A realizmus győzelme a 19. században

Az 1830-40-es éveket nagyfokú idealizmus hatotta át. Úgy látszott, hogy csak karnyújtásnyira van a szabad és békeszerető népek csodálatos világa. A liberális nacionalisták hittek a forradalmak erejében, a reakció gyors megdönthetőségében. Az 1848-as forradalmak mégis azt mutatták, hogy eredményességük a gyakorlati politikában korlátozott volt. Sok európai liberális gondolkodót "józanítottak" ki 1848-49 szomorú eseményei. A régebbi forradalmárok túlságosan idealisták és emelkedett gondolkodásúak voltak. Tudomásul kellett venni, hogy politikai sikerek eléréséhez nem viselkedhetnek úgy, mintha a világ olyan lenne, amilyennek szeretnék, nem pedig olyan, amilyen valójában. Így az idealizmus átadta a helyét a realizmusnak.

A racionalizmus

A 19. század második felétől a politikai és a szellemi életet a haladásba és a természettudományokba vetett töretlen hit jellemezte. A "valóság" került a filozófia, a politika, a közgazdaságtan, az irodalom és a művészetek középpontjába. Auguste Comte francia filozófus és matematikus a korszak egyik nagy rendszerező gondolkodója, az új gondolkodásmód, a pozitivizmus szellemi atyja volt. A pozitivizmus elvetette a lét nagy problémáin való elmélkedést. Követői szerint csak a tényeknek, a tapasztalatokból és megfigyelésekből leszűrt felismeréseknek, a "pozitivizmusnak" van érvénye.

Az egykorú európai művelődést az új technikai vívmányok és tudományos eredmények fényében az a bizakodás jellemezte, hogy a világ jobb irányba halad, hogy a tudás előbb-utóbb magyarázatot ad, megoldást talál az emberiség nagy problémáira. A gombamódra szaporodó felfedezések igazolni látszottak ezt az optimizmust.