Tananyag választó:
Protestáns magyar politika a 17. században
Jegyzet szerkesztése:
Protestáns politika a 17. századi Magyarországon
Eszköztár:

A tizenöt éves háború Magyarországon

1593-ban a negyedszázados békekorszak után erdélyi, Habsburg és román szövetségben nagy háború kezdődött a török ellen. (Ún. "tizenöt éves háború" - valójában tizennégy év - 1593-1606.) A szövetségesek azt remélték, hogy összefogással ki tudják űzni a törököt Magyarországról. A háború minden korábbinál több szenvedést, pusztítást hozott mindhárom országrészben. (Ez a háború volt a fő oka a 16. századi népességcsökkenésnek és az éhínségeknek. Pest megye például lakóinak egynegyedét veszítette el.) Különösen nagy pusztítást végeztek a török sereg tatár segédhadai, illetve a császári seregben könnyűlovasként harcoló magyar hajdúk. A háború változó sikerrel folyt (Esztergom például kétszer gazdát cserélt; egyik ostroma során vesztette életét Balassi Bálint is). A keresztényeknek nem sikerült érdemi eredményeket elérniük, és közben a császár pénzügyi tartalékai kimerültek. I. Rudolf (1576-1608) a nagy műveltségű, de gyenge idegzetű császár és király különös "megoldást" talált a pénzügyi válság elkerülésére. Egyes nagybirtokosok elleni hűtlenségi pereket szervezett, ezek büntetése jószágvesztés (vagyonelkobzás) volt. Elődjével ellentétben buzgó katolikus volt, és minden eszközzel fellépett a protestantizmus ellen. Kinyilvánította például, hogy a szabad királyi városok vallási hovatartozását maga állapíthatja meg, és ennek jegyében a kassai templomot el is kobozták a protestánsoktól (1603). Ráadásul az 1604. évi országgyűlési törvények közé egy nem is tárgyalt paragrafust hamisítottak, mely szerint a magyar országgyűlés örök időkre lemond arról, hogy vallási kérdéseket tárgyaljon. Mindezeket tetézték a háborúval járó növekvő adóterhek, illetve a császári csapatok kegyetlenkedései Erdélyben és Magyarországon, Basta zsoldosvezér vezetése alatt. Mindezek következtében a több ponton is Habsburg-magyar együttműködés jellemezte korszakot (16. század) az ellenségeskedések évszázada (17. század) váltotta fel. Az első Habsburg-ellenes felkelés élére Bocskai István, Erdély és Partium leggazdagabb birtokosa állt. A Habsburg-szövetségben vívott háb Bocskai István Bocskai István orú egyik szervezője volt, de hogy megelőzze perbe fogását, a császár ellen fordult, és a török fegyveres segítségét is igénybe vette. Megnyerte magának a hajdúkat, majd segítségükkel birtokba vette a Felvidéket és Erdélyt (1604-05), ahol a rendek Magyarország, illetve Erdély fejedelmévé választották. (A szultántól még királyi koronát is kapott, de nem koronáztatta meg magát.) A hajdúkat (csaknem tízezret) a mai Hajdúság területén saját birtokaiból osztott földeken letelepítette, és mentesítette őket minden szolgálat alól. A császárral kötött bécsi békében (1606) kiharcolta a magyarországi nemességnek és városoknak a vallásszabadságot, megerősítette a rendi alkotmányt, megnövelte Erdély területét. Célját, az erős, független Erdély megteremtését ezzel elérte. Bocskai közvetítésével lezárták a tizenöt éves háborút is. A zsitvatoroki béke (1606) kimondta, hogy mindkét fél megtarthatja a háborúban szerzett várakat. A török hódoltság területe lényegében akkora maradt, mint volt. (Többek között Eger várát is bevették, más várakat meg elvesztettek.) A császár egyszeri "ajándék" fizetésével mentesült a török adók alól. Nem sokkal a békekötés után Bocskai meghalt. Rudolffal elégedetlenek voltak az ausztriai és morvaországi rendek, valamint a főhercegek is, így öccse, Mátyás főherceg a rendekre és magyar hajdúkból álló seregére támaszkodva lemondatta őt a magyar trónról, és maga lépett a helyébe. II. Mátyás (1608-1619), cserében a támogatásért, már a parasztoknak is biztosította a vallásszabadságot, és teljhatalmú helyetteseként ismerte el a nádort (akit az uralkodó két katolikus és két protestáns jelöltje közül kell megválasztani) (1608). (A rendi nemesség győzelme teljes volt: azt is elérték, hogy a király nem adhat mezővárosi kiváltságokat falvaknak, városiakat mezővárosoknak a rendek beleegyezése nélkül. És ekkor fogadták el a jobbágyok röghöz kötését lehetővé tevő törvényt.) A harmincéves háborút kiváltó konfliktust azonban Mátyás türelmesebb politikája sem tudta elkerülni. A trónon pedig az a II. Ferdinánd követte (1619-37), aki buzgó katolicizmusával inkább Rudolfra emlékeztetett.

Bethlen Gábor politikája

Bocskai István fejedelem törökbarát és Habsburg-ellenes politikáját Bethlen Gábor erdélyi f ejedelem (1613-1629) vitte tovább. Célja már nem csak a magyar rendi alkotmány újbóli biz Bethlen Gábor Bethlen Gábor tosítása, hanem az ország egyesítése volt. Első lépésként Erdélyt és Magyarországot vonta volna össze, a török kiűzését későbbre tervezte. Elgondolásához kedveztek a nemzetközi körülmények, a török engedékeny volt, a Habsburgokat pedig szorongatta a harmincéves háború. Ebbe tehát maga Bethlen is bekapcsolódott: három hadjáratot vezetett a protestánsokkal szövetségben (1619-1621, 1623, 1626) a császár ellen. Ám a magyar nemesség csak az alkotmány és vallásszabadság újbóli és újbóli kiharcolásáig támogatta, királyuknak nem kívánták, mert féltek attól, hogy Bethlen Magyarországon is az erdélyihez hasonló centralizációs politikát folytat, és mellőzi a rendeket. Így, bár 1620-ban magyar királlyá választják, később elpártolnak mellőle, nem is koronáztatja meg magát. Így Bethlen kénytelen volt megelégedni a bécsihez hasonló békékkel, valamint azzal, hogy Erdély területét hét vármegyével megnövelje (nickolsburgi béke 1621; újabb békék: 1624, 1626). Míg magyarországi hadjáratai komoly eredményt nem hoztak, csak a háborúkkal együtt járó pusztulást okoztak, addig Erdélyben megerősítette a fejedelmi hatalmat, az ország területét megnövelte, gazdaságilag felvirágoztatta. Még a vallási ellentétek miatt is zajló háború idején is a korban páratlan vallási türelem jellemezte. Beengedte a jezsuitákat (akik pedig a Királyi Magyarországról ki voltak tiltva), de a menekülő anabaptistákat is, ahogy a szombatos irányzat híveit is megtűrte környezetében. Fejedelmi tanácsában négy felekezet képviseltette magát. (Még a zsidóknak is elengedte a korban szokásos megkülönböztető öltözéket, "hogy ne sértegethessék őket".) A szabad légkör Európa legkülönbözőbb pontjairól ide vonzotta a vallásuk miatt üldözött kézműveseket és gondolkodókat. Gyulafehérváron református főiskolát hozott létre, támogatta sok diák külföldi tanulmányait. Politikája hátterében a sajátos erdélyi viszonyok húzódtak. Bethlen elkerülte egyes elődei hibáit, akik a sokféle vallás és kiváltságolt csoport egyikére-másikára támaszkodtak a többi ellen. Ő kiegyensúlyozott politikájával valamennyi rokonszenvét elnyerte. A fejedelem különben is nagy vagyonát és hatalmát tovább növelte, visszaszerezve és szolgálati birtokká változtatva a korábban adományozott földeket, kereskedelmi monopóliummá téve a legfontosabb árucikkekkel (marha, só, vas, higany, méz stb.) való kereskedést, az arany pénzre váltását. Bányászokat kézműveseket telepített be, későreneszánsz palotájának fényét külföldről érkezett énekesek, táncosok, zenészek és színészek emelték. Bethlennek, a "nagy fejedelemnek" a korát Erdély aranykorának szokták nevezni. Politikáját I. Rákóczi György fejedelem (1630-1648) folytatta, aki szintén bekapcsolódott a nagy háborúba, szintén anélkül, hogy ezáltal lényeges változásokat hozott volna a fennálló hatalmi viszonyokban.