Tananyag választó:
A francia forradalom
Jegyzet szerkesztése:
A francia forradalom előzményei
Eszköztár:

A francia forradalom

Franciaország népessége a 18. században ugrásszerűen növekedett (20-ról 27 millióra). Jelentős volt a gazdasági növekedés, élénkült a kereskedelem. Ezek a változások azonban hatalmas feszültségekkel jártak. Mint szerte Európában, a népességnövekedés az átlagos életszínvonal süllyedésével járt együtt. A több lakost ugyanannyi föld látta el, így az élelmiszerárak emelkedtek. Franciaország az élelmiszertermelés korszerűsödése terén messze elmaradt Angliától és Hollandiától. (Míg pl. ott 1630 és 1800 között kétszeresére növekedett a gabonatermesztés termelékenysége, addig Franciaországban ez időszakban változatlan maradt.) Az árak emelkedéséhez a pánikszerű felvásárlások és a kereskedők spekulációja is hozzájárult. (Például bizonyos készleteket tartalékoltak vagy elszállítottak az ínséges területről jobban fizető térségbe stb.) Különösen magasak voltak az árak a gyengébb termésű években, melyekből 1760 után igen sok volt. Így a városi szegények nehezen jutottak élelemhez. Ráadásul a szegénység növekedése miatt csökkent az iparcikkek iránti kereslet, aminek az lett a következménye, hogy sok üzem bezárt, nőtt a munkanélküliség. De az élelmiszerárak emelkedése - érdekes módon - nem kedvezett a parasztoknak sem. A földek 1/3-a tőkés vállalkozók kezében volt, akik a többletbevételt elvonták a parasztoktól a földbérleti díj emelésével. A földek további 1/4-e viszont nemesi birtok volt. Röghöz kötött, robotoló jobbágyság már nem volt Franciaországban, de a nemesi földeken feudális eredetű ajándékok, szolgáltatások, korlátozások voltak érvényben. Ezek szintén alkalmasak voltak arra, hogy elvonják a parasztoktól az áremelkedésből eredő hasznot. Sőt, a parasztok körében az ilyen járadékok nagyobb felháborodást váltottak ki, mint a földbérleti díj, mert kevésbé volt szerződéses, önkéntes jellegük. A parasztok haragja így vidéken egyre erősebben a nemesek ellen fordult, de jutott belőle a kereskedőknek és egyéb birtokosoknak is. Másik oldalon, az áremelkedésből hasznot húzó vállalkozók: földbirtokosok, bankárok és kereskedők életszínvonala rohamosan nőtt. Már nem volt érvényben a régi francia szabály, mely szerint nemes nem kezdhet pénzzel kapcsolatos tevékenységbe. A vállalkozók között nemesi és polgári származásúakat egyaránt lehetett találni. Életvitelükben, kultúrájukban is egységes elitet alkottak. A felvilágosodás szerzőit olvasták, és ahogy nőtt vagyonuk, úgy növekedett politikai öntudatuk is. Egy vonatkozásban a nemesek mégis különböztek a polgároktól: egy sor kiváltságuk volt. Csak ők viselhettek kardot, tölthettek be tiszti állásokat, vehettek részt a bírói testületekben, szedhettek feudális eredetű járadékokat a parasztoktól. Nem voltak ugyan teljesen adómentesek, de a legtöbb adófajtát nem kellett fizetniük. Ezekhez a kiváltságokhoz ugyan a gazdag polgárok is hozzájuthattak, ha hivatalt és ezzel együtt nemességet vásároltak. De a régi nemesek ("kard nemessége") megvetően elhúzódott az új nemesektől ("pénz nemessége", vagy "taláros nemesek"). Abban azonban nemes és polgár egyetértett, hogy az abszolutizmus helyett alkotmányos kormányzásra lenne szükség Franciaországban. Ennek a nézetnek a terjedéséhez hozzájárult, hogy a királyság tekintélye XIV. Lajos óta gyorsan hanyatlott a társadalom szemében. XV. Lajos (1714-1774) a politika helyett inkább szeretőivel foglalkozott (híres kegyencnője volt Madame Pompadour), akik befolyásoln i tudták a politikai eseményeket is. Mikor unokája, XVI. Lajos (1774-1792) trónra lépett, már nem sokat tehetett a királyi tekintély visszaállításáért. Művelt és jó szándékú ember volt, de feladatához sem tehetsége, sem határozottsága nem volt elegendő. A feleségét, Marie Antoinette-tet körülvevő gyűlölet, pazarlásáról és kicsapongásairól terjedő - nagyrészt alaptalan - pletykák az ő népszerűségének is ártottak. Így a társadalmi feszültségek és elégedetlenségek egész hálózata alakult ki Franciaországban: mindenki elégedetlen volt az abszolutista kormányzati rendszerrel, a parasztok gyűlölték a nemességet és az elit egyéb csoportjait, a nem nemesek pedig a nemeseket. A forradalmat kiváltó első reformlépéseket mégsem ezek a csoportok, hanem éppen az udvar tette meg.

A régi rend bukása Franciaországban (1789-1791)

A Bastille bevételének, a király meghátrálásának óriási visszhangja volt szerte egész Franciaországban. Felkelések sora robbant ki a vidéki városokban és mindenhol megalakult, Párizsi mintára, a forradalmi városi vezetés és a polgárőrség, új nevén nemzetőrség. A párizsi nemzetőrség élére a legendás katona, La Fayette került. De országosan megmozdultak az utóbbi évek éhínségétől elkeseredett parasztok is. Sokfelé felgyújtották a kastélyokat, elkergették a földbirtokosokat és intézőiket, elégették a szolgáltatásokról szóló szerződéseket. Ez volt az ún. "nagy félelem" időszaka, és valóban, mindenki félt: az urak a parasztoktól félve menekültek, miközben a parasztok között az urak összeesküvéséről, kiéheztetésről keringő álhírek keltettek pánikot. A felfordulás hatására a Nemzetgyűlés elszánta magát arra, hogy felszámolja a régi Franciaországot. 1789. augusztus 4-ének lázas éjszakáján a nemesi küldöttek szinte versengtek azért, hogy szót kapjanak, és lelkesült javaslatot tehessenek egy-egy régi kiváltság eltörlésére. Hajnalra eldőlt, hogy kártalanítás nélkül megszűnik a papi tized, a földesúri szolgáltatások nagy részét pedig pénzzel válthatják meg a parasztok. Megszűnt továbbá a személyes függés minden maradéka, így a földesúri igazságszolgáltatás is. Ez nem volt elég, egyúttal minden más kiváltságot is felszámoltak. Így megszűnt a hivatalok megvásárolhatósága, az adózási kiváltságok, minden tartományi és helyi kiváltság, elfogadták a törvény előtti egyenlőség elvét, a mindenkit egyenlően megillető ingyenes igazságszolgáltatással. (Az új elveknek megfelelő törvényeket a későbbi napokban szövegezték meg.) Nem sokkal később (augusztus 26-án) a Nemzetgyűlés elfogadta az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, mely leszögezi: "Minden ember szabadnak és egyenlőnek születik", és megfogalmazta az ember "természetes és elévülhetetlen" jogait, melyek "a szabadság, a tulajdon, a biztonság és az elnyomással szembeni ellenállás," valamint a véleménynyilvánítás, a sajtó, és a vallásgyakorlat szabadsága. Kimondta továbbá hogy mindenkinek jogában áll részt venni a társadalom irányításában, a közpénzek elosztásában személyesen, vagy képviselője útján, hogy a köztisztviselők felelősségre vonhatók és hogy a hatalmi ágakat el kell választani. Mindezek az angol és amerikai jogfejlődésből már jól ismert elvek voltak, ahogy az ártatlanság védelme, a "habeas corpus", a visszamenőleges hatályú törvények tilalma. A jogok nyilatkozata ugyanakkor kötelességeket is megfogalmazott az állampolgárok számára (adózás, a törvények tiszteletben tartása, más szabadságának tiszteletben tartása stb.) A király vonakodott az új törvények szentesítésétől. Ám a politikai célokat kitűző Nemzetgyűlés és a megélhetésért küzdő politikai párizsiak megint egymás szövetségesei lettek. A párizsi nők ugyanis (október 5-én) felfegyverkezve Versailles-ba vonultak, és élelmet követeltek. Emellett, az újságok és szónoklatok hatására követelték a király beköltözését is Párizsba (ahol "gonosz" környezete helyett a nép veszi körül), és a törvények szentesítését is. A király mindenben engedett a palotába özönlő asszonyoknak és nemzetőröknek. Elfogadta az új törvényeket és a Jogok Nyilatkozatát, Párizsba költözött, ahol mostantól nem vonhatta ki magát a radikális tömegek hatása alól. (Követte őt oda a Nemzetgyűlés is.) 1789 őszén eltörölték a régi közigazgatási rendszert is, a középkori eredetű tartományok helyett 83 hasonló nagyságú megyét hoztak létre és a következő év elején megtartották a helyi választásokat. Ezzel működni kezdtek az alulról szerveződő helyi önkormányzatok. Eltörölték a régi rendet védelmező nemesi parlamenteket, és helyükbe létrehozták a jogegyenlőségen alapuló új bíróságokat, valamint bevezették az esküdtszéket. A Nemzetgyűlés eltörölte továbbá a céheket, a belső vámokat, a tartományok adózási különbségeit, kimondta az ipar és kereskedelem teljes szabadságát. Pár szédítő hónap alatt eltűnt a régi Franciaország, mely különféle jogállású csoportokból és rendi közösségekből állt össze, és helyébe a szabad egyének egyetlen nagy közössége lépett. A folyamat betetőzéseként 1791 szeptemberére elkészült az új alkotmány, mely keretbe foglalta az első hónapok vívmányait. Franciaországot angol típusú alkotmányos monarchiává nyilvánította, melynek törvényhozása a rendkívül alacsony vagyoni cenzussal megválasztott, egykamarás Nemzetgyűlés. (A cenzus eredetileg vagyonbecslést jelent. Vagyoni cenzus esetén csak bizonyos vagyonnal vagy jövedelemmel rendelkezők kapnak választójogot. Az alacsony cenzus kevés vagyont ír elő. Kb. 4,3 millió fő kapott ezzel választójogot.) A kormány felelősséggel tartozott a Nemzetgyűlésnek, a hatalmi ágakat elválasztották. A király két alkalommal megvétózhatta a törvényjavaslatokat, de ha a Nemzetgyűlés továbbra is ragaszkodott azokhoz, legkésőbb négy év múlva köteles volt szentesíteni. Az alkotmány elfogadása után az Alkotmányozó Nemzetgyűlés feloszlott, és új választások után létrejött a Törvényhozó Nemzetgyűlés.