"[Az ég] kellő-közepiben vagyon a nap, ki az ő maga tengelye körül való iszonyú sebes forgásával a mü egünköt minden bennelevő állatokkal [dolgokkal] egyetemben éppenséggel forgatja. […] Amely részei [bolygói] ennek az égnek a naphoz közelb vagynak, leggyorsabban forgattatnak őtőle, amelyek távulabbtávulabb, azok későbben-későbben. Mivel tapasztalván megtapasztaltuk, hogy az érzékenységek [érzékszervek] gyakorta megcsalnak, okosság penig soha annak felette [nagyon] nem hinni, aki münköt avagy csak egyszer megtréfált, mert naponként számtalant láttatunk álmunkban érezni vagy képzelni, amelybe semmi sincs; nincsen is az ilyenformán kételkedőnek semmi bizonyos jele, mellyel álmát imettétől [ébrenlététől] bizonyosan megkülömböztethetné. Így kételkedvén azért, egyelőször [először is] könnyen feltehetjük, hogy se Isten, se ég, se föld, se semmi test ne legyen, és hogy magunknak se kezünk, se lábunk se semminemű tagunk ne legyen: mindazonáltal hogy mü magunk, akik így gondolkodunk és kételkedünk, semmik ne volnánk, azt semmiképpen meg nem engedhetjük, mivel magával ellenkeznék, ha azt vélnők, hogy ami gondolkodik, azonba [azonközben] amíg gondolkodik, ne légyen. Minekokáért ez: Én gondolkodom, ezért vagyok: minden megtudható dolgok között legfőbb és bizonyosabb."