterjedtebb ártó varázslás a kiszemelt ellenfélről mintázott bábu szurkálása, égetése, eltemetése. (Ausztráliai bennszülöttektől az európai újkor parasztjaiig minden hagyományosan gondolkodó kultúrában megtalálható eljárás.)
De használni is lehet ilyen módon. Borneóban a varázsló úgy könnyíti meg a szülést, hogy hasára kendővel egy követ köt, és ott, mintha születő gyermek lenne, lefelé mozgatja. Ha a kő „kijut”, kijut a gyerek is. Francia parasztok pedig úgy gyógyították a hányással járó gyomorbajt, hogy a varázsló saját gyomrát szimbolikusan „leakasztotta”, majd vonaglások közben „visszaakasztotta”. Ha ez sikerült, akkor az övéhez hasonló gyomor is helyre jön. A vadászok mágiáihoz világszerte a legkülönfélébb tiltások (tabuk) is tartoznak. Az indiai vadász ajtajában tilos megállni, sőt, azonnal be kell lépni, mert különben a vad is megáll majd a csapda előtt, ahelyett hogy besétálna. A laoszi vadászok megtiltották feleségeiknek, hogy távollétükben levágják hajukat, vagy bekenjék a testüket, mert ellenkező esetben a vad kivágja magát a hálóból, a második esetben pedig egyszerűen csak kicsúszik. Afrikában és az indiánok között is elterjedt nézet, hogy ha a vadász felesége hűtlenkedik, akkor a vadászat sikertelen lesz, vagy valami meghatározott szerencsétlenség is éri a vadászt. Ezért, például a bolíviai indiánok, ha kígyó vagy jaguár támadását élték túl, hazatérve kérdés nélkül azonnal megölték feleségüket. Jellemző, hogy a táplálék nagyobb részét eredményező gyűjtögetéshez nem kapcsolódik ilyen rítusok és tabuk sokasága. A gyűjtögetés ugyanis nagyjából kiszámítható eredményű és kockázatmentes tevékenység volt, így „józan ésszel” belátható volt, hogy semmiféle rituális támogatásra nem szorul.
Annál több rítus és tabu kapcsolódott a kockázatos szüléshez. Az állapotos nőknek például Szumátrában tilos az ajtóban megállni, mert az lassú szülést eredményez. Van indián csoport, ahol a várandós asszony nem nézhet mókusra, mert akkor a gyerek ugyanúgy „bent” marad, ahogy a mókus bent lakik az odúban, de van olyan csoport is, mely éppen a „fürge” mókussal varázsolja a „gyors” szülést.
Az érintkezésen alapuló mágia
A mágia összefüggést feltételez az érintkező dolgok között is: például a levágott körömmel, hajtinccsel, vagy vérrel folytatott „varázslás” kihat a tulajdonos életére, legyen akármilyen távol. (Érintkezésen alapuló, vagy átviteli mágia.)
Homokkőre festett íjász (Tassili N'Ajjer, Líbia)
Sokfelé az ártani kívánó varázslók az ellenfél nyálát körmének, hajának darabjával keverik és ezt pörkölik. A magyar néphiedelem úgy tartja, hogy tolvajok és hűtlen szeretők ellen leghatékonyabb ártás, ha ruhadarabjukat elégetik.
Számos népcsoportnál szigorúan tilos, vagyis tabu ételmaradékot meghagyni, a szálkákat, csontokat is elégetik, mert ez kapcsolatban áll a már megevett ételrésszel, és így ezeken keresztül ártani lehet a gyomor tulajdonosának. Persze ezzel is lehet használni. Németországban a legutóbbi időkig szokásban volt a születéskor a méhlepénnyel varázslatokat végezni. Ha lány volt az újszülött, méhlepényét megszurkálták, hogy jó varrónő legyen belőle; ha fiú, akkor feldarabolták, hogy ügyes munkás legyen. A méhlepény, fogak, köröm, köldökzsinór megóvása szélesen elterjedt a természeti népek és a történeti korok népi kultúrájában is.
A gyógyítás lehet rontás is egyben. Az ókori Rómában fennmaradt ősi eljárás szerint a beteg levágott körmét a szomszéd kapujára ragasztották; ezzel a betegség átköltözött a szomszédba.
Szavak mágiája
A mágia a szavakat és jelentéstartalmukat is szívesen összekapcsolja. Bizonyos szavak felsorolása előidézi vagy elhessenti azokat a jelenségeket, lényeket, amiket jelentenek (szómágia). Az ausztrál bennszülöttek például nem árulják el szívesen a nevüket idegeneknek, nehogy azok a név ismeretében kárt okozzanak a név tulajdonosának. Egyes törzseknél külön titkos, szent nevet is adnak az embereknek, amit csak a legritkább ünnepi alkalmakkor említenek, akkor is csak suttogva, nők, idegenek távollétében és gondos óvintézkedések után. A kettős névhasználat – hasonló okból – az ókori Egyiptomban és Indiában is szokásban volt, hasonló módon a régi magyarok sem adtak nevet a még gyenge újszülötteknek.
Felismerhető mindebben a fent fejtegetett analógiás és szimbolikus gondolkodásmód nyoma: szavak, tevékenységek, lények nem önmagukban léteznek, hanem összefüggésben állnak a világ valamilyen szempontból hasonló tevékenységeivel, lényeivel, tárgyaival.
A mágia szerepe a civilizáció évszázadaiban
A mágián lehet mosolyogni, mégis elgondolkodtató, hogy – miképp a példákból is látszott – hasonló módon ismert az egész világon, túlélt vallásokat és történelmi korszakokat, s a legmodernebb időkben is ugyanabban a formában bukkan fel, mint a legegyszerűbb vadásznépeknél. Mindez azt mutatja, hogy a mágia mélyen emberi; az általánosan emberi gondolkodásmódból és lelki alkatból ered, s így nem idegen mitőlünk sem. A jó napot és jó estét kívánó köszöntések, a jókívánságok például a szómágiára épülnek, mégis természetesnek tartjuk. A dolgozatot író diák azért viszi magával gyakran kedves tárgyát ("kabaláját"), mert a próbatétel szerencsés kimenetelét várja tőle. Tudja, hogy ez ésszerűtlen, mégis teszi. Mikor „nem akarunk elkiabálni” valamit, vagy ellenkezőleg, „falra festeni az ördögöt”, vagy „lekopogjuk” amit mondunk, vagy megköpködjük a talált pénzt (érintkezés: hozzánk tartozó lesz), a mágia szabályai szerint járunk el, s ha egy szemernyi hitünk sem lenne benne, ezeket a szokásokat már rég elhagytuk volna.
A mágia jelen van a nagy világvallásokban is. Az ereklyék megérintésének csodatévő hatásába vetett hit az érintkezéses mágián alapul, különösen, ha ez az ereklye abból nyeri erejét, hogy valamivel vagy valakivel érintkezett, például egy szent ember ruhadarabja. Belekeveredik a hasonlóságon alapuló mágia a szent embert ábrázoló kép, szobor tiszteletébe is. Az ereklyéket, zarándoklatokat megtaláljuk az iszlámban, kereszténységben, a hinduizmusban, a buddhizmusban, sőt, nyomokban a zsidóknál is (siratófal), mindenhol módosult, sajátos tartalommal. Ami hasonló: a hívek bizonyos formális szertartások elvégzésével is befolyásolni próbálják evilági vagy túlvilági boldogulásukat. Az ókori mezopotámiai, egyiptomi, görög, római vallásokban ez a vonás még erősebb.
A mágikus rítusok végzői eredetileg – egyes feltevések szerint – nem hittek természetfeletti lényekben, hanem közvetlenül kívánták befolyásolni az eseményeket. Nem lehetetlen, hogy így volt, ahogy a korunkban ismert babonás cselekedetek is felsőbb lények közbeiktatása nélkül, közvetlenül próbálnak eredményt elérni. Később viszont a szertartások bonyolultabbakká váltak, s olyan szellemek kegyeinek megszerzését vagy akaratának, szándékának befolyásolását tűzték ki célul, amelyek hatáskörébe tartozott például a föld termékenysége, a vadállomány szaporítása és így tovább. A cél – az életfeltételek javítása – változatlan, de már a felsőbb lények közbeiktatásával, közvetetten próbálják elérni.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
