Az újkor (1492-1914) | Sulinet Tudásbázis

Tananyag választó:

Katolikus térnyerés a 18. századi Magyarországon

A 18. század a művelődés területén is az újjáépülés, fellendülés, kibontakozás korszaka volt A tatai kálvária kápolna Magyarországon. A vezető szerepet még az egyházak játszották, mindenekelőtt a katolikus. A 16-17. század fordulóján nagyrészt református ország a 18. századra túlnyomórészt újra katolikus lett. Ezt az egyházat erősítette az ellenreformáció, majd az, hogy a töröktől felszabadított területeken az udvar a birtokok nagy részét katolikus arisztokratáknak illetve az egyháznak juttatta. A parasztok pedig követték uraik vallását. Növelte a katolikusok részarányát, hogy az elnéptelenedett országba az állam főként katolikus parasztokat telepített, valamint hogy az erdélyi görög keleti egyházat beolvasztották a katolikus hierarchiába, meghagyva saját szertartásrendjét és a görög nyelvű igehirdetést (görög katolikus egyház). Ebben az évszázadban alakult ki a Szent Jobb (Szent István jobb kezének, mint ereklyének) kultusza, a Szent István nap (augusztus 20.), ekkor öltötte végleges formáját a Szent Korona kultusza, ahogy felerősödött Szűz Mária tisztelete és kialakult a "Regnum Marianum" (Mária országa) eszméje. Eszerint Magyarország fő védelmezője ("Patrona Hungariae") Szűz Mária, így az ország Mária országa lett. Ekkor alakult ki a pompás körmenetek, zarándoklatok szokása, kálváriák, kegyhelyek építésének gyakorlata, számos szerzetesrend kapott birtokot az országban. Mindezek a jelenségek a katolicizmus térhódítását mutatták. A magyar katolikus egyház nemcsak a bécsi központosítás eszköze volt, vezetői a magyar arisztokraták, tagjai a nemesség köréből kerültek ki, ideológiája - ha Habsburgpárti volt is - a rendiséget támogatta. A református világ a Felső-Tisza vidékre húzódott vissza. Ez őrzött meg legtöbbet a kuruc politikai hagyományból és viszonylagos távolságot tartott a nyugati divattal és az udvarral szemben (egyéb vallások: evangélikus, görögkeleti). A kor stílusa nagyrészt a barokk volt. Emlékei ma is fellelhetőek mindenhol - ebben a stílusban épült újjá az ország. Barokk valamennyi városunk történeti magja, polgárházai, és legtöbb temploma. Alig van falusi templom barokk külső és berendezés nélkül. Ekkor épültek a püspöki székhelyek hatalmas katedrálisai és a főúri kastélyok.

Az oktatás a 18. századi Magyarországon

Az egyházak kezében voltak a falvak betelepülésével terjedő egytermes, egytanítós elemi iskolák, és a városok középiskolái is. Ezek közül a legtöbbet a jezsuiták működtették. Miután a jezsuiták több világi uralkodóval összekülönböztek, a pápa 1773-ban feloszlatta a rendet. (Csak 1814-ben alakul újjá.) A feloszlatást követően az állam szerepe megnövekedett az oktatásban. A rend vagyonából tanulmányi alapot hoztak létre, amivel az állam rendelkezett. Mária Terézia a Ratio Educationis ("A nevelés rendje") elnevezésű rendelettel (1777) minden egyházi iskolát állami felügyelet alá vont. Szabályozta az iskolák szervezetét, felügyeletét, tananyagát, elrendelve a gyakorlatiasabb tantárgyak (matematika, természetismeret, magyar történelem, gazdálkodási ismeretek) bevezetését vagy súlyának növelését a teológiával és a latinnal szemben. Növelte a falusi és mezővárosi elemi iskolák jelentőségét, ahol a parasztságot az alapismeretekre és szakmákra oktatták. (A rendelet előkészítői, megszövegezői felvilágosult magyar szakemberek voltak.) A század folyamán egyre népszerűbbek lettek és számban is növekedtek a piarista gimnáziumok. (A piarista, vagy más néven Kegyesrendet Calasanci Szt. József alapította, aki Rómában a 16. század végén maga köré gyűjtötte az elhagyott és szegény gyerekeket, és tanítani kezdte őket. A 17. század folyamán egész Európában elterjedtek iskoláik. Magyarországon 21 iskolát működtettek.) A piaristáknak nem volt nagy vagyona, így jobban rászorultak Népiskola a 18. századi Magyarországon Népiskola a 18. századi Magyarországon a társadalom támogatására, és jobban igyekeztek megfelelni az elvárásainak is. Talán ez volt az oka, hogy magyar történelmet is tanítottak, valamint több matematikát és főleg: korszerűbb természettudományos ismereteket (Galilei, Descartes, Newton nézeteit is). Hatásukra az új természettudományt fokozatosan befogadták a jezsuiták is. Az ország egyetlen egyeteme, a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem kezdettől jezsuita irányítás alatt állt, vezetőit is a rend nevezte ki, így önkormányzattal nem rendelkezett. De tananyagának korszerűsödése már a jezsuita irányítás idején megkezdődött, és felgyorsult, mikor a rend feloszlatása után az egyetem állami felügyelet alá került. Ekkor a Ratio Educationis utasításai szerint orvosi karral és Mérnöki Intézettel (a Műegyetem elődje) egészítették ki, új társadalomtudományi, természettudományi, műszaki és gazdasági tanszékeket állítottak föl. Az egyetemet áthelyezték Budára (1777) majd Pestre (1784) és kellőképpen felszerelték (régiségtár, fizikai szertár, természetrajzi gyűjtemény, botanikus kert, csillagvizsgáló stb.). Az egész birodalom számára képzett bányamérnököket az állami selmecbányai bányászati akadémia, mely európai hírnévre tett szert. (Még a francia forradalmi törvényhozás ban is követendő példaként emlegették 1794-ben.) Itt ingyenesen tanítottak kémiát, ásványtant, kohászatot, fizikát és mechanikát, mégpedig elméletben és laboratóriumi gyakorlatokon egyaránt. Diákjai fele részben magyarországiak voltak, és - ami meglepő - többnyire nem nemesi származásúak. A református iskolák, kollégiumok (legfontosabb a debreceni és a sárospataki) szembeszegültek a Ratio Educationis utasításaival, mert ezekben a protestáns egyházak életébe való beavatkozást láttak. Így ezek az iskolák, hagyományaiktól eltérően, most a konzervatívabb világnézetet képviselték. Az iskolák nagyobb része azonban a század közepétől kezdett a skolasztika, a latin nyelv és teológia felől a gyakorlatiasabb, és a korszerűbb természettudományos ismeretek felé fordulni. Ezzel pedig a társadalmi felvilágosodás útját egyengették.

Tudomány Magyarországon a 18. században

A tudomány nyelve a 18. századi Magyarországon még a latin volt. A korszak tudósai - je Az Egri Líceum könyvtára Az Egri Líceum könyvtára lentékeny részben jezsuiták - későbbi korok tudományát megalapozó, lázas iramú adat- és forrásgyűjtő munkát végeztek a magyar történelem, egyháztörténet, helytörténet, földrajz, irodalomtörténet és néprajz területén. Felkutatták és kiadták a középkori okleveleket, kódexeket, fellelték a Halotti beszédet és más nyelvemlékeket, gyűjteni kezdték a népdalokat és mondákat, csillagvizsgálókat építettek, lexikonokat, szótárakat, atlaszokat szerkesztettek. Gyorsan nőtt az egyházi és magánkönyvtárak, ritkasággyűjtemények száma. Az eredeti tudományos felismerések és technikai találmányok azonban ekkor még ritkák voltak, és a kor magyar társadalma nem igazán tudott mit kezdeni velük. Már a Hollandiából hazatérő Apáczai Csere Jánost értetlenség fogadta, amikor Magyar Encyclopaediájában (1653) Descartes és Kepler tanait ismertette. A következő században pedig Kempelen Farkas csak szórakoztató sakk automatája révén tett szert elismerésre, pedig elfeledett hangtani kutatásai a modern nyelvészet előfutárává emelik (beszélő gépet is szerkesztett), emellett kitűnő gőzgépelgondolása is volt, de nem rendelkezett lehetőségekkel ahhoz, hogy a kísérleti modellt megalkossa. Sajnovics János csillagász és nyelvész pedig hiába ismerte fel a finnugor-magyar nyelvrokonságot, kortársai csak megmosolyogták. Nem itthon, hanem főként Bécsben tevékenykedett két kitűnő magyar tudós, a szabadkőműves Born Ignác geológus és a jezsuita Hell Miksa csillagász. A 18. századi magyarországi nemesi és értelmiségi közgondolkodás felvilágosodása a természettudományok iránti fokozottabb érdeklődéssel kezdődött; az új igényeket a piarista iskolák ébresztették és elégítették ki. A folyamatot a felvilágosult abszolutizmus siettette a katolikus egyház háttérbe szorításával, a jezsuiták kiutasításával, az oktatás átszervezésével. A Bécsben megforduló magyarok találkozhattak a francia irodalom és társadalomtudomány szerzőivel a könyvtárban és beszélgetések során; megismerkedhettek az itt is megjelenő szalonélettel és a szabadkőművességgel. Találkozhattak az elvek alkalmazóival, a reformkísérleteket kezdeményező főhivatalnokokkal. Ezzel magyarázható, hogy a magyar nemesi felvilágosodás első jelentős képviselője Bessenyei György (1747-1811), az udvari testőrség tagja volt. A magyar nemesség éppúgy a saját társadalmi törekvéseihez igazította az új eszméket, mint az uralkodók. Bessenyeiék elképzelései között nem szerepelt - természetesen - a nemesi kiváltságok eltörlése, a teljes jogegyenlőség. De nem voltak az abszolutizmusnak sem hívei, a hagyományos rendi nemzetfelfogás jegyében a nemesi szabadságok tiszteletben tartása, az uralkodó és nemesség közötti "társadalmi szerződés" érvényesítését kívánták. A vallási fanatizmus, a babonaság és tudatlanság visszaszorításától a nemzet felemelkedését és jólétét várták. Vallási és társadalmi türelmet, a kiváltságos rendeknek az alávetettekkel szembeni megértő és emberséges magatartását hirdették. Bessenyei programjának legfontosabb része a nemzeti művelődés és nyelv megújításának terve volt. Ellentétben a franciákkal, akik inkább az egyetemes emberi felvilágosodásra helyezték a hangsúlyt (bár a nemzeti politikai keretet, különösen Rousseau, fontosnak tartották), a németeknél, és tőlük keletre a felvilágosodás a nemzeti kultúra fellendítésének programjaként jelent meg.