Oroszország adottságai
A kelet-európai óriási térségekben létrejövő szláv államok fejlődése lényegesen eltért a nyugatabbra eső térségekétől. Az éghajlat rendkívül szélsőséges volt. (Az abszolút hőmérsékleti maximum és minimum között Moszkvánál 82 C a különbség, ez Európa nagy részén 50-60 C körül mozog.) Termelésre a hosszú tél miatt csak 4-5 hónap volt alkalmas egy évben. A föld jelentős része különben is viszonylag terméketlen, agyagos-homokos volt, a kereskedést pedig nagyon megnehezítette, hogy kevés volt a hajózható folyó (negyed annyi jutott egy km2-re, mint Nyugat-Európában), viszont az utak ősztől tavaszig járhatatlanok a sártól. (Jellemző, hogy a középkori nagy pestis ugyan a Krímből indult, de Novgorodba évek múlva, Nyugat-Európán és a Balti-tengeren keresztül érkezett.) Mindezeket a kedvezőtlen körülményeket jól jelzi, hogy a népsűrűség töredéke volt a nyugatabbra eső országokénak (a Novgorodi Köztársaságban például a 16. században 1,8 fő/km2, Magyarországon 18). A földterület nagyobbik részét nagy, egybefüggő erdőségek foglalták el. Míg Hollandia esetében a mostoha körülmények kihívást jelentettek, és egy rendkívüli fejlődés kiindulópontját adták, addig Kelet-Európában a lemaradás forrásává váltak. Az éghajlatot, vagy az elszigeteltséget ugyanis nem lehet szorgos munkával "lecsapolni", mint ott a tengert. Ilyen viszonyok között a mezőgazdaság nem tudott jelentős felesleget termelni, a társadalom gyakorlatilag önellátó volt, a megtermelt javak nem igen hagyták el a birtokok és zárt faluközösségek határait. A parasztok jelentős része még szabad volt, de ők is a léthatáron éltek, más részük személyi szabadságuktól megfosztott, adható-vehető földműves, ún. holop. Ezek részben földesúri függésben éltek, de nagyrészt az állam tulajdonát jelentették. A földművelés mellett (elsősorban a búzánál gyengébb minőségű rozs bírta ezt az éghajlatot) még fontos volt a vadászat, halászat, gyűjtögetés. A társadalomnak csak kb. 2%-a volt városi, míg az európai átlag 15% körül mozgott. A városok ráadásul nem rendelkeztek semmiféle kiváltsággal, mint a nyugatiak, melyek fejlődésüket lehetővé tették volna. Jogállásuk az állami parasztokéhoz hasonló volt, kézműveseik állami megrendelésre termeltek, vagy a város lakóit látták el, a falusiak nem vettek tőlük. De emellett az Árpád-kori magyar szolgáló falvakhoz hasonló, kézműves termékekkel szolgáló állami falvak is léteztek. A pénzforgalom alacsony szintű volt, nemesfémbányászat nem volt. A gazdasági fejlődés megrekedéséhez a rossz természeti viszonyok mellett az is hozzájárult, hogy ezek a térségek évszázadokon keresztül tatár elnyomás alatt éltek. A tatár katonaállam kezdetben szinte évente felégette és végigrabolta az orosz fejedelemségeket, később a hadjáratok ritkultak és a kemény adóztatás váltotta fel. A meleg tengerektől való elzártság, az óriási szárazföldi távolságok az orosz területek nagy részét elszigetelték az európai hatásoktól. Az elmaradott gazdasági és társadalmi viszonyok mellett részben ezzel is magyarázható, hogy a társadalom és az uralkodó szerződésére épülő rendi társadalomfelfogás és nemesi-városi szervezkedés itt ismeretlen volt. A fejedelmek mellett működő ún. duma csak tanácsadó testület volt. Így a fejedelmek szinte korlátlan hatalommal rendelkeztek. (Kivétel volt a Lengyelországgal hasonló körülmények között és irányban fejlődő, Balti tenger melletti Novgorodi Köztársaság.) A nyugati szellemi irányzatok (az újkorban a humanizmus, reneszánsz, reformáció, barokk, egyetemek, természettudományi felfedezések stb.) nagyjából érintetlenül hagyták Kelet-Európát, a gondolkodást béklyóba kötötte a bizáncias ortodox egyház merev ragaszkodása a hagyományokhoz.
A cári autokrácia
A 14-15. század folyamán a korábban jelentéktelen moszkvai fejedelemség fontos szerepet játszott abban, hogy az orosz területek lerázták magukról a tatár igát, és fokozatosan egyesíteni is tudta az oroszok lakta földeket. A fejedelemség a középkori kezdetek óta a 15. század végéig 280-szorosára növekedett, Európa legnagyobb egybefüggő területű állama lett. (Ötször akkora, mint Franciaország, miközben fele annyi lakosa volt.) Az új területek "begyűjtésében" és a sokféle terület eggyé olvasztásában fontos szerepet játszott III. Iván nagyfejedelem (1462-1505). A megszerzett földek négyötödét elkobozta eredeti birtokosaiktól, és szolgálati földként osztotta ki újra. Így a 16. század végére a földek nagy része olyan közép- és kisbirtokos réteg kezébe került, mely szolgálatok fejében, nem örökletesen birtokolta. Magát a reformot nem lehetett volna végrehajtani a fejedelem különösen nagy hatalma nélkül, következménye pedig az lett, hogy ez a hatalom csak tovább növekedett. Az ún. szolgáló nemesség ugyanis kiszolgáltatottabb volt a régi birtokosoknál, hiszen ha nem szolgálta odaadóan a cárt, földjét elveszthette. Így továbbra is képtelen volt bármiféle rendi szervezkedésre. Az uralkodó egyúttal egy fegyelmezett, csak őhozzá hű, kb. 25 ezer fős hadsereghez is jutott, mellyel sakkban tarthatta a nagybirtokos ún. bojárokat. (Zsoldos erőt nem tudott volna felfegyverezni, mert fejlett gazdaság és pénzviszonyok nem lévén, nem volt hozzá elegendő adóbevétel.) A szolgálati földek a következő két évszázad folyamán fokozatosan örökletessé váltak, de akkor már a cár rendelkezik másféle katonasággal is. Míg korábban a fejedelmek is faépítményekben laktak, III. Iván idején Moszkvában megkezdik a Kreml építését. Az uralkodói autokrácia (önkényuralom) IV. (Rettenetes) Iván (1533-1584) idejében lett teljes. Miután Bizáncot bevették a törökök (1453), IV. Iván magát koronáztatta "harmadik Róma" császárává. (A tisztséget oroszul cárnak mondják.) Egyben az orosz egyház vezetője is lett, püspökeit tetszése szerint mozdíthatta el. Kelet és Dél felé terjeszkedve elfoglalta a Volga környéki tatár kánságok területét és benyomult Nyugat-Szibériába. (Itt elszórtan kis halászó-gyűjtögető finnugor csoportok éltek.) Az orosz birodalom ezzel kétszeresére nőtt, miközben kicsi de fontos területeket veszített nyugaton: a Balti tengeri kijáratot. Ezt részben a svédek, részben a Báthori István király vezette lengyelek foglalták el. Ugyanakkor angol felfedezők megtalálták a nyáron hajózható átjárót az Északi-tengeren Oroszország felé, itt kikötő épült és szerény kereskedés indult. IV. Iván élete utolsó szakaszában, egyre zavarodottabban politizált. Mivel betegesen félt attól, hogy hívei felkelnek ellene, párezer szolgáló nemest nagyobb földdel és különös hatalommal ruházott fel. A belőlük szervezett testőrséggel saját nemessége ellen folytatott kegyetlen háborút. (Ebben az időszakban a Novgorod körüli falvak teljesen elnéptelenedtek, de még a Moszkva körüli paraszti porták lakóinak négyötöde is kipusztult vagy elmenekült.) IV. Iván felfordult állapotokat hagyott maga után, uralmát több évtizedes anarchia, és Lengyelország térnyerése követte. Miután az ősi Rurik dinasztia tagjai, és a nyomukban fellépő álcárok is kihaltak, egy fiatal bojárt emeltek trónra, Mihail Romanovot, akitől a Romanov dinasztia uralkodását számítjuk (1613). A 17. század folyamán helyreállt a rend az országban. Oroszországban csak ez idő tájt egységesült a jobbágyság helyzete, de a holopok szintjén: röghöz kötő rendeletek tiltották meg elköltözésüket. Szabad parasztok közösségei csak a Fekete-tengertől északra, a Don és Dnyeper vidékén maradnak. Az itt élő orosz és ukrán parasztok (ún. kozákok) maguk választották vezetőiket (hetman, atamán), határvédelmet és katonai szolgálatot is vállaltak. Közben folytatódott az orosz terjeszkedés: felfedezték, és bekebelezték Szibériát, egészen a kínai határig és a Csendes óceánig. Ez könnyen ment, hiszen igen gyéren lakott térség, és egyetlen jelentős hatalom sem állt itt az orosz terjeszkedés útjában. Dél-nyugaton a kisebb de népesebb Ukrajnát is csatolták a birodalomhoz. (Nem ismert azelőtt a történelem ekkora kiterjedésű birodalmat.)
I. Nagy Péter politikája Oroszországban
Az orszországi fokozatos fejlődés éveit I. (Nagy) Péter (ténylegesen 1689-1725) uralkodása zökkentette ki a kerékvágásból. A célja az volt, hogy Oroszországot európai nagyhatalommá alakítsa. Az első orosz cár volt, aki külföldre utazott (1696-97). A hatalmas termetű és erejű cár rangrejtve dolgozott Hollandiában és Angliában hajóépítő, fegyvergyártó és más üzemekben. (Összesen tizennégy kézműves mesterséghez értett.) Hogy felvehesse a harcot Svédországgal, flottát építtetett, fegyvergyártó és posztókészítő manufaktúrákat alapított. Tengerészeti akadémiát hozott létre, utakat, csatornákat, kikötőket építtetett. Nyugatról mesterembereket, szakértőket hívott be, orosz nemeseket küldött nyugati katonai iskolákba. A közigazgatást ésszerűsítette, nyugati mintára egyes szakterületekkel (pl. külügy, pénzügy stb.) foglalkozó főhivatalokat hozva létre. A nagy erőfeszítéseknek meg lett a külpolitikai eredménye. Az északi háborúban (1700-1721) Dániával, Lengyelországgal majd Poroszországgal szövetségben kísérelte megtörni az észak-európai svéd hegemóniát. XII. Károly svéd király - akit a kor egyik legnagyobb hadvezérének tartanak - Péter hátában a kozákokkal szövetkezett, és mélyen benyomult Ukrajnába. Itt azonban Péter döntő győzelmet aratott felette (Poltava 1709). Később már magát Svédországot fenyegette, de ekkor szövetségesei megijedtek tőle, és különbékéket kötöttek. Péter így is megtarthatta a Balti-tengeri kijáratot, és itt alapította meg új fővárosát, Szentpétervárt (1703). Befolyását ki szerette volna terjeszteni Lengyelországra is, II. Rákóczi Ferenc fejedelmet téve meg lengyel királynak, és a Fekete-tenger északi partvidékére, mert ez part egész évben összeköttetést biztosított volna a külvilággal. Ez már nem sikerült. De Oroszország ennek ellenére mostantól kezdve nagyhatalomként vett részt az európai hatalmi harcokban, politikai és szellemi értelemben is Európa részévé válik.
I. Nagy Péter súlyos hagyatéka
Nagy Péter cár, az orosz hagyományok felforgatója egy új orosz hagyományt teremtett a 17. században: a nagyhatalmi helyzetért cserében országa nyugalmát és jólétét áldozta fel. A hatalmas adók megnyomorították az embereket. Egyes becslések szerint ebben az időben negyedével csökkent az ország lakossága. Csak a főváros építése százezernyi ember életébe került. Lényegtelen részletkérdésekben is ragaszkodott a nyugati mintához: így például kötelezővé tette a nyugati öltözetet, bojárjait arra kötelezte, hogy nyugatias barokk palotákat építsenek az új fővárosban (hogy az majd Versailles-hoz hasonlítson), átvette a nyugati időszámítást. De nem formálhatta át ilyen rövid idő alatt a gazdaság, a társadalom, a gondolkodásmód lényegét. Mivel sem szabad munkaerő, sem belső piac nem létezett, manufaktúráiban állami parasztok dolgoztak, robot munkában, állami megrendelésre. Robotban végezték a hadiszolgálatot és a középítkezéseket is, és ők fizették a töméntelen adót, hiszen gazdag városok továbbra sem voltak. A cár egyeduralma ezért nem jelölhető a nyugati abszolutizmus fogalmával, sokkal inkább volt önkényuralom (autokrácia). A nemességet hivatali, és katonai szolgálatra rendelhette, és tizennégy ragfokozatra osztotta be őket. A nemesek egyetlen érvényesülési módja az volt, ha minél engedelmesebben szolgálták a cárt, mert akkor magasabb rangfokozatot kaptak. Cserében azt tettek a parasztjaikkal, amit akartak: őket semmiféle jog vagy törvény nem védte. A modern közigazgatás, adóztatás, hadseregszervezés, üzemszervezet (manufaktúrák) egy kora középkori szintű gazdaságra telepedett rá, csak fokozva a megélhetési nehézségeket.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
