Júdea mint római provincia

A rómaiak közül Pompeius volt az első, aki a zsidókat leigázta, és a győzelem jogán behatolt a templomba: így vált köztudomásúvá, hogy bent semmiféle istenkép nincs, üres a templom, és a szentélyben sincs semmi. Jeruzsálem falait lerombolták, a templom megmaradt... Azt a királyságot, amelyet Antonius adott Heródesnek, a győztes Augustus gyarapította. Heródes halála után bizonyos Simon nem várta meg Caesart, hanem királlyá kiáltatta ki magát. Ezt Quintilius Varus -szíriai helytartó végeztette ki, a megrendszabályozott országot pedig három részre osztva Heródes három fia kormányozta.

Tiberius alatt nyugalom volt... Claudius, a királyok halála, illetőleg területük csökkentése után Judaeát mint tartományt római lovagokra vagy felszabadított rabszolgákra bízta. Ezek közül Antonius Felix mindenféle, szolgalelkekre való kegyetlenkedéssel, és önkénnyel gyakorolta a királyi hatalmat... A zsidók türelme mégis egészen addig tartott, amíg Gessius Florus nem lett a helytartó: alatta háború tört ki. Cestius Gallusnak, Syria helytartójának, aki el akarta fojtani, egyre-másra ütközetek és többnyire vereségek szakadtak a nyakába. Miután ő a végzet rendeléséből vagy életuntságból öngyilkos lett, Nero megbízásából... két nyár lefolyása alatt az egész síkvidéket és Jeruzsálemen kívül valamennyi várost megszállotta győztes seregükkel... Amint Itáliában helyreállt a béke, a külső gondok is újra felütötték a fejüket: növelte a felháborodást, hogy a zsidók voltak az egyedüliek, akik nem engedtek. Egyszersmind célszerűnek látszott, hogy Titus az új uralom minden lehetséges sorsfordulatára való tekintettel a hadseregnél maradjon. Tehát táborát, mint mondottuk, Jeruzsálem falai előtt ütötte fel, és tüntetően megmutatta csatarendbe állított légióit. A zsidók közvetlenül a várfalak tövében állították fel harci alakulataikat, hogyha kedvez nekik a hadiszerencse, előbbre merészkedhessenek, ha viszont visszavetnék őket, elő legyen készítve a menekülésük. A könnyű fegyverzetű zászlóaljakkal együtt ellenük küldött lovasság nem tudta eldönteni a csata sorsát. De később meghátrált az ellenség, és a következő napokon a vár kapui előtt több összecsapásra került sor, míg végül folytonos veszteségek közben visszakergették őket a falak mögé. A rómaiak ostrom alá fogták a várost; mert méltatlannak ítélték magukhoz, hogy kivárják az ellenség kiéheztetését, és követelték is a veszélyes vállalkozást: némelyeket a vitézség tüzelt, sokat a vad indulat és a kitüntetések sóvárgása. Magának Titusnak Róma lebegett a szeme előtt, a mindenféle ragyogás és gyönyörűség, és meg volt győződve róla, hogyha Jeruzsálem rövidesen nem esik el, mindezt nyilván csak nagy sokára éri el. De a fekvésénél fogva is nehezen megközelíthető várost hatalmas erődítmények védték, amelyek még sík vidéken épült várost is kellőképpen oltalmaztak volna...

(Tacitus)

Júdea elfoglalása

A makkabeus felkelést követően a Hasmóneus dinasztia uralkodott Júdeában. Az örökösök között azonban a Kr. e. 60-as években komoly trónviszályok dúltak. Pompeius, a Kisázsia felett győzedelmeskedő hadvezér beleavatkozott e viszálykodásba, amely végül is Jeruzsálem elfoglalásához vezetett. Kr. e. 63-ban ők is úgy foglalták el a várost és a szentélyt is, hogy szombaton támadtak. Ezzel Júdea Róma fennhatósága alá került, élén átmenetileg meghagyták a zsidó királyokat. (Az egyik legjelentősebb uralkodó Nagy Heródes, aki újjáépítette a jeruzsálemi templomot.) Tehát a provincia kettős igazgatás alatt állt: Nagy Heródes király az uralkodó volt, Pontius Pilatus római helytartó, Augustus pedig a princeps. A helyi ügyekkel a király foglalkozott, a rendfenntartással az ott állomásozó római katonaság.

Felkelések a rómaiak ellen

A kora császárság idejében állandósultak a felkelések Róma, a római helytartók és adószedőik ellen. Ez végül is Kr. u. 70-ben Titus császársága idején Jeruzsálem teljes lerombolásához vezetett. A Kr. u. 130-135-ben kirobbant felkelés, melynek vezetője Simon Bar-Kochba volt, számított a legjelentősebbnek. A felkelők elfoglalták Jeruzsálemet és hozzáfogtak a templom újjáépítéséhez is. A felkelés elbukott és a rómaiak halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy akár egyetlen zsidó is letelepedjen Jeruzsálemben.