Császárportré

[Caligula] "A Caligula (Kisbakancs, Csizmácska) nevet tábori tréfából kapta, mert közkatona ruhában nevelkedett a katonák között. Hogy milyen nagy szeretetben és tiszteletben állott azoknál a bajtársi együttélés révén, az legjobban akkor tűnt ki, amikor Augustus halála után a lázongó és valósággal őrjöngő katonákat kétségtelenül egymaga, puszta megjelenésével lecsendesítette...Igyekezett a népszerűség-hajhászás minden eszközével fokozni az emberek rokonszenvét. Miután sűrű könnyhullatás közben megtartotta Tiberius fölött a gyászbeszédet, s őt nagy pompával eltemettette, azonnal indult, hogy anyja és testvére hamvait hazaszállíttassa, bár az idő viharos volt, mégis ment, hogy gyermeki kegyeletét minél jobban fitogtassa..." (Suetonius, Kr. u. 70-140 k.)

Császárportré

[Nero] "Úgyszólván egyetlen rokoni kötelék sem volt, melyet gazságában meg ne tépázott volna. Claudius leányát, Antoniát, aki Poppaea halála után nem akart hozzá menni feleségül, elemésztette, azon a címen, hogy lázadást szervez; éppígy végzett többi, mégoly távoli rokonaival és atyafiaival is. Mostohafiát... aki mint afféle kisfiú, állítólag vezéresdit és császárosdit játszogatott, horgászás közben saját szolgáival ölette a tengerbe. Dajkájának fiát száműzette mert egyiptomi helytartó korában megfürdött abban a fürdőben, melyet a császárlátogatás alkalmára építettek. Halálba kergette tanítóját Senecát, bár valahányszor ez elbocsáttatását kérte s vagyonát is át akarta engedni, mindig égre földre esküdözött neki hogy nincs mitől tartania, s hogy inkább meghal, minthogy bántalmazza. Burrusnak, a testőrparancsnoknak torokfájására orvosságot ígért; mérget küldött. Vagyonos és elöregedett felszabadított rabszolgáit, akik örökbefogadtatásának, majd uralkodásának támaszai és irányítói voltak, ételükbe vagy italukba kevert méreggel emésztette el..."

(Suetonius)

Császárportré

[Traianusról] "Uralkodóként is megmaradt e régi emberséges közvetlenséged. Korábban gyalog jártál, gyalog jársz most is; élvezted a munkát, ezt teszed ma is. Minden ugyanaz maradt körülötted, a szerencse semmit sem változtatott rajtad. Ha a nyilvánosság elé lép az uralkodó, aki akar, állva maradhat, elébe járulhat, kísérheti, előtte mehet... aki hozzá lép, melletted maradhat, és beszédének saját tisztességtudása, nem a te gőgösséged vet véget. Uralkodsz felettünk s mi az alattvalóid vagyunk, de csak úgy, ahogyan a törvényeknek vagyunk alávetve. A törvények is mérséklik szenvedélyeinket és vágyainkat, mégis mindig velünk és közöttünk vannak. Kiemelkedsz és kitűnsz, mint a Dicsőség (Honor) és a Hatalom (Potestas), amelyek ugyan az emberek felett állnak, de mégis az emberekhez tartoznak. Voltak előtted uralkodók, akik az irántunk való megvetésük és a hozzánk való lealacsonyodástól való félelmük miatt leszoktak arról, hogy gyalog járjanak. Ezeket rabszolgáik válla és nyaka hordozta a fejünk felett: téged a hír és a dicsőség, a polgárok tisztelete és szabadsága emel ezen uralkodók felé... Nagyszerű dolog, Caesar, és rád vall, hogy az egymástól távoli vidékeket bőkezűséged szellemében mintegy közel hoztad egymáshoz, hogy a mérhetetlen távolságokat nagyvonalúan kisebbíted, megelőzöd a csapásokat, szembeszállsz a balsorssal, s minden erőddel azon vagy, hogy miközben kiosztod ajándékodat a nép körében, senki sem érezze úgy, hogy ő csak egy ember, hanem legyen tudatában annak, hogy római polgár."

(Ifjabb Plinius, államférfi, Kr. u. 62-112)

Császárportré

[Marcus Aurelius] "Aki igazságtalan, az bűnt követ el. Mivel a mindenség természetének rendelése szerint az értelmes lények egymásért vannak, hogy egymást értékük szerint segítsék, bántani azonban semmiképpen ne bántsák, világos, hogy aki nem engedelmeskedik az ő akaratának, az vétkezik a legfőbb istenség ellen. Aki hazudik az ugyanazt az istenséget bántja meg. A közös természet ugyanis mindennek a természete, ami csak van. Ami pedig van, azt minden létezővel rokoni kötelék kapcsolja össze. A közös természetet még igazságnak is nevezzük..."

(Marcus Aurelius: Elmélkedések)