Tananyag választó:
A nemzettudat kialakulása
Jegyzet szerkesztése:
A nemzettudat kialakulása - összegzés
Eszköztár:

A nemzeti mozgalom Nyugat-Európában

Sokan azt gondolhatnák, hogy a "nemzet" régtől fogva létezik, hiszen mi másnak lett volna például királya Szent István, mint a magyar nemzetnek? Valójában az a tudat, hogy valamely nemzethez tartozunk viszonylag új fejlemény, a 18-19. század folyamán alakult ki Európa és Amerika népei körében (a 20. században Ázsiában, Afrikában), de előzményei a régmúltba vezetnek vissza. A történelem folyamán az emberek mindig valamely közösséghez tartozónak tartották magukat, sőt általában egyszerre többféle csoporthoz is kötötte őket identitástudat. (Identitástudat = azonosságtudat; valamely közösséghez való tartozás tudata.) Egy középkori bordeaux-i polgár például így határozta volna meg önmagát: elsősorban keresztény vagyok, másodsorban a francia királyhoz hűséges alattvaló (nevezzük ezt függőleges politikai közösségtudatnak, mert ahhoz kapcsol, aki fölöttem vagy alattam van a társadalmi ranglétrán), harmadsorban városi polgár (vízszintes politikai közösségtudat, mely olyanokhoz köt, akikkel egyenrangú vagyok), negyedsorban girondi (így hívták azt a vidéket, ahol született). Fontosságban csak ezeket követte az etnikai közösségtudat, mely az azonos nyelven beszélőket, azonos szokásokhoz, hagyományokhoz kötődőket kapcsolta egybe. (Etnosz, etnikum=nép.) Az újkor kezdetén kezdtek a korábbi azonosságtudatok átrendeződni. A folyamat Nyugat-Európában indult, ahol a közlekedés és kereskedelem fellendülése folytán az emberek egyre távolabb lakó társaikkal ismerkedtek meg. Az abszolutizmus idején ez tovább erősödött, amikor a belső tartományi határok fokozatos felszámolásával, a külső határok megerősítésével egyre nagyobb hangsúlyt kapott az egy állam területén élők közössége. Ezen a politikai kereten belül a nyelvek és nyelvjárások közeledni kezdtek egymáshoz, amit elősegített az anyanyelvű könyvnyomtatás és prédikáció terjedése, az államilag, központból felügyelt, szintén anyanyelű iskolarendszer kiépülése. A skót vagy a provanszál nyelv eltűnt, beolvadt, maradt az angol meg a francia. Mindezzel párhuzamosan a társadalom rendi tagozódása is kezdett felszámolódni, a felvilágosodással pedig teret hódított a törvény előtti egyenlőség, a mindenki számára adott emberi jogok elve. A társadalmi szerződés felvilágosodás korabeli értelmezése pedig rávilágított, hogy nem az alattvalóknak kell hűségesnek lenni a király iránt, hanem fordítva, a király tartozik szolgálni népét. Az "alattvalóknak" tehát nem a királyt kell szolgálniuk, hanem az ország jogilag egyenlő emberekből álló közösségét, hozzájuk kapcsolja a hűség kötelezettsége is. (A felségárulás helyét a hazaárulás vagy nemzetárulás bűne foglalja el a jogtudatban.) Ekkoriban már a bordeaux-i polgár ezt mondta volna: elsősorban francia vagyok, és csak mellékes ezután, hogy mely politikai irányzathoz, mely térséghez (Girond), mely valláshoz stb. kötődöm. Az történt, hogy az a közösség, melyhez a függőleges politikai identitástudat (hűség), a vízszintes politikai közösségtudat és az etnikai tudat kapcsolódott most már valójában egy és ugyanaz a közösség, vagyis a nemzet lett. Az identitástudatoknak ez a találkozása minden korábbinál erősebb érzelmi töltetű közösségi tudatot hozott létre, a nemzettudatot. Nyugat-Európában ennek a közösségtudatnak a földrajzi és politikai keretét az állam és annak területe jelentette, a francia nemzet a francia állam területén lakókat, az angol az angol államon belül lakókat kapcsolta egybe, ezért ezt a fajta nemzetet államnemzetnek is szokták nevezni. Az államnemzetek esetében a politikai közösségtudatok az erősebbek. A belga, svájci, amerikai (USA) példa mutatja, hogy az etnikai közösség, a közös nyelv nem elengedhetetlen feltétele a nemzettudatnak, illetve két azonos nyelven beszélő csoport nem okvetlenül tartozik azonos nemzetbe is. (Az amerikai és az angol például egyformán angolul beszél, de két különböző nemzet tagja. A svájciak egy nemzet tagjai, de legalább négyféle nyelvet beszélnek - olasz, német, francia, rétoromán -, így négyféle etnikumhoz is tartoznak.) A nemzettudat kialakulásával együtt jelent meg a nemzeti mozgalom, a nemzet védelmét és felemelését megcélzó ideológia és politikai irányzat. Ezt nacionalizmusnak nevezik. A nacionalizmus - ellentétben a ma szokásos szóhasználattal - nem volt okvetlenül ellenséges más nemzetekkel szemben. Sőt, abszolutista és rendi berendezkedésekkel szemben összefoghattak egymással nacionalista mozgalmak, mint például a magyar, a német (ausztriai) és az olasz 1848-ban. A nacionalizmus eszméje ugyanis kezdetben összekapcsolódott a jogi egyenlőség és a szabadság felvilágosult eszméjével, a nacionalizmussal szemben pedig a hagyományos rendi társadalmakhoz és abszolutista uralmi formához ragaszkodó erők léptek fel. (A 19. század második felében ez a kapcsolódás meglazult, illetve megszűnt.)

Nemzetté válás, nemzeti mozgalom Kelet-Közép-Európában

Kelet-Közép-Európában másképpen zajlott le az újkori nemzetté válás, mint nyugaton. A kereskedelmi fellendülés, közlekedési hálózat elmaradt a nyugati mögött, az abszolutizmus később jelentkezett, az iskolahálózat és a könyvnyomtatás kiterjedtsége, hatóköre kisebb volt a kora újkor századaiban. Így a politikai határokon belül élő etnikumok összeolvadása lassabban zajlott. Ezenkívül itt nagy államalakulatok (Habsburg Birodalom, Török Birodalom, Oroszország, Német-Római Császárság) voltak, melyek egymástól földrajzilag, nyelvileg és kulturálisan nagyon távol álló etnikumokat fogtak össze. Így a 18. századra itt államnemzet nem is jöhetett létre. Viszont a nyugati nemzetek kialakulása kihívást jelentett a keletebbre élő népek számára. Miután egyre határozottabban rajzolódtak ki az új francia nemzettudat körvonalai, a velük szoros kulturális kapcsolatban, gazdasági érintkezésben lévő németeknek is meg kellett fogalmazniuk saját nemzeti hovatartozásukat. Ehhez azonban itt hiányzott a megfelelő politikai keret, így a nemzettudat a nyelvhez, az etnikumhoz kapcsolódott. A különböző államok németül beszélő polgárainak nemzeti öntudatosodása természetesen kiváltotta a velük szomszédos, sok helyen összekeveredve élő szláv népek és a magyarok nemzettudatának kialakulását. Ez utóbbiak öntudatosodása pedig a román, délszláv és a balti népek nemzettudatának kialakulásához vezetett. Ezeket az elsősorban az etnikumra épülő nemzeteket a centrum államnemzeteivel szemben nyelvnemzeteknek vagy kultúrnemzeteknek is szokták nevezni. A nyelvnemzeteket korábban érte az öntudatosodás, mintsem saját belső társadalmi fejlődésükből adódott volna, a folyamat külső kihívásra indult meg. Ezért ezeket a nemzeti mozgalmakat számos sajátosságuk különböztette meg a nyugatiaktól. A nemzettudat érzését először azok a felvilágosult értelmiségiek fogalmazták meg maguknak, akik figyeltek a nyugaton zajló eseményekre. Mivel a társadalom nagy része nem rendelkezett nemzettudattal, ezeknek az értelmiségieknek meg kellett győzniük őket arról, hogy a nemzet létezik, "felrázni a nemzetet kábulatából", és állandóan óvni az újbóli elnemzetietlenedés, a nemzethalál rémétől. Ez nehéz volt, mivel a nemzeti tudatot leginkább a közös nyelvre lehetett alapozni, de még ténylegesen ez sem létezett: a nyelvjárások sokban eltértek egymástól, és nem volt olyan közös irodalmi nyelv, mint amilyen nyugaton évszázadok során kialakult. Ezért a nemzeti mozgalom első szakaszában a fő cél a közös nyelv létrehozása, fejlesztése volt. Nyelvújító mozgalmak jelentkeztek, a nyelvet ápolni hivatott társaságok születtek, elvi kérdéssé vált a nemzeti nyelvű szépirodalom és színjátszás megteremtése. Nyugaton az akadémiák, színházak, irodalmi folyóiratok magáért a tudományért és művészetért jöttek létre a korábbi századokban, (miközben természetes módon szolgálták a nemzeti egységesedést), keleten viszont bevallott céljuk a nemzettudat ébresztése volt (miközben persze szolgálták a kultúra fellendülését). A nemzettudat ébresztését szolgálta a "nemzeti" művészeti és irodalmi hagyományok, szokások felkutatása és felelevenítése is. Ezeknek a hagyományoknak a nyomait a népi, vagyis a paraszti kultúrában vélték felfedezni, ezért a költők és zenészek a népművészetből merítettek. (A népművészet valóban sok mindent megőrzött az adott etnikum régi századaiból, de azóta köztudott, hogy a folklór elemei összekeveredtek a környező etnikumokéval. Így például a magyar népművészet több rokonságot mutat a románnal vagy szlovákkal, mint az urali elődökével.) A nyelv, szokások, hagyományok, vagyis az etnikum középpontba helyezésével a nemzet fogalmában megerősödött a közös származás, a vérségi kötelékek tudata. Sőt, a nemzetet magát egy biológiai szervezetként fogták fel, melynek akár az élőlényeknek fiatal és öregkora van, jól körülhatárolható emberi tulajdonságokkal rendelkezik, időnként alszik és ébred. (Organikus nemzetszemlélet. Organizmus = szervezet.) A többitől különálló, kezdettől fogva a jelen formájában létező nemzetegyéniségekben gondolkodtak. Ez a szemlélet figyelmen kívül hagyta, hogy a népcsoportok folyamatosan keveredtek és szétváltak a történelem folyamán. Ilyen "törzsi" elemek ugyan egyes nyugati nacionalizmusokban is voltak, de ott erősebb volt a politikai közösség tudata. A nemzet bizonyítékának tekintették a közös nyelv és hagyományok mellett a "hajdani dicső korszakot", melyben a nemzetnek saját állama volt. (Ezek a régi dicső birodalmak valójában nyelvileg, etnikailag kevert államok voltak, természetesen középkori identitástudatokkal, vagyis nemzettudat nélkül.) Időközben azonban a nemzet eltespedt, és a jelen feladatának a régi dicső korszak erényeinek, hősiességének és hatalmának visszaállítását tartották. A nemzet létét és kiválóságát vélték bizonyítani régiségének kimutatásával is, bibliai leszármazást keresve, és "kimutatva" hogy az adott nép érkezett a kevert lakosságú térségbe legkorábban. (Így például a horvátok és szerbek az ókori illírektől, a litvánok a rómaiaktól, a magyarok a hunoktól, a szlovákok a 9. századi Nagymorva birodalom szlávjaitól, a románok az ókori dákoktól és rómaiaktól eredeztették magukat.) A kultúrnemzetek öntudata tehát általában más, fejlettebb nemzettudatokkal szemben fogalmazódott meg, és így erős volt bennük az önigazolás, a bizonytalanság érzet (utolérik-e, fennmaradnak-e stb.), a kisebbségi érzés, és ennek ellensúlyozása a "nemzeti múlt, nyelv, hagyományok" túlzó felmagasztalásával. A közép-kelet-európai nemzeti mozgalmak két szakaszra, kulturális és politikai szakaszra bonthatóak. A kulturális szakasz (18. század utolsó harmada) célja a közös nemzettudat kialakítása, a nyelvújítás, kulturális intézmények megteremtése volt. Ez ott szorosan összefonódott a felvilágosodás eszméinek terjedésével. A politikai szakasz (19. század) fő célja a nemzeti önigazgatás, autonómia vagy önálló nemzetállam megteremtése volt. A két korszak sehol sem különült el élesen egymástól. A "nemzet" kifejezést Magyarországon a korábbi századokban kizárólag a nemességre értették, így lehetett valaki a "magyar nemesi nemzet" tagja, ugyanakkor szlovák nemzetiségű, aki esetleg nem is beszél magyarul, de nem számított a nemzet tagjának a magyarul beszélő paraszt. Az újfajta nemzeti mozgalom kulturális szakasza Bessenyei György nyelvápoló törekvéseivel kezdődött (1770-es évek), majd a Kazinczy Ferenc vezette nyelvújítással folytatódott (a 19. század első harmada). A németek után magyar nyelvű színtársulatok alakultak (első Kelemen Lászlóé 1790-ben), magyar nyelvű irodalmi folyóiratok jöttek létre (az első Kazinczy, Baróti Szabó Dávid és Batsányi János Magyar Museum című folyóirata volt 1788-ban). Létrejött a nemzeti könyvtár (ma: Országos Széchényi Könyvtár), illetve a Nemzeti Múzeum (1802-1808), mindkettőt Széchényi Ferenc, alapította, de már a fia, Széchenyi István kezdeményezésére jött létre a magyar nyelvet ápoló Tudományos Akadémia (1825). A történészek átvéve a hun-magyar azonosság eszméjét (és mellőzve a felismert, de nem eléggé "előkelő" finnugor rokonságot) bizonyítani vélték a magyarok jogát a Kárpát-medencére, amit Árpád a második bejövetellel csak megerősített. A dicső kor Nagy Lajosé lett, mikor "az ország partjait három tenger mosta" (ez különben nem volt igaz), illetve Mátyás kora. Azt állították továbbá, hogy megerősítette a magyar nemzet jogait az országra az a tény, hogy a törökökkel szemben megvédelmezte földjét, sőt, egész Európát, megfeledkezve arról, hogy a török elleni harcban a délszláv népek, a románok és a németek is részt vettek. Volt aki kimutatta, hogy a magyar a legősibb nép és nyelv a világon (ezt más népek is állították a magukéról). Megkezdődött a népi (paraszti) kultúra vizsgálata, népdalok, mesék gyűjtése, a nemzeti hagyományok keresése a paraszti kultúrában.