Női és férfi világrész a törzsi társadalmakban

Az az ősi világkép, amelyet a vadászok kapcsán ismertettünk, jellemző a termelőkre is. Ők is szimmetrikusnak látják a világot, s analógiásan gondolkodnak: rejtett kapcsolatot látnak a világ hasonló jelenségei között. Sőt, ez a világkép valószínűleg éppen a termelő korszakban teljesedett ki. Catal Hüyük-i agyag nőalak A világ férfi és női, termékenyítő és termékeny részre osztása – szó volt róla – megjelent a vadászoknál. Még tovább erősödött azonban ez a párhuzam azután, hogy az emberek áttértek a termelő életformára, s a föld megtermékenyítését a magok elvetésével, az állatok szaporítását a pároztatással maguk végezték. Azt a csodát, ami éppen az ő tevékenységük folytán és folyamatosan a szemük előtt játszódott le – s amit mindenki átélt már, aki valaha kertészkedett –, a növények évenkénti újrasarjadását, az állatok szaporodását kénytelenek voltak összefüggésbe hozni családjaik újszülötteivel, az évszakok, a meleg és a hideg, eső és szárazság, napfény és sötétség évenkénti váltakozásával, a környező természetes növény- és állatvilág újjászületésével és halálával. Így a Föld, Földanya kiemelkedett a többi szellemlény közül, kultuszuk különleges szerepet kapott. A Hold, a vizek, a különféle mélységgel rendelkező helyek (barlang, kút, szakadék) összefüggése a női elvvel és termékenységgel, erősödött és kiteljesedett. Ezzel szemben termékenyítő, fényt és csapadékot bocsátó égistenség, napistenség emelkedett ki; mellette a termékenyítő, férfi elvvel azonosultak a kimagasodó sziklák, hegyek, a meleg és fényes dolgok, mindenekelőtt a tűz, bizonyos állatok hímjei (például a ló, a bika), sőt, bizonyos eszközök is, például a későbbi paraszti kultúrában az eke, ezt megelőzően valószínűleg az ásóbot és a kapa. Ennek megfelelően a szántás – korábban az ásóbottal, kapával történő talajlazítás – a megtermékenyítő násszal lesz azonos, a hasonlóság elve alapján.
Minden termelő természeti népnél és civilizáció kori paraszti kultúrában is megtalálható ez a világszemlélet. A világnak ez a két részre osztása alapvető szerepet játszik olyan későbbi nagy vallásokban, mint a kínai taoizmus, konfucianizmus, erős nyomot hagyott az iráni vallásban, és – bár jóval haloványabbat – a kereszténységben is.
A magyarok elődei is tisztelték a Földanyát, erre utal az is, hogy a kereszténység felvétele után Máriának olyan mellékneveket adtak, őt és Szent Annát olyan „funkciókkal” látták el (például gyümölcsoltó, terméketlen asszonyokon gyermekáldással segítő, virágszentelő), melyek a termékenységre utalnak, vagyis Mária és Szent Anna tiszteletével talán korábbi Földanya tiszteletét váltották fel. (Szent Anna ilyenfajta tiszteletének az lehetett az oka, hogy egyes területeken Mária szüzességét összeférhetetlennek tartották a termékenységistenséggel, más területeken viszont ezen a problémán felülemelkedtek.) Az ősi Földanya kultuszával is szokták magyarázni Emese és a turul legendáját. Totemisztikus kapcsolódásáról és az „em” szókezdet „anya” jelentéséről már volt szó, akárcsak a székelyek és csángók Holdasszonyáról. (Hozzá kell tenni: a Földanya, a termékenységet adó, gyermekáldást elősegítő nő tisztelete olyan természetesen adódik a termelésből és a mágikus gondolkodásmódból, hogy ilyen párosítások bármikor kialakulhattak vagy újra kialakulhatnak parasztok körében, nem okvetlenül ősrégi hit makacs megőrzéséről van szó.)
A Földanya kultuszára utalhatnak az európai neolitikus sírokban talált női szobrocskák, melyek általában stilizáltabbak, egyszerűbbek, mint a vadászkultúrák „Vénuszai”, de szintén a termékenységgel kapcsolatos testrészeket emelik ki. Érdekes ugyanakkor, hogy a bronzkori síroknál ezeket harcosok alakjai váltják fel. Eredhet ez a társadalmi átalakulásokkal, a gazdagodással járó háborúskodások megnövekedéséből, és a parasztok közül kiemelkedő, a földműves munkától eltávolodó harcos vezető réteg értékeiből, új szemléletéből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Földanya kultusza a parasztok körében teljesen megszűnt volna, hiszen jelen van az újkori paraszti világképben is.