A Habsburg Birodalomban Magyarországot fekvése és adottságai, illetve a bécsi gazdaságpolitika mezőgazdasági árutermelésre utalta. A mezőgazdasági élelmiszer- és nyersanyagtermelés súlypontja már a 18. század második felétől kezdődően és a francia háborúk óta gyorsuló ütemben a majorsági termelésre helyeződött át. Az árutermelésbe bekapcsolódott földesurak gondoskodtak arról, hogy a majorsági földterület kiterjesztése és az extenzív termelés révén minél nagyobb tömegű gabonát, egyéb élelmiszert, valamint gyapjút termelhessenek az örökös tartományok piacai számára. Ezt a törekvést erősítették a 19. század első évtizedében még csak elszórt jelenségként mutatkozó, a húszas évektől azonban megszaporodó korszerűsítési próbálkozások is. A nagy európai háborúk lezárultával azonban csökkent az igény a hagyományos mezőgazdasági termékek iránt. A földbirtokosok egy része a kieső jövedelmet újabb területek művelés alá vonásával igyekezett pótolni. Mások intenzív termelésre álltak át, a gabona helyett más növényeket és jobb módszereket igyekeztek meghonosítani. E modernizáló törekvést azonban jelentősen fékezte a hitel hiánya, amely a nemesi birtokok elidegeníthetetlenségéből, s ez által hitelképtelenségéből fakadt. A paraszti tömeges árutermelés - néhány nagy alföldi mezőváros, egyes bortermelő vidékek, kiváltságokkal rendelkező területek kivételével - legfőbb akadálya a földbirtokviszonyok változatlansága volt. A jobbágy-földesúri viszony megmerevedett. A jobbágy képtelen volt a felemelkedésre, ugyanakkor a robotmunka hátrányai visszahatottak a földesúri birtokra is. A paraszti gazdaság a századnak ebben az időszakában nem sokban különbözött középkori elődjétől: önellátásra rendezkedett be, mind a mezőgazdaság, mind a háziipari termékek (szerszámok, ruhanemű, háztartási eszközök) előállítása terén. A mezőgazdasági technika is inkább a középkor végi állapotokhoz állt közelebb, mint a korabeli, ipari forradalom utáni angolhoz. Vagyis főként fa- és részben vaseszközök, illetve állati igaerő használata, hagyományos technikák pl. dűlőrendszer, háromnyomásos gazdálkodás jellemezték. Az úrbéri viszonyok miatt a jobbágy nem volt igazából érdekelt a termelés növelésében, mert ez egyet jelentett a magasabb adózással. A 18. század vége óta kísérletek történtek iskolák felállításával, szaklapok megindításával a mezőgazdaság korszerűsítésének propagálására. Ugyanígy, fokról-fokra nőtt az érdeklődés a hazai adózó nép, a jobbágyság élete iránt. Tessedik Sámuel és Berzeviczy Gergely úttörő munkáinak számos folytatója akadt, különösen a gyakorló gazdák körében. Tessedik követőit a népnevelés, a parasztnép erkölcsi javításának eszméi fűtötték. (A felvilágosodás eszméinek térhódítása következtében a jobbágyságot ekkor már nem csupán adóalanyként, hanem a képzeletben már formálódó polgári nemzetek tagjaként is kezdték számításba venni.)