A parasztság rétegződése a 18. században
A paraszti népesség korántsem tekinthető egységesnek: jogi, vagyoni, életmódbeli különbségek figyelhetők meg. Körülbelül nyolcmillió lehetett azoknak a száma, akiknek mindennapjait az úrbéri viszonyok szabták meg. A jobbágyok és zsellérek teljes egészében a földesúri joghatóság alá tartoztak. E viszonyt Mária Terézia Urbáriuma szabályozta. Szabad parasztnak számítottak a kiváltságos területek - pl. Jászkun, Hajdú - lakói, a határőrvidéken lakó katonaparasztok és az erdélyi szabad székelyek. Ide sorolták a földesúri majorság zselléreit, akik valamilyen szerződéses formában használták a földet és a mintegy hétszázezernyi mezővárosi lakost. A parasztságon belül is találunk módosabbakat és szegényeket. A vagyoni differenciálódás hátterében sokszor ugyanazokat a jelenségeket találjuk, mint a nemesség esetében: távol eső terület, a piaci lehetőségek igen korlátozottsága, telekaprózódás. A munka- és életszervezés különbségei elsősorban abból adódtak, hogy önállóan gazdálkodtak vagy zsellérként a majorság felügyelete alá tartoztak.
A pásztorok világa
A parasztok világától eltért a pásztorok mindennapi élete. A nagyhatárú alföldi mezővárosok legelőit még a ridegen tartott állatok - szarvasmarha, ló, juh - töltötték meg. A pásztorokat maga a falu vagy mezőváros fogadta fel, s szerződésben állapították meg a járandóságot, amely akkoriban természetbeni fizetség volt. (Pl. ennyit és ennyit tarthat meg a szaporulatból, így és így gondoskodnak az ellátásáról.) A pásztor szabad embernek tekintette magát és kicsit le is nézte a földműves parasztot. Sőt, aki bajba keveredett a földesuránál, vagy a megyénél, sokszor keresett és talált menedéket a pásztorok között. A 18-19. század tájékán a földtől megfosztott, szökött katonák, földesúri önkény elől menekülők megbújtak a pusztai vagy hegyek között legeltető pásztorok között. Ezzel társadalmon kívüliekké válva, a hatalom elől bujkálva, erőszakkal szerezték be mindazt, amire szükségük volt. Belőlük lettek a betyárok. A betyár szó eredetileg vándorló idénymunkást jelentett. Az általános megítélés különbséget tett a betyár és a zsivány között. Az utóbbit tolvajnak, útonállónak tartotta, a betyárt pedig tisztelet övezte, mert a szegényeket sohasem bántották, csak a gazdagokat fosztogatták. Életükről, tetteikről történetek, majd balladák, versek születtek.