Csere és ajándék a törzsi társadalomban
A javak cseréje itt is szorosan összefügg a családi kötelékekkel. A család (értsd: nagycsalád) által együttesen megtermelt javak közösek, mint a mai kiscsaládban. Itt a legáltalánosabb reciprocitás a jellemző. Bár néha együttműködhetnek más családokkal, általában egymás mellett, egymástól függetlenül gazdálkodnak. A falu határa, a föld közös, de meghatározott, elkülönített részeit használja az egyik illetve másik család. Ez még a kevéssé központosított törzseknél is így van. A családi gazdaságok azonban mégsem teljesen elszigeteltek.
A közeli családok és ágazatok között itt is ajándékozási kötelezettségek léteznek. Ennek társadalmi feladatai is vannak: fenntartani a jó viszonyt, a békés állapotot. De gazdasági jelentősége sem lényegtelen: a szegényebb, gyengébb termést betakarító családot köteles a rokonság megsegíteni. A távolabbi falvak felé haladva a reciprocitás egyre inkább kiegyenlített lesz, vagyis az ajándékért, javakért cserébe egyenértékű viszonzást várnak. Ilyen cserékre általában olyan falvak között kerül sor, melyek különböző termékeket állítanak elő. Gyakran szakosodnak az egyes térségek, falvak valamely kézműves termékre, melyet ugyan a másik is előállít, de kevésbé ügyesen, kisebb választékban. A csere során nem a meggazdagodás vágya vezeti őket, hiszen gondolkodásmódjuktól ez idegen, nincsenek távlati terveik. A cél a szükségletek megfelelő kielégítése. Így a családok nem önellátóak, hiszen másnak is adnak, ajándékoznak és cserélnek. Viszont termelésük célja pusztán a saját szükségletük megfelelő kielégítése jórészt közvetlenül, de kiegészítésképpen csere útján is. A cserének és ajándékozásnak egy egészen bonyolult, a közvetlen szomszédoktól az egészen a többszáz kilométeres távolságban lévő szigetekig kiterjedő formáját (úgynevezett kula) figyelték meg a Trobriand-szigeteken, Új-Guineától keletre.
A központi raktár a törzsi társadalomban
A fennmaradó felesleget – egy valamennyire is központosított törzsben – a főnöknek adják, forma szerint mint ajándékot. Valójában közös készletet teremtenek, amiből a főnök segíteni tud, ha nagyobb rokonsági egységek, falvak vagy térségek jutnak ínséges helyzetbe. Az éhes gyereknek az anyja, a nélkülöző családnak az ágazat, az ágazatnak a falu, a falunak a törzsi központ ad, ha rászorul. A törzsi raktárból kerülnek ki a szövetséges törzseknek küldött ajándékok is. A központi raktárból kell ellátni az isteneket is áldozatokkal. Ez az úgynevezett ceremoniális alap nagyon jelentékeny, a „földi” hasznosítású vagyonnal vetekedő is lehet. Ezt a rendszert, a javaknak központba való beadását és onnan való újraosztását központi újraelosztásos rendszernek, vagy redisztribúciónak (szó szerint: újraosztás) nevezik.
Távolsági kereskedelem az őskorban
Szomszédos törzsek egymás közötti viszonyát – a feleségek alkalmi kicserélésén, vérszerződés-rítuson kívül – a kölcsönös ajándékok tehetik szívélyessé. De a különböző, főleg távolabbi törzsek közötti viszonyt többnyire már nem a szívélyes ajándék, hanem a valódi, haszonelvű csere jellemzi. Fejlettebb szinten komoly külkereskedelem alakulhat ki. A Közel-Keleten az egész térséget behálózó útvonalakon szállították például az obszidiánkövet, és más hasonló értékeket, sok száz kilométeren keresztül. A keleti távolsági kereskedelemről Jerikó kapcsán, az európai kereskedelmi hálózatról és kulturális egységről pedig a bronz megjelenése kapcsán már volt szó. A bronzhoz nélkülözhetetlen ón, az ékszerként használt borostyán volt különösen értékes exportcikk. A Baltikumból származó borostyánt a Balkánon is megtalálták, a kereskedelmi utak behálózták az egész korabeli Európát.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
