Kultúrák találkozása
A kora újkori nagy földrajzi felfedezések hatására egészen eltérő kultúrájú népek kerültek egymással kapcsolatba. Többnyire kölcsönös értetlenséggel álltak egymással szemben. Az amerikai, c sendes-óceáni bennszülöttek elképzelhetetlennek tartották, hogy a csodálatos jövevények hozzájuk hasonlatos emberek; sokszor megnyerhető isteni lényeknek hitték őket. Az európaiak pedig nem tudták, hogy az ő őseik is a "barbárok" kulturális szintjén éltek, s gyakran csak értéktelen, állatias lényeknek tartották a bennszülötteket, akiket szabad kiirtani, rabszolgasorba hajtani. Még a jó szándékú térítők is többnyire lusta, beszédre képtelen, állatias, szemérmetlen, tolvajló, babonás és bálványimádó lényeknek látták őket. Így mindenáron, akár kultúráik lerombolásával is igyekeztek a kereszténységet rájuk erőszakolni, hogy megjavítsák "erkölcstelen" viselkedésüket és megmentsék lelkeiket a mennyország számára. A jószándékú hittérítők csak azt nem értették meg, hogy többféle erkölcs, értékrend létezhet, az adott társadalom igényeinek, körülményeinek megfelelően. (Nem meglepő mindez, ha tudjuk, hogy az európaiak egymás hasonló világa felé is előítéletekkel közelítettek, s az Európán kívüli népek is hasonlóan viselkedtek egymás között.)
Az európai kultúra terjeszkedése a kora újkorban
A nagy földrajzi felfedezések utáni kulturális érintkezések veszélyekkel jártak, mert nem egyenlő erejű kultúrák között történtek. Európa a 16-17. századra igen megerősödött, így általában sokkalta gyengébb kultúrákkal kerültek szembe. Ez nagy kísértést jelentett, hogy egyszerűen le igázzák azokat, és gátlástalanul érvényesítsék érdekeiket. Márpedig ilyenek nagyon is voltak. Hiszen éppen azért indították felfedező útjaikat, mert hasznot kívántak hajtani a távoli földrészek ismeretéből, saját problémáikat kívánták megoldani, szükségleteiket fedezni azok kincseivel. Így nemesfémeket, drágaköveket, fűszernövényeket szerezni, mivel ennek híján volt Európa. Óhata tlanul hatalmi törekvések is kísérték a felfedezéseket: az újabb és újabb területek meghódítása növelhette a felfedező ország nemzetközi hatalmát, befolyását. Már az első találkozások után megkezdődött a kapcsolatok felvétele, és megindultak a kölcsönös ajándékcserék. A kereskedő telepek megjelenésével ezek rendszeres kereskedelmi kapcsolatokká nőttek. Ahol erős, nagynépességű kultúrákkal találkoztak az európaiak, ott ezek a kapcsolatok a 16-17. században még korlátozottak és kiegyenlítettek maradtak. Kína például csak kevés kereskedő telepet engedélyezett, és Indiával is - egyelőre - ezen a szinten maradtak meg a kapcsolatok. Máshol kezdetektől fogva egyenlőtlen csere folyt, az "árat" az európaiak diktálták, és a fosztogatásig is elmerészkedtek. Az európai (portugál, holland, spanyol, angol és francia) kereskedelmi telepek végig húzódtak Indokína, Indonézia és Afrika partjai mentén. Amerikában a kereskedelmi telepek viszonylag korán nagykiterjedésű gyarmatokká terebélyesedtek. A hódításokat a spanyolok kezdték. Hernán Cortés 1519-21-ben az azték, Francisco Pizarro 1532-33-ban az inka birodalmat igázta le. Módszereik hasonlóak voltak: kis sereggel benyomultak a birodalom közepébe, és foglyul ejtették az uralkodót. Ezután kemény harcok árán leigázták a vezető nélkül maradt országot. Sikerükhöz hozzájárult, hogy a birodalmakkal ellenséges indián kultúrák segítségükre voltak helyi ismeretekkel, nyelvtudással, katonai erővel, utánpótlással és a Hátország biztosításával. Fokozta előnyüket, hogy a birodalmak uralkodói bizonytalanok voltak, nem isteni lényekkel állnak-e szemben. Ezért - félelmeik ellenére - vendégként, szívélyesen fogadták az európaiakat. Mikor mégis harcra került a sor, az indiánok soraiban pánikot okoztak a fehérek lovai, fémöltözete, tűzfegyverei. Az sem volt lényegtelen, hogy az európaiak nem rettentek vissza semmiféle képmutatástól, szószegéstől és kegyetlenségtől, ha a hadjárat úgy kívánta. Elszántságukat növelte, hogy csak győzelem árán maradhattak életben, de ebben az esetben - reményeik szerint - hatalmas vagyonok vártak rájuk. Így a küzdelem az indiánok számára, magasabb létszámuk ellenére is reménytelenül egyenlőtlen volt. Az itt sorolt előnyöket élvezték az európaiak más térségek gyarmatosításakor is. Közép-Amerika spanyol leigázása után hajtották uralmuk alá a portugálok Brazíliát, az angolok és franciák Észak-Amerikát, a hollandok Indonéziát. A XVIII. században az angolok már Indiában terjeszkedtek, illetve megszerezték Ausztráliát. (A zsákmány olyan nagy volt, hogy sem erő, sem igény nem mutatkozott még ekkor arra, hogy Afrikát is bekebelezzék. Erre csak a XIX. században kerül majd sor.) Az elfoglalt területeket gyarmatokként az anyaországhoz kapcsoltak. Ellentétben az ókori gyarmatvárosokkal, ezek nagy kiterjedésűek voltak, és mindenben alá voltak rendelve az anyaország érdekeinek és irányításának. A gyarmati keretek között a kultúrák különféleképpen érintkeztek egymással. Egyes helyeken élénk kulturális keveredés indult meg. Brazíliában például a kisszámú portugál telepes viszonylag népes és nehezen leigázható területekkel találkozott. Így sok vegyes házasságot kötöttek, gyakori volt a fekete, indián és fehér keveredés. Ám a kultúrák itt sem voltak egyenrangúak. A latin-amerikai társadalmakban éles, átléphetetlen határok húzódtak a kiváltságos fehérek, a köztes helyzetű félvérek és az alávetett indiánok, feketék között. Máshol az európaiak keményebb ellenállásba ütköztek, itt az őslakók kultúrája háttérbe szorult - ez volt a helyzet például a közép-amerikai spanyol gyarmatokon. Végül ott, ahol az európaiak gyér lakosságú, könnyen leigázható területtel találkoztak, egyszerűen birtokba vették azt, és kiszorították onnan az őslakókat. Ez történt például Észak-Amerikában, Dél-Afrikában, majd Ausztráliában. A kultúrák találkozása rengeteg szenvedést okozott, főleg a kisebb létszámú, katonailag gyengébb népeknek. Ezt jól mutatja például az indiánok számának rohamos csökkenése. (Pontos számok nincsenek, de becslések szerint Mexikóban például 1/20-ára esett vissza az őslakosok száma.) Ennek egyik oka az volt, hogy az európaiak olyan kórokozókat hurcoltak be, melyekkel szemben nem volt ellenállóképes a bennszülöttek szervezete. Az indiánok tömegei pusztultak el bárányhimlőben, tífuszban, kanyaróban, influenzában, míg a fehérek a szifiliszt kapták cserébe. Az addig ismeretlen betegségek elterjedése máshol is a kultúrák találkozásának egyik végzetes következménye volt. A népességcsökkenés további oka volt, hogy újra megjelent a rabszolgaság. Kezdetben indiánokat kényszerítettek munkára a latin-amerikai bányákban és ültetvényeken, ám ők nagy tömegben pusztultak el a nehéz munka és a rossz ellátás miatt. Ekkor tértek át a fekete rabszolgák alkalmazására. A 15. és 19. század között kb. 20 millió embert szállítottak át Afrikából Amerikába ilyen céllal. Az európai gazdaság behatolása ezenkívül mindenhol évszázados népesedési és táplálkozási egyensúlyhelyzeteket borított fel, éhínséghez, túlnépesedéshez vezetett. Ez is először Amerikában mutatkozott: a mexikói legelők növekedése például elvette a termőföldet az őslakosok elől, az Andok vidékének jól szervezett elosztási rendszerének, belső gazdasági kapcsolatainak, öntözőrendszereinek tönkretétele is éhínséghez, tömeges halálhoz vezetett. Még olyan ártalmatlannak tűnő szokások is végzetessé válhattak, mint amilyen például az európai öltözködés. Az egész testet befedő ruházkodásra kényszerített indiánok kimelegedtek, majd megfáztak, gyakran kaptak halálos kimenetelű légzőszervi betegségeket. A legszomorúbb következmény a tudatos emberirtás volt. Miután az indiánok feleslegessé váltak, felerősödött fegyveres irtásuk, előbb Dél-Amerikában, majd később, de annál hatékonyabban Észak-Amerikában. A népirtás, a kulturális rombolás, a hagyományos gazdasági, társadalmi kapcsolatok szétzúzása, környezeti rombolás valamivel később jelentkezett Ázsiában és Afrikában, az európai kultúra ottani behatolásával.
Kultúrák összefonódása Amerikában
Az eltérő kultúrák érintkezésének Amerikában sok haszna volt. Az európai hatás lendítően hatott az Európán kívüli területeken, ahol nyitott, és kellően erős kultúrákkal találkozott. (Például Japánban, a 19. században.) Ám az érintkezések igazi haszonélvezője Nyugat-Európa volt: az új világok hatására fellendült és átalakult gazdasága, kialakult az ipari társadalom a maga számos társadalmi, gondolkodásbeli, művészeti és tudományos következményével együtt. A kultúrák sűrűsödő találk ozása, s főleg az európai civilizáció kiterjedése következtében a következő évszázadokban gyorsan megváltozott a Föld kulturális térképe. Először is kiszélesedett a civilizáció sávja, s lassan húzódtak vissza a növényekben, állatokban gazdag, emberekben szegény térségek. Átalakultak a már meglévő civilizációk is, átvéve egymás alapvető kultúrnövényeit, termelési technikáit. (Amerikában megjelent a búza és a rizs, Európában a kukorica és a burgonya, és így tovább.) Azzal, hogy többféle alapvető növényt termesztettek párhuzamosan, csökkentették az éhínségek veszélyét. Korábbi területeikné l jóval nagyobb térségekre terjedtek szét a nagy vallások, főleg az iszlám és a keresztény hit. Hirtelen terjedt Európán kívül a fehér ember, a spanyol, portugál, francia, angol etnikum, nyelv és kultúra. A folyamat végeredménye egyfelől az európai kultúra átalakulása lett, főleg: az ipari társadalom kialakulása. Másfelől, a 16-19. század között, az egész világ hasonulni kezdett ehhez az újjáformálódott Európához.