Az elnevezés a fiziokratáktól származik, és az abszolutizmus egy sajátos válfaját jelöli. A 18. században néhány közép- és kelet-európai uralkodó (pl. II. Frigyes, II. József) a felvilágosodás tanait is felhasználó, polgári jellegű reformokat vezetett be alapjaiban feudális jelleget megőrző országában. Céljuk a hatalmi rendszer megváltoztatása nélküli modernizáció, a nyugathoz való felzárkózás volt. Az oktatás fejlesztése, a vallási türelem, a merkantilista gazdaságpolitika, az adókedvezmények, a jobbágyrendeletek valóban hozzájárultak országuk gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.

Mária Terézia a magyar nemesség megadóztatására tett sikertelen próbálkozások után szánta el magát a vámrendelet kiadására. 1754-ben a Habsburg Birodalom és Magyarország kereskedelmét szabályozta ez a rendelet. Egy belső (Magyarország körüli) és egy külső vámhatárt határoztak meg, a vámtételeket pedig úgy szabályozták, hogy a Birodalom gazdasági egységét biztosítsák (merkantilizmus).

(1740-1780) Ausztria és Magyarország uralkodója, de a német-római császári címet nem viselhette apja, III. Károly halála után. Trónra lépését a Pragmatica Sanctio tette lehetővé. Uralkodása idején elveszítette Sziléziát (osztrák örökösödési háború, hétéves háború). Birodalma katonai és anyagi megerősítése érdekében ezért reformokat vezetett be, először az osztrák–cseh tartományokban, majd a rendek ellenállását megkerülve Magyarországon is. (1765 után nem hívta össze a magyar országgyűlést, hanem rendeleti úton kormányzott.) A kettős vámrendelet (1754) merkantilista jellegű fordulatot jelentett, az Úrbéri rendeletben (1767) szabályozta az adóalapot jelentő jobbágytelkek nagyságát és a jobbágyok szolgáltatásait, amivel biztosította az állami bevételeket. A Ratio Educationis (1777) értelmében arra törekedett, hogy állami ellenőrzés alá helyezze az alsó és középfokú oktatást, egységesítette és korszerűsítette a tananyagot. Reformpolitikájában – elsősorban államminisztere, Kaunitz hatására – meglelhetők a felvilágosodás elemei, de hatalomgyakorlásától nem idegenek az abszolutizmus eszközei sem.

Más néven dicasterium. Azok a központi államhivatalok, kormányszervek, melyek már nem rendi jellegűek, hanem az uralkodó alárendeltségébe tartoznak, neki felelősek, s fontos tényezői lettek az újkori centralizációnak. Alapjait a 15–16. század fordulóján Ausztriában I. Miksa vetette meg burgund mintára, s ezt alapul véve terjesztette ki I. Ferdinánd a Magyar Királyságra. A kormányszékek egy része Bécsben az egész Habsburg Birodalom, benne Magyarország ügyeiben adott tanácsokat, ill. intézkedett, más részük az egyes országok igazgatását látta el. Bár a magyar hatóságok jogilag függetlenek voltak az udvari dicasteriumoktól, az uralkodó személyének közössége a bécsi tanácsok reális beleszólását vonta maga után a magyarországi ügyekbe. A magyar rendek kezdettől sérelmezték ezt (ugyanis a királynak, s nem az országgyűlésnek tartoztak a hivatalok felelősséggel), miközben az elavultabb rendi intézmények is felléptek ellene. A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc után a III. Károly által továbbfejlesztett dicasteriumok rendszere azonban már nem váltott ki ellenállást. 1848-ban ill. 1867-ben a miniszteriális kormányzat lépett a helyére.

A magyar területeken a 17. századtól kezdve általánosan elterjedt, a hadsereg javára kirótt állami adó, amelynek értelmében a jobbágy köteles volt igavonó állatait a postai vagy kincstári szállításokra a hatóságok rendelkezésére bocsátani.

Területelvű közösségfogalom, az ország lakói identitásukat nem etnikai vagy nyelvi alapon határozták meg. A 18-19. század fordulójáig, a nacionalizmusok megjelenéséig a magyarországi lakosok számára az a körülmény, hogy hol laknak, fontosabb eleme az összetartozásnak, mint az, hogy melyik népcsoporthoz tartoznak. Ebben az esetben természetes dolognak számított a többnyelvűség, a nyelvi megosztottságot pedig a latin segítségével lehetett áthidalni.

A hadiadó természetben fizetett része, a parasztoknál elszállásolt katonák élelmezése a 17–18. században a Habsburg Birodalomban.

Az állam békeidőben is fenntartott hadserege, aminek működési elveit, szervezetét törvények és szabályzatok rögzítik. Béke idején a haderőnek akkora része teljesít szolgálatot, ami az előírt feladatok ellátásához és az esetleges mozgósításhoz szükséges.

A Habsburg-ház dinasztikus öröklését szabályozó törvények neve. Magyarországon az 1723. évi törvények mondták ki a Habsburg-család nőágának trónöröklési jogát, cserében elismerték Magyarország rendi különállását, a rendi alkotmány és a nemesi privilégiumok fenntartását. A magyar rendek kívánságára bekerült a Pragmatica Sactioba, hogy a külső erőszak ellenében az osztrákok és a magyarok közösen védekeznek. A rendek kikötésének értelmében az uralkodónak a jövőben is esküt kellett tennie az ország szabadságának megtartására. A Pragmatica Sanctio értelmében foglalhatta el Mária Terézia a magyar trónt.

1777-ben Mária Terézia elrendelte, hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermek iskolába járjon, de nem tette ezt kötelezővé. A rendelet tehát szorgalmazta a népoktatás fejlesztését, a középiskolák számának növelését, színvonaluk emelését. A felsőoktatásban is új intézmények születtek.

Kalazanci Szent József által alapított szerzetesrend. 1621-ben XV. Gergely pápa ismerte el önálló rendként a piaristák által alapított kegyes iskolák kongregációját. Magyarországon 1642-ben alapították az első rendházat és iskolát.

Az oktatás célja, hogy minden gyerek részesüljön elemi iskolai képzésben. A népoktatást a 19. század második felében egyre több európai országban célul tűzte ki az állam, s ez azt eredményezte, hogy az iskolák teljes köre felett megvalósult valamilyen állami ellenőrzés.

Más néven Urbárium. Mária Terézia által 1767-ben kiadott úrbéri pátens, amely szabályozta a jobbágyok földesúri terheit, a járulékok alapját képező jobbágytelek nagyságát. A kilenced fizetésén túl egy aranyforint összegű egyéb járulékot követelhetett a földesúr.

1740-1786 között porosz király. A felvilágosult abszolutizmus képviselője. Jelentős hódítások (pl. Szilázia, Lemgyelország egy része) mellett az államigazgatás megerősítése, a felvilágosult reformok bevezetése kapcsolódik a nevéhez. Uralkodásról vallott nézeteit az Anti-Machiavelli c. művében fejtette ki.

1762-1796 között orosz cárnő. Uralkodását a felvilágosult abszolutizmusokkal együtt szokták emlegetni, de inkább autoriter állam volt az övé, s nem felvilágosult módszerek jellemezték a kormányzást. Maga Katalin ismerte a felvilágosodás tanait, levelezett is a felvilágosodás jeles gondolkodóival. Terjeszkedő külpolitikájának köszönhetően jelentősen megnövelte országa területét a török és a lengyel állam rovására.

A 18. században Angliából kiinduló, szabadelvűséget hirdető polgári politikai eszme. A 18. században és a 19. század első felében a feltörekvő, ill. uralomra jutott polgárság ideológiájaként a feudális társadalmi viszonyok átalakítására, ill. a polgári viszonyok megszilárdítására irányuló törekvést tükrözte. Ezt az átalakulást nem forradalmi úton kívánta megvalósítani. A liberalizmus politikai eszménye a polgárság olyan szabad állama, amelyben a törvényeket választott képviselőkből álló parlament hozza, a törvények végrehajtása pedig a parlamentnek felelős miniszterek feladata. A törvény előtt mindenki egyenlő származásra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül. A szabadságjogok érvényesülésének biztosítéka a véleménynyilvánítás szabadsága és a szabad sajtó. A liberalizmus gazdasági téren az állami beavatkozástól mentes szabad verseny követelését jelenti. Mind a 19. mind a 20. századi liberalizmus alapvető elemei az individualizmus, a kormányzat korlátait megvonó, evvel együtt az állammal szembeni állampolgári jogokat garantáló kormányzati struktúrák és jogelvek megalkotása, az univerzalizmus (egyetemesség), a politika szekularizálása, a jobbító szándék, a szabadság elsődlegessége a tekintéllyel szemben, a totalitárius hatalommal való szembenállás és a tolerancia.

II. József (1780–90) felvilágosult abszolutizmus szellemében folytatott reformpolitikájának támogatója. Voltak közöttük alacsony sorból származó értelmiségiek, akik az államigazgatás kulcspozícióiba is bejutottak, de arisztokrata származású emberek is.

(1755-1795) Kispolgári családban született. A ferences szerzetesként végezte el a budai egyetemet, ahol a hittudományból és bölcsészetből szerzett doktori fokozatot, bár a természettudományok érdekelték elsősorban. Több matematikai és kémiai értekezést írt, algebrai témákat feldolgozó könyve megjelenésével a magyar matematikai tudomány felzárkózott az európai szinthez. A francia materialista filozófusok hatására azonban világnézete megváltozott, kilépett a rendből és meggyőződéses ateistának vallotta magát. Politikai téren a polgári átalakulás híve volt, de 1790-ben, a felvilágosult abszolutizmus híveként, a reformokat még az uralkodótól várta. Névtelen röpiratban a klérus és az arisztokrácia ellen fordult, 1791-ben titkos megbízottként szembefordulva a magyar nemesi nemzeti mozgalom törekvéseivel II. Lipót szolgálatába lépett. Az udvarral való szakítása után a Hajnóczy József körül tömörülő demokrata értelmiség tagja lett. 1794-ben a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője, akit a szervezkedés lelepleződése után 1795-ben felségsértésért és hazaárulásért a bíróság halálra ítélt, s kivégezték.