Tananyag választó:
Felvilágosult abszolutizmus
Jegyzet szerkesztése:
A felvilágosult abszolutizmus Európában és Magyarországon - összegzés
Eszköztár:

Felvilágosodás és poltika Kelet-Közép-Európában a 18. században

A felvilágosult abszolutizmus politikáját folytatta számos uralkodó Európa perifériáján és félperifériáján, így Poroszországé, a Habsburg birodalomé, Spanyolországé, Portugáliáé, Svédországé vagy Itália sok kis uralkodója (a legtökéletesebbet Habsburg Lipót hozta létre a kis Toszkánában). E reformok több-kevesebb sikerrel lendítettek az adott ország gazdaságán, katonai erején, de egy idő után megrekedtek. A nemesség ugyanis csak egy bizonyos pontig viselte el a reformokat, és több esetben a francia forradalom is meghátrálásra és óvatosságra kényszerítette a fejedelmeket. Lengyelországban az ország hagyományainak megfelelően a felvilágosult reformpolitika nem a komoly hatalom nélküli uralkodótól, hanem a nemességtől indult ki (lengyel reformkor: 1763-1795). A reformer nemesek terve a liberum veto felszámolása, törvénykezési, pénzügyi és iskola reform bevezetése volt. Azonban kisebbségben maradtak, a nemesség nagyobb, maradi része ragaszkodott "ősi jogaihoz". A reformok, vagyis Lengyelország megerősödésének megakadályozása kedvéért a szomszédos felvilágosult abszolutizmusok először kívülről támogatták a maradi tábort, majd 1772-ben katonailag is beavatkoztak: Oroszország, Poroszország és Ausztria egy-egy darabot szelt le magának Lengyelországból. Ez csak növelte a reformtábort a maradék országban, ahol hamarosan a közoktatás felvilágosult átszervezésére került sor. Abszolutizmus hiányában azonban az ország katonai erejét nem tudták a környező hatalmak mintájára megerősíteni, ami a lengyel állam felszámolásához vezet.

Mária Terézia felvilágosult politikája 1767 után

A porosz katonai felemelkedés, Szilézia elvesztése a Habsburg Birodalmat is rákényszerítette arra, hogy korszerűsítse berendezkedését. Ez már az új eszméktől idegenkedő Mária Terézia uralkodása idején megkerülhetetlen volt. A felvilágosult intézkedéseket ösztönözték a tanácsadók (főleg Kaunitz) és az 1765-ben társuralkodóvá előlépő trónörökös, József is (ettől kezdve a császári címet is ő viselte). A reformok először az örökös tartományokban jelentek meg, majd általában néhány évvel később a Magyar Királyságban is bevezetésre kerültek. Könnyebb bevezetésük érdekében a királynő 1765 után nem hívta össze a magyar rendi gyűlést, törvények helyett rendeletekkel kormányozott. Az államszervezet korszerűsítése, ésszerűsítése után az egyház visszaszorítása, a jezsuita rend feloszlatása következett. Az 1777-es Ratio Educationis rendelet az oktatást a felvilágosodás szellemében szabályozta. Ennek az időszaknak a legfontosabb Magyarországra vonatkozó intézkedése az úrbéri rendelet (1767) volt. (Az úrbér szó a jobbágytelek használatáért járó feudális járadékot jelenti, a latin eredetű urbura szó "magyarítása". A rendeletet Ur báriumnak is szokták nevezni. Az "urbarium" a középkorban az az irat volt, melyben egy-egy földesúr meghatározta az őt megillető járadékokat.) A királynő az 1750-es évektől sok panaszlevelet kapott jobbágyoktól, melyek a robot-terhek elviselhetetlenségéről számoltak be, a Dunántúlon pedig kisebb lázadásokra is sor került. Ezért az úrbéri rendelet térségenként meghatározta a jobbágytelek fogalmát, nagyságát (16 és 40 hold között). A telekhez tartozott az ún. belső telek (ház, udvar, kert a faluban) és a külső telek (a falu határában található, a belső telekkel nem érintkező, szántóföld, kaszáló). Az úrbéri rendelet megjelenéséig a szántóföld parcellákat a legtöbb helyen a jobbágyok egymás között évente újraosztották; ezek a telkek most rögzültek. A jobbágynak lehettek az ún. telki állományon kívül is földjei, ezek után nem járt robot (pl. olyan irtványföldek, melyeket maga tett művelhetővé, a maga vagy ősei által telepített szőlők illetve a bérelt földek). Az úrbéri rendelet megszabta az így számított jobbágytelekhez tartozó szolgáltatások mértékét. Ez heti egy nap igás, vagy két nap gyalog robotot jelentett telkenként, vagyis aki például három teleknyi földet művelt, az heti három nap igás robottal tartozott. Először fordult elő, hogy az állam beavatkozott a jobbágy és földesúr viszonyába, részben az állami adófizetés zavartalansága érdekében. A királynő kijelentette: a rendelettel az volt a célja, hogy "minél jobban gondoskodjunk a szegény adózó nép megmaradásáról, […] következésképp az [államnak] adózó népet megóvjuk a földesuraknak minden igazságtalan és törvénytelen elnyomásától."

A felvilágosodás és az orosz cári hatalom

A felvilágosodás eszméi Oroszországba is elérkeztek, ahol II. Katalin cárnő (1762-1796) próbálta megvalósítani a filozófusok álmait. (Ő is levelezett Voltaire-rel és Diderot-val, de ha egy orosz felvilágosult író be merte mutatni könyvében az oroszországi helyzetet, azonnal száműzte Szibériába.) A merkantilizmussal lendített az ország gazdaságán, központosította a közigazgatást (az általa létrehozott kormányzóságok 1927-ig maradtak fenn). Korlátlan hatalmat épített ki, amit a külpolitikában hódításra használt: sikerült elfoglalnia a Fekete-tenger partvidékét (amivel I. Péter hiába próbálkozott), és befolyást szerzett a román fejedelemségek irányításában is. Ettől kezdve Oroszország a balkáni népek védelmezőjeként a Balkán esetleges meghódítójaként lépett fel. Később Poroszországgal és Ausztriával közösen megcsonkította, majd felosztotta Lengyelországot (1772, illetve 1793, 1795). De Katalin uralmi rendszere különbözött a többi felvilágosult uralkodó próbálkozásától. A jobbágyságot nem megvédeni igyekezett, hanem teljesen kiszolgáltatta a nemességnek. A nemesség politikai jogait a korábbi állapotokhoz képest nem csökkentette, sőt, kezdetben növelni próbálta. Összehívott egy választott emberekből álló testületet, amelyben a jobbágyok kivételével valamennyi orosz társadalmi réteg képviselve volt, és egységes törvénykönyv megteremtésével bízta meg. Miután a bizottság nem támogatta mérsékelt reformjait, egyszerűen feloszlatta, és továbbra is egyedül hozta meg rendeleteit. De mentesítette a nemességet egy sor kötelezettség alól (pl. kötelező katonai vagy állami szolgálat), és biztosította számukra, hogy csak nemesek ítélkezhetnek felettük, illetve a cár sem alkalmazhatott ellenük testi fenyítést. Szintén csak formálisan, de megteremtette a városi önkormányzatot is, vagyis olyan intézményeket vezetett be, melyek nyugatabbra nem az abszolutizmus, hanem a középkor és a rendiség velejárói voltak. A hatalom ténylegesen továbbra is erősen centralizált maradt. Hiányoztak az oktatást, a közegészségügyet, az élelmezést fejlesztő intézkedések is; a pravoszláv egyházat pedig különösebben nem kellett visszaszorítani, hiszen a cárnő volt a feje. Oroszország némi korszerűsítés után tovább haladt a korábbi (III. Iván, IV. Iván, I. Péter nevével fémjelzett), despotikus jellegű fejlődési úton.