A nomádok

A korai termelők között olyanok is vannak, akikre mindez nem igaz, akik nem zsákmányolók ugyan, de folyamatosan vándorolnak, és így életmódjuk, anyagi kultúrájuk sok szempontból azokéra hasonlít. Ezek a nomádok, akik földműveléssel nem, csak állattenyésztéssel foglalkoznak. Feltevések szerint a nomádok korábban földművelők voltak, de az éghajlat megváltozása miatt, vagy mert más területre szorultak, kénytelenek voltak felhagyni a növénytermesztéssel, vagy legalábbis csak mellékes tevékenységgé visszaszorítani azt. Olyan területeken éltek – és élnek ma is – a nomádok, ahol kevés a csapadék (évi 100-200 mm) vagy a napfény a földműveléshez. Így az eurázsiai sztyeppéken (mint például a hunok, a kunok, az ősmagyarok, a mongol tatárok ), a Közel-Kelet félsivatagos vidékein (mint az arabok és a zsidók korai történetük idején), az afrikai szavannákon (például a hottentották), Észak-Eurázsiában (például a rénszarvastenyésztő lappok). Ezeken a helyeken a terület nagysága pótolta a termelékenységet: egy-egy térség lelegeltetése után állataikat tovább hajtották.
A vándorló életformának megfelelően kevesebb a tárgyuk, nem csak azért, mert nehézkes cipelni azokat – ezen valamit könnyít, hogy az állatok szállítóeszköznek is alkalmazhatók – hanem azért is, mert „útközben” megoldhatatlan az előállításuk. Az agyag- vagy fémművesség például jól megépített kemencéket, a szövés – bizonyos szinten – nehezen szállítható szerkezetet, vagyis letelepedett életmódot igényel. Bizonyos olyan tárgyakra viszont, melyeket a letelepedettek tudnak előállítani, nekik is szükségük van, például ruhaanyagokra, fegyverekre, növényi élelemre. Ezért a nomádok nem tudnak meglenni önmagukban, mindig földműves kultúrák körül mozognak, velük kereskednek. A földművesek kevésbé vannak erre a kapcsolatra rászorulva, hiszen vannak állataik, állati termékeik, így a kereskedés gyakran a „fordított reciprocitás” legszélső esetét, a fegyveres rablást jelenti. A nomádok Japántól Nyugat-Európáig, Oroszországtól Egyiptomig mindenhol fenyegették rablótámadásaikkal a legkülönbözőbb történeti korszakokban nem csak az egyszerű termelőket, de a civilizációkat is. Gazdasági gyengeségükkel szemben katonailag nagyon erősek. Az állatállomány terelése és védelme, különösen az eurázsiai lovas nomádok esetében, önmagában is katonai jellegű feladat. Mikor ezt tanulják, és miközben a gyors helyváltoztatáshoz, edzettséghez, igénytelenséghez szoknak hozzá gyerekkorukban, tulajdonképpen kemény katonai kiképzést kapnak. Szinte hivatásos katonák lesznek a nehézkes, békés földművesekkel szemben.
De nem csak támadókként jelennek meg a termelők térségeiben, hanem betelepülőkként is. Mezopotámiába például a legkülönbözőbb irányokból érkeznek újra és újra nomádok. A túlnépesedés, a legelőterületek kifogyása, más nomádok kiszorító terjeszkedése indíthatja őket ebbe az irányba.
Nomádok és termelők élhettek sajátos szimbiózisban is, amire történeti időkből van utalás Felső-Mezopotámiából. Ebben az esetben a nomádok a learatott földeken és az ugaron legeltethetik nyájaikat, ezzel be is trágyázva a földet. A kulturális különbségekből eredő gyanakvás azonban nyilván sokszor lehetetlenné tette ezt az ésszerű megoldást.

Baggara nomádok kecskenyája (Szudánban)