A provinciák kirablása

"Amíg ő volt a praetor, Szicília lakosai nem érvényesíthették sem saját törvényeiket, sem a mi senatusi határozatainkat, sem a közös emberi jogokat: Szicíliában mindenkinek annyija van, amennyi ennek a beteges szenvedélytől űzött rablónak a figyelmét elkerülte, vagy még az ő telhetetlen étvágyát is meghaladta. Ez alatt a három esztendő alatt minden ügyet csakis az ő szeszélyének megfelelően intéztek; senkinek sem volt olyan atyai vagy nagyatyai vagyona, amelyből ez hivatali hatalmával ki nem forgatta volna. Új, istentelen rendelkezése alapján megszámlálhatatlan pénzeket harácsolt össze a parasztok javaiból... Ugyanez a személy praetori minőségben kifosztotta és elhurcolta mindazokat az ősi műkincseket, amelyekkel részint a dúsgazdag uralkodók ékesítették a városokat, vagy amelyeket a mi győztes hadvezéreink adományoztak vagy juttattak vissza a szicíliai helységeknek." [...] (Cicero Verres Kr. e. 74. évi szicíliai praetorságáról és 73-71 közötti helytartóságáról)

A provinciák helyzete

A provincia szó eredetileg annyit jelentett, hogy megbízás (a meghódított terület igazgatására), később használták az elfoglalt tartományok megjelölésére . Igazgatásának rendje is folyamatosan alakult ki. Az első ilyen "tartomány" Szicília volt, amit az I. pun háborút követően szereztek meg a rómaiak. A Kr. e. 2. század közepéig azonban újabb nyolc, területnagyságában és értékében különböző provinciát - Szardíniát, Korzikát, Gallia Cisalpinát, Gallia Transalpinát, Hispania citeriort, Hispania ulteriort, Makedóniát, Asiát vont ellenőrzése alá Róma. Kormányzójuk rendszerint a hivatalból lelépő consul vagy praetor ill. ezek helyettese volt. Egy évre választották őket és hivatali idejük alatt teljhatalommal rendelkeztek a provincia helytartójaként. (Ez idő letelte után lehetett panasszal élni ellenük a római senatusnál.) A provinciákon is érvényesítették a divide et impera elvét: egyes városok a helytartónak voltak alárendelve és fizettek adót, míg mások szabadok voltak és háború esetére katonaállítási kötelezettséggel vagy pénzbeni hozzájárulással tartoztak.

A provinciákban az adók behajtását bérbe adták pénzembereknek vagy társaságoknak, akik előre befizették a kincstárnak az összeget és a provincia lakóiból ennek többszörösét sajtolhatták ki. Az adókon kívül a provinciáknak kellett eltartaniuk a helytartót, kíséretét és az ott állomásozó légiókat.

Adófizetés

A provinciák helyzetét két szempont határozta meg: minél több jövedelmet biztosítsanak Rómának és egyben hatalmának támaszpontjai legyenek. A felbecsülhetetlen jövedelem, ami a provinciákról áramlott, adókban azaz pénzben, nemesfémben, termékekben lehetővé tette azt, hogy a senatus Kr. e. 168-ban mentesítette a római polgárokat az adófizetéstől (a vagyon után fizetendő adó alól).