A francia nemesség
Franciaország 17. századi útja éppen ellentétes volt Angliáéval. Míg Angliában a parlament és az uralkodó harca a parlament győzelmével és a parlamentáris monarchiával végződött, addig Franciaországban az abszolutizmus kerekedett a rendi mozgalmak fölé. XIV. Lajos idejében (tényleges uralma: 1661-1715) a királyi hatalommal szemben már egyetlen erő sem tudott vagy akart fellépni. A nemesség intézményei teljesen kiszorultak a hatalomból. Kárpótlásul a központi hatalom megvédte a nemesek kiváltságait: gyakorlatilag adómentesek voltak, a törvények előtt kivételes elbánásban részesültek, a parasztoktól a használt földért cserében járadékot kaptak. Ellentétben az angol és holland nemesekkel, a franciák nem foglalkoztak vállalkozással, pénzügyletekkel. ("Noblesse oblige" - a nemesség kötelez, mondták a francia nemesek. Vagyis a munka rangon aluli dolog.) Erre továbbra sem kényszerültek rá, hiszen régi életformájukat, kiváltságaiknak köszönhetően, munkátlanságuk ellenére is fent tudták tartani. Az ország legelőkelőbb néhány ezer nemese számára XIV. Lajos felépíttette a Párizs melletti versailles-i kastélyt. Az itt élő udvaroncoknak nem volt más dolguk, mint hogy részt vegyenek a ceremóniákon. Hajbókolásuk mértékével arányosan kaptak járadékokat, méltóságokat, katonai rangokat, egyházi jövedelmek haszonélvezetét. Cserében viszont - akárcsak kevésbé rangos vidéki társaik - kimaradtak az ország irányításából. Mindezért már nem zúgolódtak, úgy érezhették, jó üzletet kötöttek. A szertartások középpontja, szinte vallásos imádat tárgyaként maga a "Napkirály", XIV. Lajos volt. Felkelésénél, lefekvésénél, étkezéseinél jelen lenni a legnagyobb megtiszteltetésnek számított. Öltözködését, mozdulatait mindenki utánozta (ő hozta például divatba a magas parókát, ami azután nemcsak a francia udvaroncok között, hanem a többi európai udvarban is elterjedt). Maga is részt vett az udvari balettelőadásokon (általában a Nap szerepében, vagy valamely antik istent alakította), udvarában tartotta előadásait Moliere társulata. A kastély és az azt övező, mértanilag megtervezett kert (ún. francia kert) is követendő például szolgált minden európai udvarnak és nagybirtokosnak. (Magyarországon a fertődi kastély utánozza kicsiben Versailles-t.)
A francia abszolutizmus
A 17. századi Franciaország igazi nagyságát nem az öntelt, de átlagos képességű Napkirálynak köszönhette, hanem annak a szakképzett hivatalnokgárdának, mely Richelieu reformjai nyomán továbbra is ésszerű irányítója volt az országnak. A főhivatalnokok gyakran polgári származásúak voltak, de tevékenységükért nemességet kaptak ("taláros nemeseknek" is hívták őket, a hivatalnokok köpenye, vagyis talárja alapján). A született nemesek ("kard nemessége") mélységesen lenézték a talárosokat, akik nem hízelgéssel és intrikákkal, hanem munkával töltötték napjaikat a versailles-i kastély erre elkülönített szárnyaiban. A francia állam már a rendi önkormányzatot sem ismerte, az egyes tartományok élén a központ utasításait végrehajtó hivatalnokok, az ún. intendánsok álltak. A félszázezernyi királyi hivatalnok figyelme és irányítása az ország egész életére kiterjedt. A gazdaság fő irányítója szintén egy polgári származású főhivatalnok volt, Jean Baptiste Colbert. Ő dolgozta ki azt a gazdaságpolitikát, mely a bevételeket duplájára növelte, s amelyet merkantilizmusnak neveznek (merkantil: kereskedelmi, olaszul). Lényege, hogy a kereskedelemben sok árukivitelre, kevés behozatalra törekedett. A kivitel ellenértékének egy része így nem áru, hanem pénz, nemesfém lett, amit nagy mennyiségben halmozhatott fel. Mindezt Colbert úgy érte el, hogy támogatta a magán manufaktúrákat és állami pénzből sok újat is hozott létre. A külföldi iparcikkek behozatalát magas védővámokkal nehezítette, az áruimport helyett maguknak a külföldi iparosoknak a betelepítésén munkálkodott. Az egyes tartományok közötti belső vámokat viszont nagymértékben csökkentette, hogy ösztönözze az országon belüli kereskedelem növekedését. Mindennek hatására igen fejlett lett a francia ipar, elsősorban a textilipar (ez adta az ipari termelés 2/3-át), valamint a hadiipar, de gyorsan fejlődött a luxuscikkek (szőnyeg, porcelán, tükör, üveg, parfüm stb.) gyártása is. A kereskedelmi flotta hajóterét megnégyszerezte, növelte a gyarmatokat Észak-Amerikában (Louisiana a királyról kapta nevét), Indiában. Franciaország gazdasága így számos téren megelőzte Hollandiáét, de még elmaradt Angliáétól. Colbert gazdaságpolitikája a polgárságot békítette meg az abszolutizmussal, mert biztosította gyarapodását. Így volt miből fizetnie a nagy állami adókat. A francia nagyság másik támasza a szintén korszerűen és ésszerűen megszervezett hadsereg volt, mely a hatalmas bevételek felét emésztette föl. Tisztképző iskolát hoztak létre, itt jelent meg először az egyenruha és a kaszárnya. Ez már állandó, "szakképzett" és reguláris hadsereg volt, vagyis olyan haderő, amelyben a kiképzéstől a csatatéri vezényszavakig minden tevékenységet szigorú szabályzat (regula=szabályzat) határozott meg. A francia hadsereg lett a minta a többi európai hadsereg számára is. Létszáma a 17. század második felében négyszeresére, a flotta hajóállománya pedig tízszeresére nőtt. Az ország határai mentén hatalmas erődvárosok jöttek létre: ezek is mintául szolgáltak más országoknak. XIV. Lajos idején Franciaország, folyamatos háborúzások közben tovább növelte rendkívüli hatalmát és befolyását Európában. Határa mentén gazdag tartományokat, városokat hódított el a Német Birodalomtól és Spanyolországtól. A francia hegemónia éveire emlékeztetett a későbbi évszázadokban is, hogy a diplomácia nyelve ekkor lett a francia.
Válság XIV. Lajos uralkodása végén
XIV. Lajos uralkodásának második felében válságtünetek jelentkeztek Franciaországban. A bevételek már nem tudtak lépést tartani a háborúk költségeivel, az adók egyre elviselhetetlenebbekké váltak. Az egyre önkényesebb király megvált Colbert-től, és korlátolt hitbuzgalomból visszavonta a nantes-i ediktum (1598) azon rendelkezéseit, melyek nyilvános vallásgyakorlatot engedélyeztek a hugenottáknak. A rendelkezések hatására kb. 200 ezer hugenotta hagyta el az országot, főleg kézművesek, ami súlyosan hatott a gazdaságra. A legsúlyosabb következményei azonban a spanyol örökösödési háborúnak lettek. Mikor a spanyol Habsburg-ág utolsó férfi sarja meghalt, örökségére ketten tartottak igényt: Habsburg Károly, I. Lipót császár fia, és Anjou Fülöp, XIV. Lajos francia király unokája. A francia hegemónia további terjeszkedése egyetlen nagyhatalomnak sem állt érdekében. Így az örökösödési háborúban (1701-1713/14) Anglia, Hollandia, Portugália és Poroszország a Habsburgok oldalára állt. (A franciákat csak a bajor választó támogatta, meg a magyarok Rákóczi-vezette szabadságharca.) A franciákat a teljes vereségtől az mentette meg, hogy a Habsburg trónkövetelő, Károly - miután bátyja meghalt - a császári trónra lépett (1711). A szövetségesek - különösen Anglia - így most már attól kezdték félteni a nemzetközi erőegyensúlyt, hogy egyetlen kézben egyesülnek az "osztrák" és "spanyol" Habsburg területek. Ezért Anglia 1713-ban békét kötött Franciaországgal, amihez egy év múlva a császár is csatlakozott. A békeszerződés kimondta, hogy XIV. Lajos unokájáé a spanyol trón, de Franciaországnak és Spanyolországnak sohasem lehet közös uralkodója. A spanyol korona leggazdagabb tartományai viszont (Belgium, Lombardia, Nápoly, Szardínia) az osztrák-habsburgoknak jutottak. Anglia a kanadai francia gyarmatokból szerzett részeket, Spanyolországtól a Gibraltárt, és az amerikai spanyol gyarmatokkal folytatott kereskedelem jogát szerezte meg. Franciaország tehát le kellett mondjon az európai hegemóniáról, de továbbra is a legerősebb szárazföldi hatalom maradt. A kultúra terén kialakult vezető szerepét viszont megőrizte. XIV. Lajos és utódainak Versailles-a, építészete, kertjei, színháza, öltözködése, tudományos Akadémiája, állam- és hadseregszervezési megoldásai követendő példát jelentenek a későbbiekben is.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
