Kisbérlők és rabszolgák

Ha mindent sikerült megszerezni vagy berendezni, legfontosabb az, hogy a gazda gondosan ügyeljen mindenre, de elsősorban az emberekre: Ezek vagy kisbérlők (colonusok), vagy rabszolgák; ezek; pedig vagy szabadon mozognak, vagy meg vannak bilincselve. A bérlőkhöz legyen nyájas és engedékeny. Szigorúbban követelje meg a munkák végzését, mint a fizetési kötelezettségek teljesítését, mivel ez kevésbé is bántó, általában véve pedig mégis előnyösebb. Mert ahol szorgalmasan művelik a földet, legtöbbnyire megvan a látszata, és sohasem jár kárral - legfeljebb ha valami természeti csapás, vagy rablás jön közbe -, és ezért a bérlő nem is merészel elengedést kérni. Viszont a gazdának nem szabad minden dologban, amire csak a bérlőt szerződésben kötelezte, makacsul ragaszkodnia jogaihoz: mint például a fizetés napjában vagy a tűzifának beszállításában és egyéb apróbb szolgáltatásoknak a bekövetelésében; amelyeknek az előteremtése inkább csak fáradságába, semmint pénzébe kerül a parasztoknak. És általában nem kell mindent megkövetelnünk, amihez jogunk volna. [...] (L. Junius Moderatus Columella)

Rabszolgafelszabadítás

I. Marcus Aurelius Ammonion Lupercus, Sarapion és Torhent fia, a nagy, ősi és fényes Hermupolis városából [Egyiptomi város] a körülbelül 34 éves Helena nevű házi rabszolganőjét barátai előtt szabadon bocsátotta és szabaddá tette, és szabadon bocsátásáért kapott 2200 császári drachmát [kb. 4 gramm ezüst] Aurelius Ales fiától, aki Arutisa faluban lakik Hermupolis közelében. Az említett Aurelius ezt az összeget ajándékul adta Helenának. (kelt.: 221)

A Colosseum

A Vespasianus által elkezdett és 80-ban felavatott Colosseum egy hatalmas római amfiteátrum, amelyben 40 ezer ülő és 5 ezer állóhely volt. Nevét Nero császár óriási (colossus) bronzszobráról kapta, amely a szomszédságában állt. A küzdőtér alatt labirintusszerű alagúthálózat húzódott, amely lehetővé téve, hogy bármikor, bárhonnan újabb díszletek, gladiátorok vagy vadállatok jelenjenek meg az arénában - végsőkig csigázva a nézők izgalmát.

A Pantheon

Az építészet szerelmese, Hadrianus császár felújíttatta és átépíttette a Pantheont, a Kr. e. 27-ben emelt "összes isten templomá-"nak nevezett épületet. (Miután keresztény templommá alakították később, így teljes egészében megmaradt.)

A Vezúv kitörése

"... Már jó néhány napja érezhető volt a földrengés, de nem keltett különösebb félelmet, mert Campaniában ezt megszokták. Ezen az éjszakán azonban olyan erős volt, hogy szinte már nem is mozgott , hanem felfordult minden. Anyám besietett hálószobámba; ugyanakkor már én is talpon voltam, hogy felkeltsem, ha történetesen még aludt volna. Leültünk a ház előterében, amely keskeny csíkban húzódott a tenger és az épületek között... Már reggel hat-hét óra felé járt az idő, s mégis mindig bizonytalan s valósággal bágyadt volt a világítás. A körülöttünk lévő épületek a folytonos földlökések következtében annyira megrongálódtak, hogy ezen a nyílt és mégiscsak szűk helyen nagy okunk volt rettegni biztos beomlásuktól. Ekkor végre jónak láttuk távozni a városból. Nyomunkba szegődik a megrémült sokaság, és ami félelmes helyzetekben okosság számba megy, más meggondolását többre tartja, mint a magáét; óriási tömegével szorongat és szinte taszigál bennünket út közben. Amint kijutottunk a házak közül, megállapodtunk. Itt sok csodálatos, sok félelmetes élményben volt részünk. Mert azok a kocsik, amelyeket előállítottunk, hiába voltak egészen sík terepen, egyszer erre, másszor arra gurultak, és még akkor sem maradtak egy helyben, ha kerekeiket kővel alátámasztották. Aztán láttuk, hogy a tenger visszaszívódik, és a földrengéstől mintegy visszahömpölyög. Valóban a partszegély kiszélesedett, és sok tengeri állat ott rekedt a szárazzá vált fövényen. A másik oldalon, a borzalmas fekete felhőt ide-oda cikázó villámok megszaggatták, amikor meghasadt, hosszú lángnyelvek csaptak fel benne; ezek hasonlítottak ugyan villámokra, de nagyobbak voltak...

Nem sokkal később ez a bizonyos felhő leereszkedett a földre, elborította a tengert, körülvette és elrejtette a Capreae szigetét, a Misenumi fok kiugró szikláit szintén eltakarta szemünk elől... Ekkor hamueső kezd hullani, egyenlőre csak ritkásan. Hátrapillantok: mögöttünk sűrű sötétség terjengett, elborította a földet, rohanó áradat módjára hömpölygött utánunk. "Térjünk le oldalt - szóltam -, amíg látunk. Hogyha elvágódunk az úton, az utánunk özönlő sokaság el ne taposson bennünket a sötétben." Alig tekintünk körül, máris sötétség szakad ránk, nem olyan, mint a holdtalan vagy a felhős éjszaka, hanem olyan, mint amikor zárt helységben eloltják a lámpát. Ekkor felhangzott az asszonyok jajveszékelése, gyermekek siránkozása, a férfiak kiáltozása... Később kissé kivilágosodott, de mi nem arra gondoltunk, hogy itt a virradat, hanem csak arra, hogy közelebb ért hozzánk a tűz. A tűz azonban jókora távolságban megállott, és újból ránkszakadt a sötétség, újból hullott a hamueső, egyre sűrűbben. Többször is felkeltünk, hogy ezt lerázzuk magunkról, különben eltakart, vagy éppen agyonnyomott volna bennünket a súlya.

Végül ez a bizonyos sötétség mintegy füstté vagy köddé finomulva eloszlott; nem sokára igazi világosság derült ránk, még a nap is kisütött, mindenesetre sárgás fénnyel, mint amilyen napfogyatkozáskor szokott lenni. Még mindig káprázik a szemünk, és döbbenten látjuk már, hogy mindent vastag hamuréteg borít, mint a hó.

(Plinius, római polihisztor, Kr. u. 23. k. - 79.)