Tananyag választó:
A dualista magyar állam (1867-1900)
Jegyzet szerkesztése:
A dualizmus kori magyar állam szervezete
Eszköztár:

A magyar polgári államszervezet kiépülése

A kiegyezést (1867) követően Magyarország és Erdély, illetve a Határőrvidék újra egyesült. Horvátországgal 1868-ban külön kiegyezést kötöttek. Az újra egyesülő Magyarországon folyamatosan kiépült a polgári államszervezet, részben az 1848-as törvények újbóli életbeléptetésével, részben azok kiegészítésével. A hatalmi ágakat elválasztották. A bíróságok már a Bach-korszakban függetlenek lettek, de az osztrák szervezethez illeszkedtek. Most kiépült a nagyrészt független magyar bírói szervezet (a bírákat a kormány nevezi ki, de nem mozdíthatja el őket), élén a legfelső fellebbviteli bírósággal, a Kúriával. Sajtóügyekben az angolszász esküdtszék rendszerét vették át. A bíróságok csak olyan törvények alapján ítélkezhettek, melyeket az adott cselekmény előtt hoztak. (Kihágási ügyekben és a cselédek büntető pereiben ugyanakkor nem a független bíróságok, hanem a közigazgatás szervei ítélkezhettek.) Elkészült a polgári perrendtartás, és a modern büntető törvénykönyv (1878), amelyet megalkotójáról, Csemegi Károlyról Csemegi-kódexnek neveznek. (Egyes rendelkezései egészen 1961-ig érvényben maradtak.) A büntetések közül végképp eltűnt a testi fenyítés és a vérdíj. Szakbíróságok is alakultak (pl. közigazgatási, kereskedelmi). Kiépült a közjegyzői szervezet, amely a középkori eredetű egyházi hiteleshelyek feladatait vette át, vagyis közokiratokat adott ki, magánokiratokat hitelesített. Megalakultak a kormány alá tartozó ügyészségek (büntetőügyekben a vád képviseletére, vizsgálat lefolytatására). Az eljárás során mindenkit egyformán megilletett a védelem és az ártatlanság vélelme. Ügyvéd mostantól csak jogi doktor lehetett; megalakult az Ügyvédi Kamara. A törvényhozás a kétkamarás (főrendiház, képviselőház) országgyűlés dolga lett. A főrendiház tagjai az egyházak vezetői, az összes nagykorú és vagyonos főnemes, valamint a kormány javaslatára kinevezett személyek voltak. A főrendiház ritkán szavazott a képviselőház ellenében, de ilyenkor is csak halasztó hatálya volt a döntésének. (Kétszer küldhette vissza a törvényjavaslatot megfontolásra.) Az érdemi törvényhozó munka a képviselőházban folyt, melynek tagjait természetesen választották, kezdetben három, később ötévente. A választójog a 19. század második felében szerte Európában folyamatosan bővült, sokfelé a választójog általános lett. (Ezeken a helyeken a lakosság 20-30%-ára terjedt ki a választójog, bár az így megválasztott törvényhozásnak sokszor csak korlátozott jogköre volt.) Magyarországon ezzel ellentétben a vagyoni cenzus még emelkedett is, így a választásra jogosultak aránya az egész korszakban mindössze 6% körül mozgott. Emellett a választások nyíltak voltak. Az egyes képviselőjelöltek szavazói külön, csoportosan vonultak szavazni, így a hatóságoknak - főleg vidéken - sok lehetőségük volt arra, hogy a választásokat hatalmi eszközzel befolyásolják. (Például a csendőrök az ellenzéki szavazók útját elállták, tűző napon várakoztatták őket, akár az urnák bezárásáig is, és így tovább.) Emellett a helyi vezetők már a korteskedésben is sokat segítettek a kormánypárti képviselőjelöltnek és mindennapos volt a választók lekenyerezése, leitatása mindkét oldalon (de a kormánypárti oldalon közpénzekkel is). A választójog bővítését és titkossá tételét többnyire a parlamenti ellenzék sem követelte. A magyar politikusok túlnyomórészt a politikai kiváltságosok képviselői voltak, és hazafiaskodva hivatkozhattak arra hogy a választójog reformja esetén a törvényhozásban többségbe kerülhetnek a nemzetiségi képviselők. Így Magyarország, mely 1848-ban Európa egyik legdemokratikusabb választójogi törvényével rendelkezett, 1914-re e tekintetben az utolsók közé került. Sajátosan voltak meghatározva a választókerületek is. Ott, ahol ellenzéki volt a lakosság, nagyobb választókerületeket jelöltek ki, ahol kormánypárti, ott kisebbeket. (Így volt, ahol kevesebb mint ötszáz, és volt ahol több mint ötezer választó tartozott egy választókerületbe. A választók a pártok egyéni jelöltjeire, nem pártlistákra szavaztak, így a vesztes jelöltekre leadott szavazatok "elvesztek".) A király nevében kiadott minden rendelkezésért az a miniszter volt felelős, aki ellenjegyezte azt (vagyis aláírta). A képviselők interpellációt (írásos kérdést) nyújthattak be az egyes kormánytagokhoz, felelősségre vonva őket a képviselőház előtt intézkedéseikért. A miniszter köteles volt válaszolni, és a "t. Ház" döntött a válasz elfogadásáról. Az országgyűlés fogadta el a költségvetést, és felállította az Állami Számvevőszéket, mely ellenőrizhette a kormány gazdálkodását.

Önkormányzat és közigazgatás a dualizmus korában

A dualizmus idején a régi, nemesi megyegyűlések helyett a megyék (és nagyobb városok) legfontosabb szerve az ún. törvényhatósági bizottság lett. E bizottság tagjainak felét az adott megye (város) legtöbbet adózó (vagyis leggazdagabb) lakói tették ki. (Őket viriliseknek nevezték.) A bizottság többi tag ját választották (magas cenzussal). Az új rendszer (virilizmus) megszüntette a nemesi előjogot az önkormányzatban, de helyébe a vagyon előjogát helyezte. A törvényhatósági bizottságok választották meg a megyei tisztikart, például az alispánt (aki a hagyományoknak megfelelően a megyei közigazgatás vezetője maradt), a főjegyzőt (aki a helyettese volt), vagy a járások élén álló főszolgabírákat - 6 évre -, illetve a városok élére a polgármestert. Emellett ez a bizottság hozta meg a megyére (városra) vonatkozó helyi jogszabályokat. A megyei önkormányzatot a kormány által kinevezett főispán felügyelte. Bár a napi igazgatásba nem szólhatott bele, de különböző kifogásokkal felfüggeszthetett megyei (városi) tisztviselőket, megakadályozhatta megyei jogszabályok végrehajtását, sőt kivételes esetben átvehette a megye (város) irányítását is. A falvak is maguk választották a képviselőtestület tagjait és a községi bírókat, utóbbiakat a főszolgabíró jelöltjei közül, aki felügyelte is a községi önkormányzatokat. (A kisebb városok önkormányzata hasonló volt a falvakéhoz, de élükön polgármester állt.)